Embermesék rókaszemmel

 – Persze kicsi királylányom, délutánra otthon vagyok, és egy nagyot bulizunk, hiszen nem mindennap ötéves apa szeme fénye, csillaga. Addigra mama megsüti a tortát, és ha megettük, elolvasom neked a mesét a táltosról meg a kékszemű kismanókról. Most tedd szépen le a telefont és aludj egy jót, fogadj szót a mamának. Tudod, jönnek a nagyiék is, ne légy fáradt, mire hazaérek. Csókollak, pici csillagbogaram! – mondta a férfi ellágyuló tekintettel és a helyére tette a kagylót. Ezután whiskyt töltött a poharába, pár kocka jeget ejtett bele, kiült a kertbe, az árnyékba és várt. Még egy jó félóra és indulhat haza. Elégedett volt magával, bár az ötlet, amit most bevet, nem új, mégis, szinte kivédhetetlen. Nem is tud róla, csak egy-két ember a központból, bennük pedig meg kell bíznia. A kölyök fogja bevinni a bombát. Megmondta a futárnak, hogy halál pontos legyen. Mosolygott. Azok meg, ha valamit meg is sejtenének, már nem tehetnek semmit. Kizárt dolog eldobni, szétszedni, vagy elfutni előle. Százméteres körzetben kő kövön nem marad. Ki van ez találva. Meg aztán, ki is gyanakodna egy játék mackóra? Annyi fattya van annak rohadéknak, hogy mire észre venné, már kézről-kézre jár majd a plüssjáték. Úgy lesz a jó. Pusztuljon mind, írmagjuk se maradjon. Kár, hogy az egész fajtáját nem lehet egyszerre eltörölni a föld színéről.

– Ejnye, kicsi pillangó! Az az ital az enyém, szálldoss csak szépen odébb – mondta, miközben könnyed mozdulattal elhessentette a színes, élő virágszirmot a pohara széléről – de szép is vagy! Olyan, akár Maryli – gondolta magában, miközben lehunyta a szemét. Visszaemlékezett a múltra. Kis, semmitmondó kislányka volt, mikor utoljára látta még akkor, mielőtt elment az egyetemre tanulni. Rá, három évre, amikor hazalátogatott a szünidőben, már egy feslő rózsabimbó köszönt vissza a szomszédból. Egy pillanat műve volt, hogy végérvényesen beleszeressen. Egy év múlva feleségül vette. Senkinek sincs hozzá hasonlóan gyönyörű asszonya. Amikor pedig megszületett Lilyth, Maryli szépsége még jobban kiteljesedett. Milyen jó is neki. Gondtalanul, boldogan élnek, nem szenvednek hiányt semmiben. Eddig jutott az álmodozásban, amikor meghallotta a robbanás hangját a távolból. A jég az italban a pohár széléhez koccant.
Ezen is túl vagyunk – mondta és elkezdett csomagolni.

Két óra múlva otthon volt. Alighogy belépett az ajtón, egyszerre ugrott a nyakába a felesége és a gyermeke. Felkapta Lilythet és nevetve megforgatta a levegőben. A csengő, gyermeki kacagás örömkönnyeket csalt a szemébe.
– Apa, ugye, akkor most mesélsz? – kérdezte a szőke kislány vacsora után, izgalommal telt hangon.
– Persze, hiszen megígértem, csak előbb segítek a mamának elmosogatni – felelte, amikor megszólalt a csengő.
– Majd én nyitom, apu! Az én születésnapom van, úgyis hozzám jönnek – mondta kipirultan a kislány és már rohant is kinyitni a bejárati ajtót.
A férfi mosolyogva engedte, nem akarta elrontani az örömét. Miközben Lilyth kiszaladt, ő átölelte a feleségét, kifújta azt a kis huncut tincset a homlokából és szenvedélyesen megcsókolta. Kicsit fáradt volt, de nagyon boldognak érezte magát. Egy csókból lett még egy, majd még egy, majd még egy. Amikor hátrafordult, a kislány már ott állt mögöttük a szobában.
– Csak a postás bácsi volt – mondta, miközben apja felé fordította új szerzeményét – nézd, milyen gyönyörű mackót hozott nekem!