HTML

Új rendszabály

A blog.hu úgy döntött, hogy innentől kezdve „Ebben a blogban csak belépett felhasználók kommentezhetnek”. Nos, nemcsak ebben a blogban, hanem az összesben, amit ők üzemeltetnek. Ez nem az én döntésem volt, nem tiltottam ki senkit, készen kaptam a szabályt. Sajnálom, mert így belterjessé vált a dolog, csak az itt blogolókkal szólhatunk egymáshoz. Állítólag biztonsági szempontokat vettek figyelembe. Persze, bárki, bármilyen néven és címen lehet felhasználó, regisztrálhat egy nicket (akár naponta másikat) és akkortól szabad a pálya. Csakhogy az emberek többsége nem szeret bíbelődni. Összegezve: én kérek elnézést!

akció-reakció

Címkék

Címkefelhő

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Adóhivatal? Béke poraimra!

2007.08.10. 16:18 rokica

Úgy alakult, hogy 2005-ben és 2006-ban, két éven át nem fizettem iparűzési adót. Könyvelőt váltottam – és én az ilyesmit azért tartom, hogy beszedje tőlem a saját díját, meg időnként lökjön egy e-mailt, hogy mit fizessek az államnak.
Bármily hülyén is hangzik, én vagyok az az agyi zokni, aki jegy nélkül nem száll buszra, minden bevételéről áfás számlát ad, nem turpizik, nem csal, mindent az utolsó fillérig leperkál és ha rosszul számol az árus – a maga kárára – akkor szól neki. Eccóval, liba a köbön. És mégis, és mégis!

Hogy hogyan alakulhatott így? Megmondom. Mivel az önkormányzat valahogy sosem küldte az iparűzési adó elszámolásaimat, az előző könyvelőm a bevallási időszakokban rájuk telefonált, kérdezett, bevallott, én pedig utaltam a zsetont. Aztán egyszer csak már nem tehettem, hogy egy méregdrága könyvelőt fizessek havi két számla miatt. Merthogy nekem csak ennyi van. Azért köll a vállalkozásom, hogy a fizetésemet le tudjam számlázni. Jó, tudom, vannak törvények, meg ezt már nem lehetne, meg a Föld gömbölyű, de hajózni szükséges. Nekem meg szükséges kényszervállalkoznom, mert a főnököm magasról szarik a törvények azon passzusaira, amelyek nem az ő elképzeléseit támogatják.

No de mindegy, elkanyarodtam. Tehát, vissza:
Könyvelőt váltottam, egyharmad árért. Egy olyanra tettem szert, aki nemcsak belőlem akar meggazdagodni (ami amúgy is elég meddő vállalkozás lenne, hiszen nemegyszer a templom egeréhez járok kölcsönért), hanem egy egész irodája van és amit az én anyagaimmal foglalkozik (negyedévente félóra) azért még ez a pénz is jó neki. Asszem, én vagyok a töltelék, de hát kleine Fische, gute Fische. Igen ám, de ebből adódóan mit fog ő foglalkozni azzal, hogy feszt telefonálgasson az önkormányzatnak? Azt mondta, majd fizetünk, ha megkaptuk a papírt.

No, azt meg nem kaptunk. 2005-ben még elvoltam vele. 2006-ban már rákérdeztem, nem kellene-e érdeklődni? Megtettük. Mondták a Fővárosi Önkormányzaton, hogy majd utánanéznek és küldik. Aztán csönd. Év közepe felé telefon ismét (ekkor már érezhettem volna, hogy valami nem gömbölyű, mert nem marad írásban nyom, de hát ilyen a szelaví – mondá a művelt zulu). Ekkor a vonal túlsó részén kis torokköszörülés után az előadó kisasszony nagy zavartan közölte velem, hogy én bizony, meghaltam. Furán éreztem magam, mert fájt a fejem, felszaladt a vérnyomásom és enyhe gutaütés is kerülgetett, ami ugye, egy hullánál nem annyira megszokott. Kértem, nézze el nekem, hogy élek és küldjön már, legyen oly bűbáj, egy kivonatot arról az összegről, amivel tartozom. Ezután megint csak csönd következett.

Ez év elején aztán újra feltárcsáztuk a nagyhatalmú hivatalt. Ott ismét közölték – merthogy pofátlan módon háborgattam őket – már megmondták, én meghaltam, de ha mégsem, akkor írjak kérvényt és akkor majd meglátjuk, mit lehet tenni. Kérdeztem volt tőlük, hogy akkor vajon ki a hátam küld nekik negyedévente aláírott, hivatalos, cégszerű adóbevallást, könyvelést, elszámolást és év végén ki fizeti az adót? Szent Péter?
Mindez után eljutottam odáig, hogy megsúgtak nekem egy igen pofás összeget, amit a két és féléves kamataival együtt be kék fizetnem, de azonnal. Erre újabb levelet írtam, hogy legyenek már olyan aranyosak és engedjék meg, hogy részletekben fizethessem ki, mert ekkora összeg nem áll a rendelkezésemre – és nem is emlékszem arra, mikor láttam egyben ennyit.

Több levélváltásom volt a hivatallal. Bekértek tőlem mindenféle papaírt, kivonatot, elszámolást, könyvelést ahhoz, hogy ítélni tudhassanak. Másoltam, bevittem, másoltam, bevittem. Közben persze rohangáltam a könyvelőmhöz, hiszen nála vannak a papírjaim – és a hatóság nemcsak a már lezárt könyvelési tételeimre, hanem az aktuális ideiekre is kíváncsi volt. Gondolom azért, hogy megnézze, tényleg nincs annyi pénzem egy hónapban, amit kérnek tőlem. Megkapták az összes idei papírjaimat – bár erősen kétlem, hogy ehhez joguk volt, hiszen nem bűnügyben kellett nyomozniuk, hanem egy részletfizetési kérelmet elbírálni - és minden egyes ilyen alkalom engem fél nap szabadság kivételére kötelezett. Mert ugye, nem munkaidő, hanem pihenő, hobbizás, vagy mi a szösz?!

Tegnapra aztán megszületett az ítélet.

A háromnegyedét fizessem ki, de iziben ám, az eljárási illetékekkel, valamint a maradék részre vonatkozó megállapított pótlékkal együtt. A többit aztán leróhatom részletben, minden hónap 20-áig. Ha ellenben egy napot is kések, akkor az összest ki köll fizetni azonnal.

A legszebb élmény azonban csak a kapott levél második oldalának olvasásánál ért, az indoklásnál.
Blablabla Bt. képviseletében Egy Hülye Liba azzal a beadvánnyal fordult az adó ügyosztályhoz, hogy az adófolyószámláján fennálló tőketartozásából XXX Ft azonnali befizetése mellett a fennmaradó tőketartozás megfizetésére 12 havi részletfizetés engedélyezését kérte méltányosságból.
Kérelmét azzal támasztotta alá, hogy a vállalkozás nem az általa elvárt szinten működik, ezért az adótartozás egyösszegű megfizetése ellehetetlenítené további működését.

Ez idáig oké. A szépség ezután jön:
Mérlegelési jogkörömnél fogva (írta a nagyhatalmasságú úr) az adózó indokai alapján annak ellenére, hogy a kialakult fizetési nehézség részben felróható neki és minimális gondosság tanúsítása esetén az adótarozás felhalmozódását legalább részben elkerülhette volna, a fentiek szerint helyt adtam kérelmének.

Szóval, rájöttem, minősíthetetlenül hülye vagyok. Valóban azoknak a barátaimnak volt igazuk, akik azt mondták, bárcsak egyszer róluk állítaná az adóhivatal, hogy meghaltak! Eszükben sem lenne ágálni ellene, hogy ők bizony, még élnek. Csak azt kaptam, amit érdemeltem. Becsületes akartam lenni, hát fizessek (megjegyzem egy évre kértem részletfizetést, de csak hat hónapot kaptam) mint a katonatiszt – és közben még nyeljem is le, hogy olyan hangnemben indokolnak, amitől a bicska kinyílik a zsebemben. Akartam, hát itt a cukor, szophatom.

1 komment

Címkék: betart a hivatal

A bejegyzés trackback címe:

https://rokica.blog.hu/api/trackback/id/tr42136981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.08.15. 20:27:30

Azon túl, hogy az egész abszurd, egyszerre megmosolyogtató és siralmas, azért jelen esetben a könyvelődnek is van felelőssége. Elvileg van felelősség biztosítása, annak terhére normál esetben át kéne vállalnia, ha mást nem is, de a kamatokat mindenképp. De ne reménykedj, nem fogja, főleg ha tényleg csak ilyen kis egyszámlás vállalkozó vagy.
Ja, a főnöködet nagyon meg fogják büntetni, ha kap egy munkaügyi ellenőrzést.