És szólt a nő:
- Hajam ében és lágyabb, mint a lágy selyem.
És itt a szívem közepében ujjong a boldog szerelem. Tied a lelkem, tied a testem.
Te vagy az első, akit öleltem. Boldog vagyok, mert a tied vagyok.
És a férfi szólt:
- A másik elhagyott.

És szólt a nő:
- Piros az ajkam és harmatosabb, mint a rózsa kelyhe.
És végigfut az üdvök üdve rajtam, mikor így tartasz forrón átölelve.
Szemem sötétebb, mint az égbolt, mikor fergeteg zavarja.
Oh, mondd a másik szintén szép volt?
Fehér a válla, gömbölyű a karja?
Tudott-e súgni-búgni szintén?
Tudott-e édes csókot adni?
Meghalni karjaidban, mint én, és új gyönyörre feltámadni?
És lángolt, mint a nap?
Vagy szelíd volt, mint a hold?
S a férfi szólt:
- A másik csúnya volt.

És szólt a nő:
- És mégis nappal, éjjel, sóhajtva gondolsz vissza rája.
Amellyel az enyém nem ér fel, mi volt a titka, a varázsa, bája?
Miben olyan nagy, dicső, elérhetetlen?
S a férfi szólt:
- A másikat szerettem.