HTML

Új rendszabály

A blog.hu úgy döntött, hogy innentől kezdve „Ebben a blogban csak belépett felhasználók kommentezhetnek”. Nos, nemcsak ebben a blogban, hanem az összesben, amit ők üzemeltetnek. Ez nem az én döntésem volt, nem tiltottam ki senkit, készen kaptam a szabályt. Sajnálom, mert így belterjessé vált a dolog, csak az itt blogolókkal szólhatunk egymáshoz. Állítólag biztonsági szempontokat vettek figyelembe. Persze, bárki, bármilyen néven és címen lehet felhasználó, regisztrálhat egy nicket (akár naponta másikat) és akkortól szabad a pálya. Csakhogy az emberek többsége nem szeret bíbelődni. Összegezve: én kérek elnézést!

akció-reakció

Címkék

Címkefelhő

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Nyolcvanhárom delfint fojtottak vízbe brazil halászok

2007.07.20. 06:00 rokica

Nyolcvanhárom delfinnel végeztek illegálisan azok a brazil halászok, akik videóra is vették a gyilkolást. A felvételekhez hozzájutott az egyik környezetvédelmi szervezet is, amely most be akarja tiltatni a halászatot a brazil partoknál.

http://inforadio.hu/hirek/eletmod/bulvar/hir-136463

 CSENDES AZ ÓCEÁN

Dermesztően hideg szél fújt a parton, amikor a töpörödött, kis öregasszony észre vette a vízből kiálló partközeli szikla tetején fekvő kékesszürke tömeget. Az a valami mozgott. A néni megerőltette gyengén látó szemeit és észlelte, hogy az állat él. Belegázolt a vízbe, hogy segíthessen. Minden erőlködése hiábavalónak bizonyult, mert a delfint képtelen volt megmozdítani. Az tehetetlenül, utolsó ereje megfeszítésével sem tudott már visszaevickélni az óceánba. Persze, apály van – gondolta az idős asszony – biztosan még a kezdetekor úszott a sziklára és ott ragadt. Meg kell várni a dagályt, talán akkor majd együttes erejükkel menni fog. A delfin fején hatalmas ütés nyoma éktelenkedett. Leült mellé a kőre, simogatta az állatot és beszélni kezdett hozzá. Elemi erővel tolultak föl benne az emlékek arról a napról, amikor még fiatalasszony volt, és a tengerre járt elhelyezni egy-két varsát. A férje egy halászatból nem tért vissza, ő pedig egyedül maradt a kisgyerekkel. Enni kellet, minden nap került pár fikarcnyi hal a háló-útvesztőbe. Azokon éltek, azon nevelte föl a gyerekét. Aznap is viharos volt az óceán. A varsa a hullámveréstől lesüllyedt és beékelődött egy éles peremű, ingatag szikla alá. Mindenképpen ki akarta szabadítani, hiszen látta, hogy két szép kövér, nagyobb hal az aznapi zsákmány. Már több napja nem fogott semmit, nagyon éhes volt, de még annál is rosszabb volt a tudat, hogy a kicsi fia lázasan, korgó gyomorral fekszik otthon. Beleugrott a vízbe és a tüdejében visszatartott levegővel megpróbálta kihúzni a hálót. Látta, hogy a vihar közben egyre messzebb sodorja a csónakot, de nem, nem engedhette veszni a vacsorát. Szédülni kezdett, elgyengült, de tiszta erejéből szorította a madzag végét. Akkor jelent meg a „hal”, ahogy ő hívta magában, bár tudta, hogy emlősállat. Arra gondolt, hogy amannak is a zsákmányra fáj a foga. Pedig, azt nem adja, nem adhatja! Ahogy a delfin mellé úszott, az asszony, teljes erőből, két kézzel markolta és húzta meg a hálókosarat. Még látta, hogy a szikla megbillen, egyenesen dőlve a „halra”. Annak az oldalából, abban a pillanatban széles, piros sávban kezdett el szivárogni a vér, ahogy az éles kőperem mély sebet hasított rajta. A fiatalasszony ekkor veszítette el az eszméletét. Hogy mennyi idő telt el azután, nem tudta, csak egy pillanatra eszmélt föl később. Lebegett a vízben és alulról valami erő böködve taszigálta a vízfelszín felé. Újra elájult. Már magasan járt a nap a part fölött, amikor magához tért. Feküdt a sziklákon, a kezében pedig ott volt görcsösen markolva a varsa, benne a két kövér pikkelyes jószággal.

Azóta már a fia is felnőtt, elment a városba, jó állása van. Komoly munkája lett, családot alapított, sok a tennivalója, nagy a felelőssége. Nem sok ideje marad az anyjára. Meg aztán, valahol szégyelli is, hogy honnan indult, nem szeret emlékezni azokra a nyomorúságosan ínséges időkre. A tengert gyűlöli. Ő pedig betegen, öregen, magára hagyva éli az életét a parti házban.

Eddig jutott a gondolataiban, amikor érezte, hogy a csontig hatolóan hideg, vizes ruhában már mozdulni sem bír. Mindene fájt, éles késként hasított belé a jeges szél. Látta, már a delfinnek is szinte csak a levegővételre maradt energiája. Hozzábújt, egészen közel, hogy valamelyest felmelegítsék egymást. Kimondhatatlanul nagyon fázott. Elgémberedett karjával átölelte az állatot. Ahogy kérges, göcsörtös ujjait óvón végigsiklatta a jószág túloldalán, megérezte ott a hatalmas, mély heget. Behunyta a szemét és már nem jött több gondolata, csak a didergés rázta még egy darabig, majd az is abbamaradt.

A mentők és az állatvédők szinte egyszerre érkeztek a sziklához. Egy arra igyekvő fiatal pár hívta ki őket. A nénit leemelték az állatról és megállapították, hogy a „hal”, csak a néni vizes ruhájával való takarásának, bőre nedvesen tartásának köszönheti az életét. Egy delfináriumba került, ott élte hátralévő, öreg napjait. A gondozók a néni után az Anna nevet adták neki. A néni után, akin már semmiféle földi tudomány nem segíthetett.

 

2 komment

Címkék: bakker

A bejegyzés trackback címe:

https://rokica.blog.hu/api/trackback/id/tr84120670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.07.21. 10:47:24

Soha nem gondoltam volna, hogy delfinekre is vadásznak. Persze nagyon sokáig arra sem gondoltam, hogy fecskét esznek.
Viszont erről eszembe jutott az izlandiak egyik nemzete étele, amivel sokkolni szoktam az embereket.
Úgy néz ki, hogy fogják a bálnahúst, ásnak egy kb. fél méteres gödröt, majd belerakják a bálnahúst, betemetik a gödröt, és majd csak fél év múlva veszik megint elő, amikor is megeszik.

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2007.07.21. 20:50:00

Különböző kultúráknak különböző kulináris élvezeti cikkei vannak.
Egyszer olvastam, hogy amikor egy kutatónőt bennszülöttek valamiféle bogárral kínáltak, undorodva kérdezte a vendéglátóját - aki egyébként Európában végzett egyetemet és úgy ment vissza látogatóba a törzséhez -, hogyan tudják ezt a förtelmet megenni? Erre a vendéglátó elmosolyodott és visszakérdezett:
- Mondja, hölgyem, szereti ön a sajtot? És a mézet?
- Persze, nagyon is! - volt rá a felelet.
- Akkor nézzük csak meg, mi ez a kétfajta étel? Az egyik egy kérődző emlősállat rohasztott mirigyváladéka, a másik pedig egy kis bogár által megevett és visszaöklendezett anyag. Mitől jobbak ezek a bogárnál?

Szóval, a leghalványabb fogalmam sincs a félévig elföldelt bálnahús ízéről, de hadd egye, akinek ízlik. Én már az Európában abszolút elfogadott osztrigát sem bírnám lenyelni. Nálam minimális elvárás, hogy kajám, amit megeszem, legyen döglött.