„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.”
Nem szeretem elrontani a hétvégét, így igyekszem általában mosolyogtató dolgokat betenni a blogomba, hogy jókedvre derüljön, aki olvassa.
Ám most ezt nem tehetem. Egy cikket olvasván olyan mélységes felháborodás vett erőt rajtam, hogy úgy éreztem, írnom kell – és nem vidámat. Mert láttam, tegnap is vagy háromszázan kattintottak ide. Ha ennek a háromszáz embernek csak a felét – de legyen a tizede – sikerül elgondolkodtatnom, már ma sem keltem fel hiába.
Kérlek, először a verset hallgassátok meg: Nem tudhatom
és azután olvassátok el a cikket: http://www.nol.hu/cikk/472570
