HTML

Új rendszabály

A blog.hu úgy döntött, hogy innentől kezdve „Ebben a blogban csak belépett felhasználók kommentezhetnek”. Nos, nemcsak ebben a blogban, hanem az összesben, amit ők üzemeltetnek. Ez nem az én döntésem volt, nem tiltottam ki senkit, készen kaptam a szabályt. Sajnálom, mert így belterjessé vált a dolog, csak az itt blogolókkal szólhatunk egymáshoz. Állítólag biztonsági szempontokat vettek figyelembe. Persze, bárki, bármilyen néven és címen lehet felhasználó, regisztrálhat egy nicket (akár naponta másikat) és akkortól szabad a pálya. Csakhogy az emberek többsége nem szeret bíbelődni. Összegezve: én kérek elnézést!

akció-reakció

Címkék

Címkefelhő

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Szóval, a doboz…

2007.12.12. 11:58 rokica

Egy korábbi kommentben írtam:


… ennyit mindannyian megengedhetnénk magunknak, főleg mi, akik itt internetezgetünk, van tető a fejünk fölött, folyik a csapból a víz, meleg a fűtőtest a szobánkban és villany világít az asztalunk felett. Tudom azt is, ez nem fogja eltörölni a szegénységet, nem ad naponta egy tányér meleg levest, viszont egy estét, a Karácsonyét, amikor mindenki mosolyog és szeretet veszi körül, pár órára boldogabbá varázsolhatjuk. Nemcsak nekik, hanem magunknak is…

Sok a rohangálás így év vége felé, kevés az idő, sok a teendő a munkahelyemen. Azonban egyszerűen nem vagyok hajlandó elfeledkezni arról, hogy nem mindenki olyan szerencsés, hogy van hová rohangálnia, van hol dolgoznia és van hol zárnia az évet. Van lehetősége azon törnie a fejét, hogyha a karcsúnál is karcsúbban, de milyen ajándékokkal lepje meg a szeretteit. Főleg azt, hogy vannak egyáltalán szerettei, akiket magához ölel majd a szépen díszített fa alatt és akiknek könnyes szemmel vallhatja meg: nagyon szeretlek benneteket!

Úgy döntöttem, lesz idén egy 6-7 éves kislány – akármilyen színű, szagú, származású – akit gondolatban magamévá fogadok pár órára, egy estére, átölelem, bebugyolálom szeretetem láthatatlan selyemszálával, hogy érezze, van valahol valaki, aki gondol rá, akinek ő is fontos.
Hogy miért kislány? Mert lányos családból származom. Egyszerűen nem tudom magam beleképzelni egy kisfiú helyébe, az pedig most elengedhetetlenül fontos. Amikor a múlt héten megkérdeztem a dobozgyűjtő helyen, hogy hol látszik a legnagyobb szükség, melyik az a korosztály, akiknek a legkevesebb ajándékot hozzák, nem tudtak válaszolni. Ezért döntöttem hát úgy, hogy 6-7 éves lesz a szerettem, mert az volt az az időszak az én életemben is, amikor a szegénységünk ellenére nagyon, de nagyon vártam a Karácsonyt – és aminek az emléke a mai napig fel-feldereng előttem.
Azt tudtam, örömöt szeretnék szerezni, de úgy, hogy az hasznos is legyen. Sajnos, nem áll nálunk tornyokban a pénz, meg kellett hát nagyon gondolnom, mi kerüljön a csomagba. Amikor eldöntöttem, hogy játék, ruhanemű és édesség lesz az, rájöttem, nem kis fába vágtam a fejszémet. Mert ugye, ha valamit szívből adunk, ott nem működik a „jó lesz ez is” kitétel. Ott nem jó lesz, ott a legjobbnak kell lennie. Ez természetesen nem pénz – ahogy ez most sokak eszébe juthat – hanem átgondoltság és utánajárás kérdése.
A ruhanemű sapka, sál és kesztyű legyen. Mert méretfüggetlenebb, mint bármi más. De milyen? Gyerekkoromban utáltam a sapkát, mert szúrt. Amikor kiléptem otthonról, rendszerint már a kapuban letéptem a fejemről (pedig fáztam), kaptam is érte eleget. Ezt a szokást nem szeretném továbbadni. Tehát legyen puha, meleg és csodaszép. A meleggel még nem is volt baj, mert sok kötött csodát lehet kapni mostanság. De hogyan lehet puha a szúrós pamut helyett? Pár alkalomnyi válogatás után ráleltem a kincsre. Kívül mívesen kötött kézimunka, belül viszont polár anyaggal van bélelve. Sötétmeggy színben választottam, mert szerintem az jó akkor is, ha szőke a haja, akkor is, ha barna, vagy fekete. Még az én vörös hajam mellé is odabiggyesztettem suttyomban egy tükör előtt, mert kíváncsi voltam, hogy vajon én fel merném-e venni? Nos, a sapi színe egyáltalán nem ütötte az én bozontomét sem, így megnyugvással fizettem ki az árát. Eljutottunk hát addig, hogy szép, meleg – és hercegnős. Mert ugye, ez nagyon fontos szempont egy ilyen korú hölgynél ahhoz, hogy az említett ruhadarab hordásra is kerüljön. Jöhetett a sál. Itt kezdtem tikket kapni. Mert ha az ember lánya egyszer rálel végre az álomi színű sapkára, akkor olyan színű sál egyszerűen nem létezhet hozzá égen se földön. Más árnyalatok pedig nem jók, mert a kettő egymás mellett nem fér meg. Amikor rájöttem, hogy meddő kutatásba bocsátkoztam, döntöttem: Más színt kell keresnem. De milyen legyen? Fekete? Szó sem lehet róla! Sárga? Nem papagájnak veszem. Legyen hófehér! Megvettem a hosszúra kötött, akár duplán is megtekerhető beburkoló melegséget. Hurrá, jöhet a kesztyű! Kell-e mesélnem, hogy sem meggybordót, sem fehéret nem találtam sehol? Igaz, közben több eladóra is ráhoztam a frászt, volt, aki a kezembe adott kis ötujjast – amikor megmondtam, hogy az bíz nem hószín, hanem legjobb esetben is beige, a mutatott fehér viszont rosszul van megvarrva – olyan hévvel tépte ki, hogy szerintem soha többé nem talál vevőre. Aztán, ma reggel megoldódott ez a gondom is. Egyetlen pár puha-pihe, falatka sztreccs kesztyűt találtam az egyik eldugott bolt polcán. Tudtam, hogy csak rám várt. Még az eladónő is rácsodálkozott, hogy milyen mennyei tapintású darab, nem is tudta, hogy náluk ilyen van (már nincs – mondtam kajánul neki) amikor a pénztárnál a kezébe vette. Meleg és fehér és akkorára tágul, amekkora a kezecske. Örömömben azonnal felhívtam a Newlat, hogy képzelje, megtaláltam, amit kerestem! Viszem haza!
A játék két igazi, kézre húzható bábfigura lesz, egy róka, meg egy nyúl. Olyan „Futrinka utcás”, emlékeztek még rá? Kerül még a csomagba egy nagy doboz színes ceruza – jut eszembe, vennem kell hegyezőt is hozzájuk – meg egy emlékkönyv, ami természetesen szintén királylányos. A fennmaradó helyeket pedig majd édességgel töltjük ki. Szerintem, fér bele sok.
Szép, díszcsomagolóból kap majd burkolatot, hogy jól essen már a bontogatása is. Remélem, ugyanolyan örömmel fogja fogadni, aki kapja, mint ahogyan én állítottam össze. Szenteste pedig egy kicsit mindannyian boldogabbak lehetünk.

Szólj hozzá!

Címkék: mondd a magadét

A bejegyzés trackback címe:

https://rokica.blog.hu/api/trackback/id/tr25261470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása