HTML

Új rendszabály

A blog.hu úgy döntött, hogy innentől kezdve „Ebben a blogban csak belépett felhasználók kommentezhetnek”. Nos, nemcsak ebben a blogban, hanem az összesben, amit ők üzemeltetnek. Ez nem az én döntésem volt, nem tiltottam ki senkit, készen kaptam a szabályt. Sajnálom, mert így belterjessé vált a dolog, csak az itt blogolókkal szólhatunk egymáshoz. Állítólag biztonsági szempontokat vettek figyelembe. Persze, bárki, bármilyen néven és címen lehet felhasználó, regisztrálhat egy nicket (akár naponta másikat) és akkortól szabad a pálya. Csakhogy az emberek többsége nem szeret bíbelődni. Összegezve: én kérek elnézést!

akció-reakció

Címkék

Címkefelhő

Naptár

szeptember 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

búcsúzom

2007.12.04. 06:23 rokica

Tegnap eljutott hozzám a híre, eltávozott e földi létből az egyik régi ismerősöm.
Már nem tudom magam elé idézni sem az arcát, sem a szemét, sem a gesztusait. Csak a feelingje maradt meg bennem, ami körüllengte őt, akár egy aranyló brokát. Csupán pár írása maradt meg azok közül, amit egy virtuális térben játszottunk az akkori társaságban. Meséket „költöttünk”, embermeséket. Hol igaz történeteket írtunk, hol féligazságokból szőttünk regéket, hol pedig kitaláltunk valamit, hogy megversenyeztessük fantáziavilágunkat.
Ő előre megérezte – akkor még teljesen egészségesen – ötven év adatik majd neki az életből. Sajnos, az érzése valósággá lett. Kicsivel az ötvenedik születésnapja után elvitte a szíve.
Egy több évvel ezelőtti „pengeváltásunkkal” szeretnék búcsút venni tőle. Nyugodjék békében.
 
 
 B:
Szoval ulok ott a felho szelen, kenyelmesen, labaimat logatva, szepen hatra dolve mint egy kellemes hintaszekben amikor egy apro reccsenest hallottam. Abban a pillanatban meg is indultam lefele ebben az ulo helyzetben. Mar zuhanhattam egy ideje amikor, - ugye orok optimistakent – egybol arra gondoltam, hogy eddig meg semmi baj. Meg is ismeteltem magamban nehanyszor. Eddig meg semmi baj, eddig meg semmi baj! Aztan azt probaltam felmerni mennyi ideig tarthat meg amig becsapodok valahova mint valami ustokos. Orommel allapitottam meg, hogy a fold nincs is olyan messze, valami alcsonyan szallo baranyfelhocsken uldogelhettem, biztos azert is szakadt le, mi masert?
Gondolom nem csoda a foldeteres pillanata aggasztott leginkabb, es hogy mennyi ido van meg addig hatra. Most bantott csak igazan, hogy nem figyeltem igazan a kozepiskolaban az oreg fizika professzorunk eloadasain, hogy mi az osszefugges a zuhanas es az ido kozott. Peddig mennyivel boldogabb lennek most, hogyha tudnam, hogy nem ket percem van addig amig becsapodasommal megsemmisitek egy fel falut, hanem lehet az meg ket perc tiz masodperc is. Aztan az jutott eszembe, ha eddig szerencses voltam, akkor miert ne folytatodhatna ez az allapot tovabb. Most azt lattam lelki szemeimmel, hogy a foldeteresnek koszonhetoen milyen szep lapos formatervezett alakom lesz. Mar szotem is a terveket, hogy ezzel az uj alakkal milyen meresz vallakozasokba kezdek majd.
A landolas egy negyemeletes regi berhaz csereptetejen kezdodott. Mint az afganisztani barlang bombak a sziklafalat, ugy tortem at en is az emeleteket. Az egyes emeletekrol csak mozaik kepeim vannak. A padlason a mestergerenda probalta csillapitani az esest.
Ezt pont keresztbe kaptam el es nem vagyok benne biztos, hogy az tort-e el vagy en szalltam utana ket darabban. Mindenesetre lenyeges talalkozas volt. Az egyik szobaban egy oreg anyoka nezegetett egy megsargult fenykepet, a masikban meg egy tagba szakadt ferfi kavet fozott egy fekete klottgatyaban. Egy agyban ket szep no aludt mig egy masikban azt hiszem egy vegyes-paros kuszkodott az emberiseg fenntartasan.
Utoljara valami tornactetot utottem at es egy kutyaol tetejen allapodtam meg.
Azt meg lattam, hogy a kiugro kutya egy gyonyoru nemetjuhasz volt es ugy recegett mint nyarfalevel a szelben.
Aztan mar csak egy eles fajdalomra emlekszem az oldalamban ami a baratnomtol szarmazott es felalomban hallottam, hogy: Ne horkolj es kulonben is fel kell kellni!
 
 Én:
„Megtörtént, hogy Földre szállt
Egyszer egy aranyhajú kisfiú,
Egy messzi, távoli csillagon volt az otthona.

A kis herceg búcsúzott
És a kígyóval mindent megbeszélt,
Visszavárta őt az elhagyott árva kis virág.”


– Szia, kedves kis virágom, megjöttem végre, újra itt vagyok! – köszöntötte régen vágyott rózsáját és mindkét karját ölelésre tárta.
–  Ki vagy te? – kérdezte a virág nagy, kerek szemeket meresztve, mint aki nem hisz az eléje táruló látványnak, és hogy nyomatékot adjon szavainak, még a magán lévő üvegbúrát is levette és elkezdte törölgetni.
– Ki lennék? Nem ismersz meg? – hitetlenkedett a jövevény. Én vagyok az, a te kis herceged! Jó, belátom, sokat kellett rám várnod, de ne mondd, hogy nem tudod, ki vagyok.
Jó sokáig tekeregtél, megváltoztál, megöregedtél. Minek jöttél vissza? Nagyon jól megszoktam már az egyedüllétet. Senki nem háborgatott az állandó pátyolgatásával, azt csináltam, amit csak akartam – folytatta a virág és ha lehet, még rubintosabban piroslottak a szirmai.
– Nagyon hiányoztál... – suttogta a férfi, miközben zavartan egyik lábáról a másikra állt. Azt hittem, én is fontos vagyok neked.
– Persze, majd rád fogok várni egy életen keresztül – tromfolt a rózsa és dühében még a harmatcseppek is kiütköztek a levelein. Gondolom, becsavarogtad a galaxist, kártyáztál, mindenféle emberekkel bandáztál, talán még lóversenyekre is jártál. Most meg azt várod, hogy ünnepeljelek. Menj vissza oda, ahol eddig voltál – szólt – és nagyot taszajtott az előtte állón.

... Na, most mi tévő legyek? – gondolkodott az őrangyal – ki a csuda tud ezeken eligazodni? Az, az ostoba virág teljesen nárcisztikus lett, emez meg itt zuhan lefelé. Alá kellene tolni egy bárányfelhőt, amíg kitalálom, mit csináljak ...
„Reccs” – hallatszott egy kis hang és a zuhanás folytatódott a föld felé.
– Na jó, legyen! Tatán nem lesz túl nagy munkaköri kihágás a részemről, ha előveszem az iskolában tanultakat és életbe léptetem a huszonegyes paragrafus harmadik bekezdésének „b” pontjában írottakat – vélte az angyal és attól, hogy ilyen könnyen eszébe jutott a régi tananyag, örömében összecsapkodta a szárnyait. Végül is lélekvándorlás is létezhet a világon! Ha zuhan, hát zuhanjon. De ki legyen a kiválasztott? Ott egy ház. Sajnálom, öregem, ez nem fog másképp menni. Valahogy le kell jutnod a földszintig. Mire magadhoz térsz, kicsit átrendezem majd a környéket. Nem fogsz emlékezni semmire. Azt nem lehet, tudod, százhúsz évre titkosítva van minden információ. Majd úgy intézzük, hogy azt hidd, álmodtad az egészet. Aludjál, aztán szép ébredést barátocskám! Csak ne horkolnál ennyire ...
 
Reviczki Gyula: Mulandóság (részlet)

A forró szív kihűl, s ha végre
A múltak sírjává leszen:
Az emlék reszkető kezével
Gyújt neki mécsest csöndesen.
 
És végül a kedvenc dala, amelyet hallgatva már mindig ő fog az eszembe jutni:
.

Címkék: volt egyszer egy hol nem volt

A bejegyzés trackback címe:

https://rokica.blog.hu/api/trackback/id/tr95251702
Nincsenek hozzászólások.