Haladéktalanul fel kellett volna hívnom az egyik ügyfelet, aki annál a banknál dolgozik, amelyiknek egy nagyfejű, zöld plüssemberke a reklámfigurája.
Hívom a megadott telefonszámot, be is jelentkezett egy kellemes hangú úr. Mondom, Daru Dórát keresem (a neveket a személyiségi jogok védelmében megváltoztattam). Erre azt a választ kaptam, hogy kapcsolja az ügyfélszolgálatot, majd ott elirányítanak. Jó, legyen. A jelzett helyen ismét felvették a telefont és közölték, nem adhatnak ki közvetlen elérhetőséget, adjam meg a nevemet és az én számomat, vissza fognak hívni.
Mit sem sejtve várok. Egyszer csak cseng a telefonom és bemutatkozik a hölgy:
- Sárkeresztúri Dóra vagyok, kerestek erről a számról.
- ??? Erről a számról? Ne haragudjon, nem emlékszem. Milyen cégtől telefonál a hölgy? – tudakozódom én.
- A zöld plüssfigurás banktól.
- Ó, akkor tényleg innen történt a hívás, de nem önt kerestem, hanem Daru Dórát.
- Én őt nem ismerem. Hitel ügyben?
- Nem, sajtóban való megjelenésről lenne szó.
- Akkor nem tudok segíteni, hívja az ügyfélszolgálatot. Megadott egy számot és letette a telefont.
Most hogyan tovább? Ja, ügyfélszolgálat. Hívom az újonnan kapott számot. „Ehhez a telefonszámhoz nincsen rendelve előfizető” – hangzik a készülékben a géphang. Még kétszer próbálom, a helyzet ugyanaz. Nincs más hátra, gép kinyit, weboldal betölt, telefonszám-kutatás beindul. Sehol semmi. Marad a tudakozó. A 198-on egy barátságos női hang azonnal diktál egy számot. Írom, majd hívom. Belesípol egy faxhang a fülembe. Még kétszer ugyanaz.
Okay, közelítsünk máshonnan. Gép kinyit, weboldal ismét betölt. Hívom az egyik fiókot, talán majd ott megadják az ügyfélszolgálatuk elérhetőségét.
- Adom az illetékes számát – válaszolja a hölgy – és megadja azt a számot, amit eredetileg is hívtam.
Újra megteszem. Illetékes telefont felvesz, ismét meghallgatja, hogy kit keresek, majd közli:
- Legyen kedves megadni a nevét és a pontos születési dátumát.
- Miiiii???? Komolyan mondja, hogy ez kell ahhoz, hogy Daru Dórával beszélni tudjak???
- Nem, ez ahhoz kell, hogy utána tudjunk nézni a hitelének ... akkor kapcsolom a titkárságot, válaszolja a telefonos.
A titkárságon felveszik a telefont. Mondom, mit szeretnék, de akkor már folytak a könnyeim és miközben elmeséltem az éppen akkori partnernek, hogy reggel óta próbálom elérni az ügyfelet, kitört belőlem a csillapíthatatlan, visszafojthatatlan röhögés. Sűrű bocsánatkérések közepette – merthogy Isten bizony, ez nem neki szól, pusztán kínomban – magyarázom, hogy Daru Dórával szeretnék mániákusan beszélni, nem másik akármilyen Dórával, mert itt nem a dóraság a lényeg és nem hitel ügyben és ha kell, akár a méreteimet is megadom.
- Milyen osztályon dolgozik ez a hölgy? – hangzik a kérdés. Hitel?
- Nem, nem hitel, hanem marketing, vagy sajtó – válaszolom én akkor már kevésbé röhögve.
- Akkor az ügyfélszolgálatot kellene hívnia – mondja erre, de meghallván felhördülésemet, miszerint onnan kapcsoltak hozzá, velük beszéltem ma vagy ötször és arra már végképp nem vagyok ismét hajlandó, nyugtatólag közölte:
- Rendben, akkor legyen kedves megadni a pontos nevét és elérhetőségét, vissza fogjuk hívni…
Ekkor már délután öt óra volt. Azóta is várom a hívást.
Hazafelé a buszon leültem és úgy tartottam a táskámat, hogyha Daru Dóra mégis hívna, elő tudjam venni a noteszomat, felírni a számát. Mindhiába.
Épp azon morfondíroztam magamban, hogy vagyok-e annyira kemény csajszi, hogy holnap reggel elölről kezdjem az egész cirkuszt, amikor arra eszméltem, mindjárt le kell szállnom.
Odaléptem a busz ajtajához, amikor észrevettem, hogy egy törékeny kis vietnami lány mosolyogva közelít felém és megszólít:
- Bocsánat, mennyi a vége?
- Milyen vége? – kérdezem én, de akkor már szédülök.
- Ahol le kell szállnom – válaszolja ő – a busz vége.
Itt már komoly pszichés gondjaim adódtak. Körülnéztem és arra gondoltam, ez csak valami átverés lehet, mindjárt megjelenik Sándor György egy Burda szabásmintát térkép gyanánt forgatva a kezében és közli: „kérem, én el vagyok tévedve”. De nem. A lány csak néz és várja a válaszomat.
- Nem tudom! Nem tudom, mennyi a vége! Én itt szállok le és még sok van a végéig, de ha odaér, hát akkor ott lesz!
A kislány erre ugyanúgy mosolyogva, ahogy odajött, megköszöni és visszaáll az eredeti helyére.
Most gondban vagyok. Itt valaki hülye és már abban sem vagyok biztos, hogy ez a valaki nem én vagyok.
… Hát, kérem, én szóltam!
