Úgy tűnik, a mai napi forradalom is lassacskán véget ér. Reggel, 8 óra előtt 10 perccel még átjutottam az Erzsébet hídon. Az autóbuszról néztem, ki mindenki készül a blokádra, de 6-8 suhancon és pár feketébe jelmezelt, oroszlános hátú gárdistánál többet nem láttam. Mindegyikük kezében mobil volt, beszéltek rajta. Gondolom, épp szervezték a csapást. A hidat valójában a fotósok lepték el, akkor mindegyik lázongóra jutott legalább tíz fényképezőgépes és kamerás-mikrofonos ember.
A Ferenciek terén bementem a közértbe egy kis uzsit vásárolni, mire kijöttem, már zajlottak az események. Mintha a földből nőttek volna ki, megjelentek az alsó-lujzavárosiak a balközép kíséretében. Gondolom, a mobil hívásokon keresztül lépett életbe a riadólánc. Megérkeztek a rendőrök is, sziréna vijjogott mindenfelé, nagy gépszitakötő cirkált az égen. Beállt a város, a másfelől érkező buszokra is jó sokat kellett várni. Eleget láttam, felszálltam az egyikre. A sofőr egész úton mormogta a véleményét a városról, közlekedésről és a hős ifjakról. Hogy miféle dehonesztáló jelzőket alkalmazott, inkább nem idézném. Olyan dühös volt, hogy még azt sem vette észre, hogy a mikrofonját bekapcsolva felejtette. Így aztán igazán jól mulattam, amíg megérkeztem a célállomáshoz.
A mára előirányzott szabadságharc további részleteit aztán a neten, meg a rádióban kísértem figyelemmel. Onnan értesültem, a hősök a befuccsolt hídlezárás után városnézésre indultak. Kicsit zavaró lehetett ugyan, hogy a járókelők leköpködték őket és a rendőrök részéről is némi vegzálásnak voltak kitéve. Tíz órára a blokádok megszűntek, a tüntetők a Blaha Lujza tér környékén elvegyültek a tömegben. Büszkék lehettek magukra, szétmocskolták a belvárost, a vircsaft is megvolt. Lehet újabb álmokat szőni.
(foto: Bakonyi Szabolcs, Index)
Eszembe jutott egy vicc:
Egy fiatalember bemegy a pszichológushoz és ott siránkozik neki:
- Kérem, kisasszony, én nem tudok, én nem tudok...
Mire a hölgy:
- Dehogynem, hiszen maga egy életerős fiatalember! Ahogy a leleteit nézem, nincs önnek a világon semmi baja.
- De higgye el, én akkor sem tudok! - kontrázik amaz.
Mikor a nő megunja, ledobálja a ruháit, odavonja a srácot, aki erre ott, az asztal tetején kétszer, háromszor, megszakítás nélkül...
- Na, ugye, hogy tud maga? Méghozzá nem is akárhogy!
- Ja, ha van kivel?!
