Kosztolányi és Karinthy között legendás barátság volt. „Ez a marha volt köztünk a legnagyobb zseni.” – mondja Kosztolányi Karinthyról. Ezt a szót használja, hogy „marha” és ezt, hogy „zseni”. Hogy ez miért érdekes, a szóhasználattól eltekintve? Kosztolányi két évvel hamarabb született, mint Karinthy, és két évvel korábban halt meg, mint a másik. Mindketten 51 évet éltek. És bár Didus halt meg korábban, ő mond véleményt Friciről, és ő siratja el közös emlékeiket, múltjukat.
A Karinthy, Kosztolányi és Harmos Ilona különös szerelmi és irodalmi háromszögének állított emléket 2008.novemberében a Magyar Televízió a Nyugat-mesék legújabb darabjában, “Pesti csillagok” címmel.
E hármasságból - mint életük más nagy fordulataiból - is az utókor profitált. Az irodalom “pletykarovatának” egyik legkedvesebb története 1910-re vezethető vissza. A Vígszínházban történt: a próba szünetében Kéri Pál újságíró lépett oda Kosztolányi Dezsőhöz, aki történetesen egy fiatal színésznő, Harmos Ilona mellett ült, ekkor még ismeretlenként. Beszélgetni kezdtek, majd Kéri így szólt: “kérem, mutasson be a húgának”. Maguk is rácsodálkoznak a hasonlóságra, beszédbe elegyedtek, s a színházból már ismerősökként távoztak. Nem lettek szerelmesek, de ezután folyton keresték egymás társaságát.
Igazi “se veled, se nélküled” kapcsolat alakult ki köztük. Dide és Manyi eleinte csak pajtásoknak tűntek, szerepeket osztottak egymásra, hogy polgárpukkasztó jeleneteket adhassanak elő az utcán, sokak megbotránkozására. De a barátok gyorsan átláttak a szitán, ketten is segédkeztek abban, hogy a kínzó szerelemből végül házasság alakuljon: Kosztolányi unokaöccse, Brenner József doktor, azaz Csáth Géza, és barátja, Karinthy Frigyes. Kosztolányi mindössze 26 éves volt, mikor találkozott későbbi feleségével, Ilona 21, Karinthy 23.
Az életrajzírók ugyanis Kosztolányi házasságának történetében többnyire a “nevető harmadik” szerepét osztják Karinthy Frigyesre, s azt nemigen hangsúlyozzák, hogy a szépírói vénával is megáldott Harmos Ilona később nem csak a férjének szentelt életrajzi kötetet…
Kosztolányiné személyes élményeivel együtt rengeteg anekdotát mesél el Frici és Didus viccelődéseiről, fonákságairól, Judik Etelről, Karinthy és Aranka házasságáról, családi háttérről. Írásai arról árulkodnak, hogy Kosztolányi előtt Karinthyhoz is gyengéd szálak fűzték a színésznőt. Kétségtelenül szórakoztató, bohém társaság lehetett a hármuké, de a színfalak mögött vallomások és heves viták tarkították furcsa kapcsolatukat.
A Karinthy Kosztolányi párost mindenki a legnagyobb tréfacsinálóknak tartották. Vajon miben hasonlított annyira ez a két ember?
Ilonka így jellemzi ezt: Karinthy Frigyes
“Külsőben semmiképpen sem hasonlítottak egymásra, annál inkább lelki alkatban. Mindketten rendkívül érzelmesek, kamaszosan játékosak, konvenciómentesek. Fütyültek minden hivatalos tekintélyre, a sajátjukéra is. Kosztolányi akaratlanul is tudott tekintélyt tartani, míg Karinthyval mindenki, még a környezetébe került legsilányabb szellemű ember is frère et cochon módján bánt, vagyis mintha együtt őrizték volna a disznót.”
Nem csak másokat, nagyon gyakran egymást is becsapták. Az egyik kedvencük volt, a telefonos vicc(persze ezeket semelyikük se vette komolyan) Harmos Ilona-Kosztolányi felesége a következőképpen emlékszik ez egyik ilyen tréfára:
“Nagy Lajos volt nálunk, amikor megszólalt a telefon. Karinthy hívta a férjemet.
- Add ide a kagylót, én is akarok vele beszélni - intett Nagy Lajos.
- Egy tisztelőd van éppen nálam, szeretne néhány szót szólani veled - mondta tréfásan a férjem a telefonba. Tudta, hogy Nagy Lajos is tréfálkozni akar.
- Á, úgy? - húzta ki magát Karinthy a vonal végén. - Olvastam Karinthy úrnak most megjelent művét - kezdte nagy alázatossággal a szót Nagy Lajos a telefonban. - Valóban? - kérdezte Frici önelégülten -És ha szabad tudnom, mi a véleménye róla? - várta a dicsérő szavakat, amelyek hivatva lettek volna néhány órányi önbizalmat biztosítani számára. - Az, hogy ennél nagyobb marhaságot, ennél ostobább hülyeséget, még nem olvastam.
- Úgy? Kivel beszélek kérem ha szabadna tudnom? - feszengett a vonal másik végén Karinthy. Férjem kivette a kagylót Nagy Lajos kezéből és sietett megnyugtatni barátját, hogy csak Nagy Lajos tréfált, nem egy komoly “olvasó”. “
Karinthy ezután-mintegy bosszúként - szinte heti rendszerességgel felhívta Kosztolányit ilyen ügyekben. Sokszor másokat is bevontak a tréfába. Kosztolányi felesége - akinek ezek leírását is köszönhetjük - legtöbbször velük volt és így emlékezik Karinthy “különleges képességeire”:
“Karinthy egyik erőssége az “e” betűvel való beszéd volt. Valósággal egy bűvész módjára, pillanatnyi gondolkodás nélkül, akár egy óra hosszat képes volt így beszélni, rendkívül fordulatosan. A “mozit” kapásból mondta így: “Rengeteg fekete terem, melybe emberek sereglenek egybe, rendben elhelyezkednek, egy leplen jeleneteket pergetnek le, melyeket szemembe vennem kellemes, esetleg kellemetlen.[…] De mégis legcsodálatosabban értett a “kicsoda, micsoda” játékhoz.[…] Például feladták neki a következőt: Micsodára kicsoda micsinál a micsoda.- Abban a minutumban rávágta, hogy talpra magyar hí a haza”
Bár az irodalom képviselői mindig is szívesen heccelték egymást, a műveken túllépő, hétköznapibb ugratásokat a nyugatosok, elsősorban Karinthy és Kosztolányi hozták divatba – olvasható Serf András cikkében, melyben a szerző példaként idézi Kosztolányi Nyár, nyár, nyár című versét, ahol a kezdőbetűkből a “Nyald ki a seggem Karinthi” mondat olvasható ki.
Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár
Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek,
De kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az
Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves
Poémát, minden irányban.
Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.
Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.
Poénjaikhoz mindketten felhasználták például a felbérelt autogramkérőket. Egyszer egy egész gyereksereg rohanta meg Karinthyt, aki nagy büszkén kezdte osztogatni az aláírásait, ám a szignókat a lurkók értetlenkedve fogadták: „Ja, hát ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell!” – és visszaadták a papírokat. Kosztolányitól pedig egy ízben a friss autogramtulajdonos mindjárt egy másodikat, harmadikat, sőt negyediket is kért. „Mondd, fiam, mire kell neked négy aláírás?” – kérdezte a költő gyanútlanul. „Tetszik tudni – hangzott a betanított válasz –, ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt.”
Az “Így írtok ti” szerzője persze maga is a pályatársak állandó céltáblája volt. Szokásos kirakatnéző körútjai egyikén történt, hogy a műszaki bolt kínálatán merengve két fiatalember izgatott párbeszédére lett figyelmes: „Ez a legnagyobb magyar író – mondta az egyik. – Jól nézd meg, nem mindennap látni ilyen nagy embert.” Karinthy dagadt a büszkeségtől, de persze úgy tett, mint aki nem hallja. „De hát ki ez az ember? – kérdezte a másik. – Hát nem tudod? Hunyady Sándor.” A leforrázva távozó írónak pedig a szemközti járdáról kajánul integetett a prózaíró pályatárs, Hunyady.
Azért ne gondolja senki, hogy az ugratás volt a legmeghatározóbb kapcsolatukban, Ahogy Kosztolányi legnagyobb zseninek tartotta Karinthyt, Karinthy “Az ötvenéves Kosztolányi” című írása arról tanúskodik, hogy az egymás iránti tisztelet és megbecsülés kölcsönös volt…
