Szóval, Holdvilág-árok. Valami mesei hely. Szó szerint. A Gyűrűk ura helyszíne, díszlete, a tündék birodalma elbújhat a búsba mögötte.
Pomáztól északnyugatra, mintegy 6 kilométer távolságra a Pilisi Tájvédelmi Körzet délkeleti csücskében emelkedik a Nagy Csikóvár a maga 556 méteres magasságával. Déli lejtőjén vannak a "Tólakok" a jégkorszakból visszamaradt növényritkaságaikkal, és ott húzódik a Holdvilág-árok.
A Dera-patak és a Csikóvár közötti vadonban, a Holdvilág-árok "...fejedelmi temetkezési hely volt. Itt kell keresni Árpád fejedelem sírját" - vallotta Sashegyi Sándor, a pomázi hajófűtõből szorgos tanulással lett nagy tekintélyű régészkutató. Ezt a megállapítását Sashegyi Anonymus gesztájára alapozta: "Árpád fejedelem 907-ben halt meg, és annak a kis pataknak a forrása mellett temették el, ahol később a magyarok megtérésük után megalapították Fehéregyházát."
(forrás: sulinet)
Álomszerűen vadregényes, végigjárása valószínűleg csak száraz időben lehetséges, bár akkor is csak saját felelősségre, hiszen a leomló sziklák állandó veszélynek tehetik ki az arra járókat.
Az árok mélyén három kis erecske öleli egymásba a vizét. A Rétisas forrás kristálytiszta vize indítja, majd később még több hegyi buzgár táplálja a patakot. A vízmosás szabaddá tette a hasadékokban élő fák gyökereit, a megcsusszanó napfény csillantotta sugarát a vastag, süppedős mohaszőnyegen, meseszerűvé téve vele a szurdokot. Valósággal várja az ember, hogy honnan, melyik fa odvából bújik elő egy tünde, vagy egy manó. A kedvesem szerint itt mindenki hívővé válik és érzi Isten jelenlétét. Én pedig tudom, hogy nem túloz egy cseppet sem.
Ám vannak, akiknek ez nem elég. Áhítatos révületünket egyszer csak egy dob hangja zökkentette ki. Kíváncsian mentünk közelebb a hanghoz. A szurdok végéből jött, a barlang felől. Akkor már tisztán hallottuk a sámándob tammogását, amikor elkezdődött a gajdolás mellé. Megtorpantunk.
Héjjááááá…héjjjááááá…ááááá…ááájjjéééé…ááááá…
Őseink tudását add, mer’ kérjük … héjjááááá…héjjjááááá…ááááá…ááájjjéééé…
Sólyom madár repüjjé mán………. héjjááááá…héjjjááááá…ááááá…ááájjjéééé…ááááá….....
… És ütötte a dobot, hogy majd beleszakadt. Tényleg nem ártott volna neki, amiért könyörgött, hiszen az említett tudásból láthatóan egy csepp nem sok, annyit sem sikerült örökölnie, különben nem próbálta volna kézzel-lábbal felverni az erdőt.
Én mindenesetre igyekeztem elkotorni biztonságosabb helyre a huszonegyedik századi sámántól, mielőtt még eszébe jutna szüzet áldozni és én éppen kéznél lennék hozzá. Na! Kéretik nem röhögni! Tévedtek emberek már ennél nagyobbat is! Elképzeltem magamban, ahogy kihúzza zsíros varkocsából a beletűzött csirketollat, majd azt kiömlő forró vérembe mártva rovásírással a barlang falára festi: „Itt jártam, Feri”.
Inkább megmászva a mély hasadék falát körbe mentünk, fölébük kerültünk a kis hídon és onnan hallgattuk az emberi állatkert felszűrődő hangjait. Én kértem életem mézét, énekelje el velem a „Mint a mókus fenn a fán” című alternatív nótát, de nem volt rá hajlandó. Csak legyintett és rázta a röhögés. Azt hiszem, nagyon jól mulatott. Kicsit dühítette ugyan, hogy a fősámán ártatlan gyerekeket cipel magával és azokat próbálja ősmagyar hitre téríteni, de hát én meg azt mondom, mindegyiknek van saját szülője, viselje az a felelősséget amiatt, hogy kire bízza a dedét. Aztán nem tudom, mivé fajult a dolog, megkeresték-e Árpád sírját, vagy elmentek Attila kardja után kutatni? Mi mindenesetre tovább mentünk erdőt járni. Majd még visszatérünk oda is, hátha nincs minden hétvégén dzsembori.
P.s.:
Kicsit utánanéztem, rengeteg a hétvégi sámán és önképzőköri auralátó.
Nem lehet véletlen. Bezárták az OPNI-t, most aztán az összes kint rohangál és próbálja felfújni a fehér gumilovat a seggénél fogva.
„A New Age, az ezotéria jegyében önti a vizet,
Ez egy alternatív szolgáltatás.
Ezo-bio-öko, meditációs vitál, vitál.
Sámán vagyok, igazi sámán, sámán, sámán.
Hallhatod a hangomon, láthatod a dobomon.
Dobom dobom, paripám, paripám,
Dobom dobom, paripám paripám.”
(Belga : Sámán)
