Hazafiak
Aulich Lajos / Ludwig Aulich (56) – Pozsonyi német polgárcsalád sarja, magyarul nem tudott. Kötél.
Damjanich János / Јован Дамјанић (Jovan Damjanić) (45) - Határőrvidéki szerb katonacsalád fia, felnőttként tanult meg magyarul. Kötél.
Dessewffy Arisztid (47) - Felvidéki magyar nemesi család fia. Golyó és lőpor.
Kiss Ernő / ԷռնոՔեշիշյան (Erno Keshishian) (50) - Örmény kereskedő família sarja. Golyó és lőpor.
Knezic Károly / Karlo Knezić (41) – Apja varasdi horvát katonatiszt, édesanyja magyar. Kötél.
Láhner György / Georg Lahner (54) - Felvidéki német polgárcsalád fia, a magyart törve beszélte. Kötél.
Lázár Vilmos / ՎիլմոշՂազարյան (Vilmos Ghazaryan) (32) - Nagybecskereki örmény-magyar kereskedőcsalád fia. Golyó és lőpor.
gróf Leiningen-Westerburg Károly/ Karl August Graf zu Leiningen-Westerburg (30) - Hesseni német arisztokrata, magyarul nem tudott. Kötél.
Nagysándor József / Josef von Nagy-Sandor (45) - Édesapja nagyváradi magyar, édesanyja német. Kötél.
Poeltenberg Ernő lovag / Ernst Poelt Ritter von Poeltenberg (41) - Egy lovagi rangra emelt gazdag bécsi jogász fia, magyarul keveset tudott. Kötél.
Schweidel József / Joseph Schweidel (53) - Zombori német tisztviselőcsalád sarja, felnőttként tanult meg magyarul. Golyó és lőpor.
Török Ignác (54) - Gödöllői kisbirtokos nemesi család fia. Kötél.
gróf Vécsey Károly (46) - Édesapja magyar gróf, édesanyja osztrák főrend, felnőttként tanult meg magyarul. Kötél.
***
Damjanich János(+) imája
Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra
Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké!
Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.
Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.
Damjanich
Emíliának vigasztalásul...
***
Lázár Vilmos búcsúlevele a feleségéhez:
Október 5-én, 1849.
Mindenem e földön, kedves szentem, Máriám! A lelkiatya, akinek kezeiben letettem vallomásomat – és kinek kitártam tiszta öntudattal bíró keblemet, át fogja neked adni kis gyűrűmet, szivartárcámat és evőeszközömet melyet itt, fogságom alatt használtam. Károlynál fogsz találni egy levelet és kedves arcképedet – azonkívül több holmit.
– Én keresztülvíttam az élet-halál tusáját – én meg fogok halni, mint férfiúhoz illik. Szívem, a szegény, mely érted fog dobogni utolsó ütéséig, és tiszta szerelmem nálad maradnak.
– Én nem akarom átkozni a végzést, nem senkit – én boldogító szerelmedben öt évet és majd két hónapot éltem, és ezen idő vigaszul szolgál. hogy már el kell hagyni e földi pályát.
– Adj gyermekeink mindegyikének, ha kilép a világba, egy emléket tőlem – élő jeléül annak, hogy az, aki becsületesen és tisztán élte egész életét-nyugodtan bír meghalni, ha ártatlanul is, mint én. Te pedig, éltem védangyala, kinek kezeiben lételem tisztább és jobb lett – Teneked, kedves Marim, még egyszer az utolsó istenhozzádot mondom, és szolgáljon ezen vallomásom neked vigaszul, hogy annak oka, miszerint nyugodtan halhatok meg, Te vagy, és felteszem felőled, Te mindenem, hogy méltó fájdalmaidat nem lecsillapítani, mert azt, tudom, hogy nem lehet; tudom magamról is, de korlátolni fogod, és azzal bebizonyítani, mily kedves emlékem Teneked. (...)
Csókold kedves gyermekeinket, és öleld forrón szívedhez nevemben, miként én Téged, Te kedves Marim, képzeletemben ölellek és szorítlak ezen az utolsó percenetig érted dobogó szerelmes szívemhez. – Isten veled! Tied örökké, még a síron túl is a te hű
Vilmosod
A papnak adtam egy aranyat misére! Isten veled!
