HTML

Új rendszabály

A blog.hu úgy döntött, hogy innentől kezdve „Ebben a blogban csak belépett felhasználók kommentezhetnek”. Nos, nemcsak ebben a blogban, hanem az összesben, amit ők üzemeltetnek. Ez nem az én döntésem volt, nem tiltottam ki senkit, készen kaptam a szabályt. Sajnálom, mert így belterjessé vált a dolog, csak az itt blogolókkal szólhatunk egymáshoz. Állítólag biztonsági szempontokat vettek figyelembe. Persze, bárki, bármilyen néven és címen lehet felhasználó, regisztrálhat egy nicket (akár naponta másikat) és akkortól szabad a pálya. Csakhogy az emberek többsége nem szeret bíbelődni. Összegezve: én kérek elnézést!

akció-reakció

Címkék

Címkefelhő

Naptár

szeptember 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben ... én is kivagyok a Földön

2008.09.25. 15:12 rokica

Olaszországban megbüntették azt a férfit, aki kihajította a lakásból a felesége macskáját, mert az állat belepisilt az aktatáskájába.

A férfi 120 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetést kapott, miután sértődött felesége értesítette az állatvédelmi hatóságot.
A macska egy egész éjszakát volt kénytelen a szabadban tölteni, másnap az asszony állítása szerint kiéhezve és átfázva tért haza.
A nő egyébként elmondta, hogy örül a büntetésnek, mert mint mondta, nagyon szereti a macskát, ezért őt is megrázta az eset. Igazságosnak tartja, hogy férjének bűnhődnie kellett a tettéért.
Arról nem szól a hír, hogy a pármai házaspár kapcsolatában milyen változást idézett elő az eset.
(Forrás: STOP/InfoRádió)

Szereted a macskádat, ám mégis éreztél már-már ellenállhatatlan kényszert arra, hogy farba rúgd szegényt?
Részlet egy macska naplójából:

„Ma érdekes felfedezést tettem. A fürdőszobában lévő nagy fehér kád alján egy remek, kerek lyuk van. Némi fontolgatás után úgy véltem, megtaláltam a dolog nyitját. Nyilván ez is WC, csak azért van rajta kisebb lyuk, mint az emberekén, mert macskáknak készült!

Működik a dolog. Az a nagy előnye is megvan, hogy nem kell kapirgálni sokat, mert csak kettőt-hármat karcolok a kád oldalán és a gazdám már fejvesztve rohan, hogy személyesen takaríthassa ki utánam (érdekes, ezt már máskor is megfigyeltem, hogy ha valahová valami illetlen "dolgot" sikerült elpottyantanom, szenvedélyesen ráveti magát és vadul takarítja. Nekem eszembe se jutna az ő ügyeibe ilyen fokon beavatkozni), de tőlem ... - ha annyira szereti csinálni, hát tegye.
Azért gondok is vannak. A gazdám képes órákig szöszmötölni a fürdőben és olyankor lehetetlen bejutni. Mindegy, homokos ládám is van. Csak hát a higiénia...

Dolgom végezni indultam a fürdőszobába. Az ajtó tárva-nyitva. Ma különösen szép ívben sikerült beugranom, már a küszöbön dobbantottam, hogy egyenest a kád közepén landoljak ........ és ó borzalom, nyakig merültem valami habos és meleg szörnyűségben! VÍZ !
Az életemért küzdve sikerült még ugyanazzal a lendülettel kifelé is dobbantanom és megmenekültem. Ott álltam a fürdőszoba közepén, az indulattól kimeredt szemekkel, és dőlt belőlem a víz. Micsoda pofátlanság vizet tartani a kádban! A gazdám ugyan azonnal szárazra dörgölt és nagy lelkifurdija volt, de láttam rajta, hogy alig tudja visszafojtani a röhögését.

A mosdókagylóba is lehet ...
Sőt! ... De a mosogatóba csak akkor megyek, ha előtte szépen elmosogatott. Utálom a piszkos edényeket ...”

Fantasztikus történeteim vannak a macskákról.
Legutóbb, amikor elég sokan vettek körül engem, Fridolin nevű ex-kandúrom volt a bandafőnök. Nála volt az ész, szinte bármire rá tudta venni a többieket - és amíg azok végrehajtották a kieszelt turpisságot (persze, amelyik csinálta, az szidást kapott), ő egy csöndes sarokban ülve - ne nézzetek hülyének - de röhögve nézte, mit szólok hozzá. Azt mondják az okosok, hogy az állatoknak nincsenek mimikai izmai, de ez AKKOR IS röhögött. Amikor aztán szemrehányóan elővettem őkelmét is, „meggyanúsítva” azzal, hogy ez biztos megint az ő elmeszüleménye, hátat fordított nekem és bárhová mentem, mindig úgy fordult, hogy a hátát lássam.
Egyik okossága az volt, hogy a csapról volt csak hajlandó vizet inni. Egyszerűen megtanulta a fogával kinyitni a csapot. No, gondoltam, kiszúrok én vele és lecseréltem a csaptelepet egy orvosi, karosra. Fridi először csak nézte, hogy mi az Isten csudája ez, aztán lecövekelt a mosógépre ülve a fürdőszobában. Kétszer alaposan megfigyelte, hogy mit csinálok a csappal, hogy abból csurogjék a finomságos nedű - és harmadszorra kinyitotta a mancsával. Attól kezdve elszabadult a pokol köztem és az alattam lakó három párka között, mert amíg én nem voltam otthon, rendszeresen beáztattuk őket. A biztosításom pedig macskára nem volt megkötve.
 

3 komment

Címkék: humor volt egyszer egy hol nem volt

A bejegyzés trackback címe:

https://rokica.blog.hu/api/trackback/id/tr40681185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hacsaturján 2008.09.30. 15:23:32

tapasztalatból állítom, ha az ember egyedül él egy állattal, lett légyen az kutya, macska avagy éppenséggel mezei bálna, kialakul valami olyanféle kapcsolat, amit csak az egymásrautaltság felismerésével, a "mi félszavakból is megértjük egymást" meghittségével lehet jellemezni és, mivel két különböző fajról van szó úgy, hogy az egyik ráadásul a "teremtés koronája", hát igen érdekes élethelyzetek bírnak kialakulni, mondhatnám egy etológus is tudna bambán bámulni.
megboldogult középiskolás koromban éldegéltem én kettesben az először csak simán jenőnek, később (miután felfedeztem az állatban azt a bölcsességet, amelyet az ember csak ugatni tud, höhö) arisztotelésznek nevezett macskámmal, aki ugyan a réges-régi, konyhai tekerős csapot nem volt képes kinyitni, viszont a kagyló előtti nyervákolással világosan tudtomra adta szomját. nos, az én lakótársam - mivel a rezsihez anyagilag nem volt képes hozzájárulni, viszont ügyes tolvaj volt - a szomszédék spájzából lopott füstölt hentesárut szinte érintetlenül hordta haza, könnyítve ezzel szűkreszabott büdzsénket, cserében én rendszeresen megvédtem őnyeszlettségét a nála komolyabb fizikummal megáldott kandúrok vad támadásaitól, egyúttal kimagyarázkodtam a dühödt szomszédoknál, akik végtére is nem nagyon értették, hogy a kandúrháborúk miért mindig az én ajtóm előtt érnek véget.
történt egyszer, hogy vacsorára fokhagymás pirítóst készítettem magamnak, mivel korábban volt szerencsém beszerezni egy üveg viszonylag jó minőségű bort, úgy véltem, hogy a téli zimankóban a fokhagymás, zsírban sült pirítós boros teával egészen elfogadható menü. olvasgattam tehát a konyhában a pattogó sparherdt melegénél, rágcsáltam a pirítóst és kortyolgattam a borosteát, mikor is ölemben pihengető kandúrkám egy laza ébredési nyújtózkodással, majd egy barátságos ökleléssel jelezte, hogy megéhezett. könyvemben elmerülvén szórakozottan törtem neki a jó sós piritósból (tojok rád, most olvasok, ha nem tetszik, mehetsz lopni). úgy látszott, a fokhagymás pirítós kiváló macskakajának bizonyult, mivel az előkészített három karajból a macska egyet simán megevett, majd elindult a csap felé érthető szomjúságát oltandó. én viszont úgy döntöttem, hogy nem állok fel csapot kinyitni, kistálkába vizet engedni, hanem inkább boros teát löttyintettem a tálkába, "ha jó volt a pirítós, akkor jó neked a boros tea is" alapon és újfent könyvembe merültem. hallván az újabb mekegést konstatáltam, hogy a cica elfogyasztotta a tányérnyi boros teát és újabb adagra vágyik, hát töltöttem neki mégegyet. nyilvánvalóan szomjas lehetett, mert azt is megitta, aztán peckesen a konyha közepére ballagott, ott leült és kisvártatva olyan hangokat kezdett el hallatni, amelyeket korábban még soha, lassú, elnyújtott nyávogások váltogatták egymást rövid, csuklás szerű mekegésekkel és hangos dorombolással. érdeklődve emeltem fel a fejemet, mire a macs talpra szökkent és farkát szájába kapva olyan szédületes pörgésbe kezdett, amire még almássy zsuzsi is csettintett volna, pedig neki nem is volt farka. te berúgtál, vazze, csodálkoztam rá a cicusra, az meg csak pörgött, csak pörgött, aztán megállt, kicsit imbolygott, végül elterült a konyha kövén, odaugrottam, aludt, mint a bunda.
végül én is ágynak dőltem és aludtam reggelig. amikor előkászálódtam, hogy megmosakodjak és suliba menjek őkelmét még mindig a konyha közepén, alva találtam és olyan hangosan hortyogott, hogy visszhangzott tőle a kihalt lakás. mikor délután hazaértem arisztotelész még mindig a konyha közepén foglalt helyet, immáron ülő helyzetben, viszont olyan másnapos volt a pofája, hogy elröhögtem magam.

liidiiia 2008.10.03. 12:46:12

:-))))))))) , ezek nagyon aranyos történetek.
én is nagyon bírom a macseszokat. gyerekkoromban több kóbor példányt is sikerült befogadni, mert elvileg nem vihettünk haza állatot, de azokon már a szülők szíve is megesett, szerencsére. a legelső ilyen befogadott példány az egy nagyon megvert, félszemű fekete idősebb macs volt, szerencsére végtelen türelemmel az iránt, hogy 9-10 évesekként még a gyerekbabakocsiban tologattuk felsalá a lakásban, megerősödése után persze, ha családot jáccottunk, plusz saját iskolánkba is járattuk :-) , amit megadóan, általában dorombolva elviselt. plusz közös "tulajdonban" volt a szomszéd kislánnyal, és havi táblázatunk volt arról, hogy melyik nap melyikőnknél lakhat, és erre is jól berendezkedett... de a reggeleket azokat nálam kezdte, mert a papám hajnalban ment el mindig, és ilyenkor, a szomszéddal zárt, közös folyosóajtót kinyitva, ahol éjszakai hajléka vala az állatnak: szal a macs teljes gőzzel beszáguldott hozzánk, átnyargalt a lakáson és egy nagy lendülettel a hasamra ugrott, amivel biztosította magának a gyors ébredésemet, és további ugrálással azt is, hogy minél hamarabb felkeljek és reggelit adjak neki. azután egyik reggel hatalmas koppanások jelezték, hogy bizony a macskánk valójában vak. előző este ugyanis átrendeztük a lakás több nagy polcát, szekrényét, és némelyik a reggeli macs-gyorsforgalmi útjára esett. nem jöttem rá, hogyan tájékozódott annyira jól korábban..., de azután megszokta az új rendet, és folytatódott a reggeli ébresztők sorozata, a régi sebességgel. :-)

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.16. 20:27:50

Imádom a macskákat.
Három cicánk volt, mindegyik talált, örökbefogadott.
Egy otthon nem az igazi macska nélkül, szerintem. :)
Nagyon sok örömöt okoznak és sajnos borzasztóan megszenvedtük az elvesztésüket, szerencsére egy megmaradt, még ha exemnél is van. Persze van velük bosszúság is, de képtelen vagyok rájuk haragudni pár pillanatnál tovább... :)