Fujj, ronda csütörtök! Még messzinek tűnik a hétvége és én fáradt vagyok. Nem igazán tudom, mibe fáradtam bele, de viszont nagyon.
…Talán a sötétbe. Reggel sötétben kelek, megteszek némi utat busszal, aztán a többit vakondként a kéreg alatt. Beülök egy irodába, ahol a kilenc izzóból egyet még sikerül életben tartani, azon kívül csak a monitorom villog a szemembe. Megnyitom és marokra fogom a telefont. Azon át próbálok világot gyújtani néhány fejben. Amikor este hazamegyek (egy darabig ismét a föld alatt), már újra sötét van kint. Igaz, legalább még a fák, karácsonyi „csirkelábaknak” álcázva, halálba dermedt karmaikat az égnek meresztve nem világítanak a Deák téren. Szörnyűek. Akkor már inkább a sötét.
…Talán az esőbe. Ma szakadatlanul hull. Nyúlós, nyákos minden. Ezen felül hideg. Párás a levegő, amit beszívok és a tüdőmön keresztül a csontjaimig hatol. Feltekerem a fűtést, de hiába, úgy is borzongok. Most nem tudok örülni annak, hogy „zuhanyoznak a fák”, mert egyetlen zöldellő levél sem maradt rajtuk, ami reménnyel tölthetne el, lesz még napsütés. Már az őszi tarkaság is lefoszlott róluk. Szürkék és csatakosak ők is. Szerintem ma ők sem szeretik az esőt.
…Talán a sikertelenségbe. Lepattintanak és én már fel sem veszem. Mostanában lúzer vagyok és nem a lúzereké a jövő. Meg a csütörtök sem.
Karafiáth Orsolya: NULLTÜNDÉR
... s a mindig másmilyen most egyszínű.
Akár a lég - alakja változása...
Riadt és rebbenékeny. Összerezdül,
eltűnő testét zaj, a fény ha bántja.
Ruhája ránca nyár, gyűrött románc,
hajába kócolódott minden este.
Letört körmöcskéjébõl furcsa félhold;
testét a hőség lassan áterezte.
Jóskártyáján az ábrák megfakultak,
törött pálcája nem lobbantja lángra.
Nem mondja: "Hopp, és bűn és báj - legyen!!".
Semmit se mond. Mintha semmit se várna.
Amit veszített, nem lehet keresni.
Amit mulasztott, mégsem múlik el.
A nincs előtti tágas, ritka térben
övé mi; erre gondol szüntelen.
Az éj leszáll, hogy színét felvegye:
nyugodt sötétségű, tündéri kék.
A hajnal harmatában nem találod -
saját varázsa szórja szerteszét.
Elszenderült a domboldal tövén.
Fölé hajolhatsz, jaj, csak fel ne ébreszd!
Ha most kívánnád, érintése métely.
Ha most ölelnéd, csókja semmivé lesz.
Fekszik csak az esőáztatta fűben,
fehér vászoncipője tiszta sáros.
Nézd hosszasan s ő percről percre szebb lesz.
Álmodd hozzá egy másik éjszakához.
