HTML

Új rendszabály

A blog.hu úgy döntött, hogy innentől kezdve „Ebben a blogban csak belépett felhasználók kommentezhetnek”. Nos, nemcsak ebben a blogban, hanem az összesben, amit ők üzemeltetnek. Ez nem az én döntésem volt, nem tiltottam ki senkit, készen kaptam a szabályt. Sajnálom, mert így belterjessé vált a dolog, csak az itt blogolókkal szólhatunk egymáshoz. Állítólag biztonsági szempontokat vettek figyelembe. Persze, bárki, bármilyen néven és címen lehet felhasználó, regisztrálhat egy nicket (akár naponta másikat) és akkortól szabad a pálya. Csakhogy az emberek többsége nem szeret bíbelődni. Összegezve: én kérek elnézést!

akció-reakció

Címkék

Címkefelhő

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Egy mosoly a mának

2007.09.21. 11:15 rokica

Reggel a Ferenciek terén elém állt egy ismeretlen nénike és kérdőre vont:
- Most mit szól, kedveském, minek ez a sok pavilon – a templom előtti könyvesekre gondolhatott – már az egyház is pazarol? Ott a sok könyvesbolt, az épp elég lenne. Egyébként nem tudom mire vélni ezt a tegnapi napot sem. Mit keres a püspök úr az áruházakban és ott kérdezi az embereket? Gondoltam, megkérdezem majd egy magamnál tanultabb valakitől, hátha az majd megmagyarázza nekem.
Megtisztel, hogy rám gondolt, tőlem várta a megfejtést választ, ám én bizony egy hangot sem értettem az egészből (de legalábbis komoly szövegértelmezési problémáim adódtak). Aztán folytatta:
- Maga hol dolgozik? - Miután megmondtam, csóválni kezdte a fejét.
- Egész napos bezártság. Nem embernek való. Magának pláne nem. Szeretem az igaz embereket. Ahogy a szemembe néz és nem a földre, vagy a házakra.
Én viszont csak annyit tudtam mondani, hogy jön a busz, nekem most mennem kell. Erre megsimogatta a karomat és kuncogva a vállamhoz hajtotta a fejét. Mikor fölszálltam a buszra, puszit dobott és addig integetett, amíg csak látott a kigördülő járművön. Visszaintegettem. Ettől valamiféle gyerekes öröm terjedt szét a vonásain. Boldognak látszott. Mosolyogtunk mind a ketten és csoda tudja, mitől, de könnyebb lett a szívem. Lehet, hogy mégis vannak angyalok. Még ha egy szót sem értünk abból, amit mondanak nekünk.

Szólj hozzá!

Címkék: életméz

A bejegyzés trackback címe:

https://rokica.blog.hu/api/trackback/id/tr36172208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.