HTML

Új rendszabály

A blog.hu úgy döntött, hogy innentől kezdve „Ebben a blogban csak belépett felhasználók kommentezhetnek”. Nos, nemcsak ebben a blogban, hanem az összesben, amit ők üzemeltetnek. Ez nem az én döntésem volt, nem tiltottam ki senkit, készen kaptam a szabályt. Sajnálom, mert így belterjessé vált a dolog, csak az itt blogolókkal szólhatunk egymáshoz. Állítólag biztonsági szempontokat vettek figyelembe. Persze, bárki, bármilyen néven és címen lehet felhasználó, regisztrálhat egy nicket (akár naponta másikat) és akkortól szabad a pálya. Csakhogy az emberek többsége nem szeret bíbelődni. Összegezve: én kérek elnézést!

akció-reakció

Címkék

Címkefelhő

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

kérés

2007.11.13. 09:22 rokica

Naponta, a satatisztikából látom, jó páran megfordultok errefelé – ha csak olvastok is. Nagyon köszönöm, örülök Nektek! Örülök a 70-100 „Néma Leventének” is és a még több kattintásnak egyaránt.
Azonban most, segítséget szeretnék kérni, azaz szóra bírni Benneteket. Talán ennyi ember között lesz olyan, aki találkozott mostanában az enyémhez hasonló esettel és tud használható tanácsot adni.
A gépem nagyon furcsa tüneteket produkál. Tegnap este jelzett, hogy elfogytak a szabad helyei, már VIP vendéget is csak akkor fogad, ha törlök a merevlemezéről olyan programokat, amire nincs túl nagy szükségem. Döbbenettel vettem tudomásul, mert szinte csak a mindennapi használatú progik vannak rátéve, semmi extra. Minek is lenne más, hiszen azon kívül, hogy a billentyűket megtanultam nyomkodni, a lelkébe nem látok, így bármiféle csodaszoftver nálam teljesen fölösleges lenne. Annyit azonban mégis tudtam, hogy belenézzek a torkába – és láttam, hogy az véres. Azt jelezte, hogy 9 gigányi helyen már be van töltve. No, nekem ennyi programom nincs, de még a töredéke sem. Nem beszélve arról, hogy pár éve ugyanazokat használom, nem telepítettem rá semmit és eddig nagyon lazán tudott működni. A nálam értőbbek vírusra gyanakodtak. Végig akartam hát rajta ereszteni a killeremet, ami az „Avira Antivir PersonalEdition Classic” névre hallgat. 20%-ig volt hajlandó a vizsgálatra, hiába ígértem neki plusz vizitdíjat, olajat, vagy bármi kenőeszközt, paraszolvenciát, amire csak kedve támad. Rimánkodásom meghallgatatlan maradt, 20% után közölte, hogy ennyi és kikapcsolta magát.
Szerintetek mit kéne tennem? Persze, tudom, vigyem doktorhoz. Ám én ezen kívül szeretnék nagy tisztelettel érdeklődni, nem lenne-e valamilyen ötletetek?

12 komment

Címkék: technika

A bejegyzés trackback címe:

https://rokica.blog.hu/api/trackback/id/tr89227422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2007.11.13. 11:01:08

Van egy csomó minden ami csak hízik az idők folyamán. Ezek miatt telhetett be:

1, Outlook, Outlook Expressbe letöltött levelek
2, Cash-elt weboldalak a böngészőben
3, Skype, Messenger előzmények, fogadott fájlok

Ezek nem olyan nagyon sok helyet foglalnak, de pár év alatt összejöhet belőlük 1-2 giga. Amit tudsz ezekből is törölj le.

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2007.11.13. 12:17:26

Köszönöm szépen!

Az Outlookon szinte semmit nem tartok. Nem vagyok egy archíváló típus, talán ha húsz levél lehet rajta.
A másodikról azt sem tudom, milyen szitokszó?
A Messenger-t majd számon kérem a famílián, mert én nem használom.

Egyébként onnan igazán gyanús az egész, hogy kb. 3-4 gigányit úgy két hónap alatt szívott magába. Ugyanis, akkor néztem ezt megelőzően és meg voltam elégedve azzal, hogy bőven van helyem.

Egyébként ma már mondták Neked, hogy nagyon aranyos vagy?

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.11.13. 18:08:32

Az is lehet, hogy új virusgyilkos progira lenne szükséged. Bár fogalmam sincs, hogy az általad említett milyen...

Ilyen esetekben én pánikszerűen szoktam felhívni egy barátomat, aki általában azt mondja, hogy töröljem le.
Teszi ezt még azelőtt, hogy elmondanám neki, hogy mi is a porbléma :)

Taurusz 2007.11.13. 19:01:56

Szia!

Nos én, ha tényleg vírusra gyanakodsz, tölts le eg nod próbaverziót... nod32.hu. (Nem a reklám helye, de nálam is ez fut. Csak full) Ha vírus, akkor az nagyon jó eséllyel kiírtja. Ha nem, akkor (ie alatt) eszközök->internet beállítások->fájlok törlése; (ff alatt) eszközök->beállítások->haladó->gyorsítótár->törlés most, vagy vedd le alacsony értékre (bár alapból 50-en van...)
Ha ez sem segít: sajátgép->(win helye, alapban c) meghajtó->documentums and settings->(felhasználó neve)->local settings->temp, kijelölöd mind, és törlöd. Ha még ez sem segít, komoly lehet a gond... (vagy valamit simán kihagytam)

Sok sikert!

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2007.11.14. 07:17:22

Szia, Taurusz!
Nagyon köszönöm a javaslatot, leszedtem a régi killert és feltettem, a Nod 32-t. Egyből el is kezdett sikítozn:
"valószínűleg ismeretlen NewHeur_PE vírus a műveleti memóriában. Nem lehet akciót végrehajtani a memória fertőzése ellen. A rendszermemóriát megfertőzte a következő fájl: C:\mssync20.exe."

Most mit tanácsolsz?

Taurusz 2007.11.14. 08:43:56

Nos, akkor két dolgot tehetsz:

- Csökkentett módban elindítod a gépet, és letörlöd a nevezett file-t, (ha nem hagyja elsőre, ki kell lőni a task managerből, alt-ctrl-esc, és úgy törölni), majd egy registry kezelővel (pl jv16, régi, de nagyon hasznos-sokat tud) ki kellene szedni az indítási hivatkozást. (jv16: rendszerleíró->első ikon->induló programok. Itt egyébként érdemes szétnézni, mi is indul el, ha nem tudod mi micsoda, google, vagy kérdezz...:) )
- Hdd kiszerel, másik gépben nod ráuszít... (rack ha van akkor egyszerű, egyébként ott is kell szerelni)

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2007.11.14. 09:17:57

Szerinted ennek elvileg meg lehet gyógyítania?:
fileinfo.prevx.com/adware/qq6bba36003454-MSSY21171267/MSSYNC20.EXE.html

Csak este tudok a saját gépemen makkozni, ha azt mondod, ezt a progit ne futtassam, akkor majd megpróbálom, amit javasoltál.
Addig is köszönöm!

Taurusz 2007.11.14. 11:31:45

Valószínűleg rendberakja, hacsak meg nem fertőzi a már letöltött file-t is... :( Egy próbát mindenképp megér.

pingwin 2007.11.14. 13:41:56

easy cleaner mindenfeletol megszabaditja a geped, ami nem kell:
personal.inet.fi/business/toniarts/ecleane.htm

sztem mehet egy adaware is:
www.lavasoftusa.com/

ha nem megy a telepitett viruskeresot, megprobalhatsz egy onlinet
housecall.trendmicro.com/ -
support.f-secure.com/enu/home/ols.shtml
www.bitdefender.com/scan8/ie.html

internet temp torlese:)

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2007.11.15. 09:55:07

Ma reggel jutott eszembe:

"Egy kertész levelet írt a Földművelési Hivatalba:
Mindennel megpróbálkoztam, amit az önök könyvecskéje ajánlott arra, hogyan lehet megszabadulni a kertemet csúfító pitypangoktól. Minden tanácsukat megfogadtam és gondosan betartottam. Ennek ellenére a pitypangok tovább nőnek. Mit tegyek?
Postafordultával a kertész kézhez kapta a választ:
Tisztelt Uram! Ha Ön megpróbálkozott mindennel, amit tanácsoltunk Önnek, és még mindig nőnek a pitypangjai, akkor már egyetlen dolgot tehet - megtanulja szeretni őket."
(Harry Lorayne)

Taurusz 2007.11.15. 22:39:03

Ha végképp elakadtál vele, tudok telefonon segíteni, ha gondolod...

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2007.11.18. 07:45:34

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a jó tanácsokat. Sok dologgal próbálkoztam, de végül is az segített, amikor csökkentett üzemmódban egyenként kitöröltünk mindent, ahol a vírusok mutatták magukat. Tegnap újra végigfuttattam egy „mélyreható vizsgálatot” az újonnan telepített NOD32-vel és végre tisztának mutatkozott az agy. Fényévekkel gyorsabb lett a gépem, igaz, hogy a memória még mindig csak 8 százalékot ír szabadnak. Mindegy, egyelőre nem foglalkozom vele, majd ha egy értő ember erre jár, megkörnyékezem.
Még egyszer nagyon köszönök Nektek mindent, sokat segítettetek rajtam, nagyon hálás vagyok!
süti beállítások módosítása