„Túléljük a vereséget, ha orrba-szájba’ nyomjuk a hülyeséget.
Aki elhiszi, jó lesz fedezéknek, ha visszük ki az utcára a népet.
Túléljük a vereséget, mert ezt a hülyeséget is megemészted.
Amit csinálunk, meg úgysem érted.
Magunkért tesszük, nem teérted.”
- Szia! Hogy szolgál a kedves egészséged?
- Szia. Miért kötözködsz? Honnan gondolod, hogy nekem bármi szolgál?
- Hülye vagy, hagyjál békén.
- Már meg hagyjalak!? Azt hiszed, elintézheted ennyivel? Azt hiszed, nekem nem szabad kérdezni? Milyen jogon hülyézel le?
- Elmebeteg.
- Aki mondja! Mocskos szájú háborodott!
- Még hogy én! Te írtad a múltkor is, hogy „szar”.
- Azt írtam, hogy szár, csak nincs ékezetem.
- Így hát azt írtad, hogy szar. Majd én megtanítalak kesztyűbe dudálni. Múltkor is anyáztál.
- Anyák napja volt, majom!
- De azt írtad, hogy „anyád”!
- Ne ragadd ki, balfék.
- Kiragadom, mert azt írtad. Tagadd le! Különben se vigyél a vitánkba politikát. Nem vagyok balos és semmiféle féket nem húzok be.
- Majd én jól behúzok neked!
- Húzod ám magadra a vizes lepedőt, gorilla.
- Elmegyek. Nem bírom a pofád. Mások is mondták, hogy ők sem bírják.
- Én meg még hamarabb elmegyek! Nehogy azt hidd, hogy tied az elsőbbség. Nekem sokkal többen mondták, hogy a tiedet nem bírják.
- Tűnj a francba! Nem jövök ide többet.
- Elkéstél, apafej. Én már most sem vagyok itt.
Mindennapi háborúnkat add meg nekünk ma…
Most kinek is jó? Megint egy háború – és ahogy az minden háborúnak a természete – csak vesztesei vannak.
De valamit legalább letettünk az asztalra.
Mosolyunk – ha van még – keserűbb.
Lelkünk – ha van még – szegényebb.
Szívünk – ha van még – magányosabb.
A hiányzó részek mind ott vannak azon az asztalon.
De legalább győzünk!
Győzünk?