Mottó:
„Ily nagyot szív csak csillagon dobban,
mikor a szellem magára döbben.”
(Utassy József)
– A fene egye meg! – mérgelődött Erika, miközben az aktuális, heti németórájára sietett a bankból, ahol dolgozott. Sikeres bróker volt, a legjobbak közé tartozott. A legjobbak közé, az ehhez illő legjobb keresettel.
– Ha abban a kis lökött számlázó libában van egy kis jóindulat, nem csúszott volna a jutalékom kifizetése a jövő hétre – morgott magában tovább. Pedig annyira számítottam arra, hogy már most megvehetem azt az autót, de a tulaj nem adja részletre. Persze, nem állami cég ő és az autó is szinte egyedi az országban. Vagy most leteszem egyben az összeget, vagy várnom kell még egy kicsit. Na, attól nem félek, hogy bárki elviszi az orrom elől. Ahhoz túl sokba kerül. Luxuscikk a javából. Azért leelőlegezem, biztos, ami biztos, de addig nem hozhatom el, amíg nincs meg az összes pénz. Persze, fél a tulaj, hogy összetöröm, vagy valami történik vele. Tudom, másé nem lesz, csak az enyém, de akkor is, a fene egye meg! Már holnap használhattam volna! Jó, igaz, én is így csinálnám. Rengeteg pénzről van szó. Milyen jó is a pénz! Bármit megvehetek, amit csak megkívánok. A legjobb ruhákat hordom és szinte alig van olyan helye a világnak, ahol még ne jártam volna. Most azt a kocsit akarom, de veszettül. Milyen ostobák is az emberek, akik képesek fillérekért robotolni egész életükben. Itt van szegény Olga is. Még most is, hogy a csontrákja már végleg az ágyhoz szegezi, még mindig németórákat ad. Ki tudja, meddig él még, talán már csak hetek, jobb esetben hónapok és így is dolgozik. Azt mondja, szeret tanítani. Azt mondja, fontos neki a munka. Egy csodát! A munka senkinek nem lehet fontos, csak az érte kapott pénz. Itt lakik, ebben a kopott bérházban, pedig olyan lakóparkok is léteznek már, mint az enyém. No mindegy, végül is a legjobb tanár, jobbat nem is kívánhatnék – gondolta magában, mikor belépett a soha kulcsra nem zárt, barna faajtón. Persze, miért is zárná be, mit is lehetne Olgától ellopni? Soha nem volt semmi értékes holmija.
A lakásban rend volt, tisztaság, csak a látvány volt lehangoló, de ehhez már hozzászokott az utóbbi hónapokban. Leült a kicsi, intarziával díszített, mogyoróbarna asztalhoz, ami Olga ágya mellett állt és elkezdték az órát. Azonban valahogy nem ment a koncentrálás, a figyelme folyton elkalandozott.
– Mi baj van veled Erika? – kérdezte Olga halkan. Látom, gondolatban egész máshol jársz. Így nem jutunk előrébb, pedig azt mondtad, sürgősen le szeretnéd tenni a vizsgát. Te tudod, mi a fontos neked. Én nem tanulhatom meg helyetted, ha nem figyelsz, nem haladunk.
– Jó, tudom, tudom. De az a kocsi … – és elmesélte, mi történt vele. Tudod – folytatta – ha az a kis cafka úgy intézi, hogy megkaphassam ma a pénzt, akkor holnap már az új autómmal viríthattam volna a társaság előtt. Metálfényes, meggyvörös színű, puha, süppedős bőrülésekkel. Egy igazi szépség. És ilyen nem fut ám minden mellékutcában! Nagyon akartam! Egy csomó fontos dolog az életben mások teszetosza hülyesége miatt késik!
– Erika – szólalt meg Olga csöndesen – megmutathatom neked, mi az, ami igazán fontos dolog az életben? Nézz ki kérlek az ablakon.
– Nézek, és akkor mi van? Látok egy tűzfalat, meg azt, hogy esőre áll az idő.
– Mást nem látsz?
– Nem. Mi az, ami olyan veszettül fontos lehetne?
– Nézd meg, idén is kivirágzott az akác…
***
És egy kis zene hozzá: Theme from Silk Road
.
