Embermesék rókaszemmel

A nyolclábú azt igyekezett a tudtunkra adni, hogy ama szent pillanattól kezdve nálunk lakik. Igazolványa, lakcímkártyája nem lévén – jobb híján – elhittem neki.
A pók, megelégedvén a helyzettel bebújt a fürdőszobai fűtéscső mögé. Nevet is adtunk neki, majd megbeszéltük egymással - mivel családtagot a legritkább esetben ölünk - Mátyásnak attól fogva bérelt, békés kuckója lehet nálunk. Egy feladata lesz: szerencsét hozni. Azt viszont kötelező, mert különben szedheti a neszeszerét, fel is út, meg le is. Remélem, Mátyás nem nagy gourmand, mert azon a helyen nem túl gyakran fordulnak elő zsírosabb falatkák, legfeljebb egy-két hangya, vagy muslica lehet a zsákmány. Jobb helyet is találhatott volna, mert például az ablak közelében most térnek telelőre a mezei poloskák. Igaz, azokat macerás lenne kihámoznia a páncéljukból, ha nincs egy árva konzervbontója se. Ám ez már legyen az ő baja. Nekem sem jön házhoz a sült csirke, le kell mennem a boltba bevásárolni. Tegye azt ő is. Hogy hol van a pókbolt? Fogalmam sincs. Majd a manóktól megérdeklődi. Ja, mert manóim is vannak. Ők szokták egészen lehetetlen helyre eldugdosni a holmijaimat úgy, hogy soha többé nem találom meg azokat (egyet-kettőt azért meglelek, amikor már egyáltalán nincsen rájuk szükségem, de még biztosabban akkor, ha újat vettem helyettük).
Szóval, mától nálunk lakik Mátyás. Ha valakinek hiányozna, tudja, hol keresse.