Először is köszönünk: ¡Hola!

Mint mindenhol, Spártában is, a rabszolgák mellé bizonyos munkákhoz lovakra volt szükség. Amikor mentek egyik rabszolgálásból a másikba, néhányszor gazdag városokon kellett átvonulniuk. Sokszor a szabad emberek nem értették, hogyan lehet egy ilyen embernek lova? Azok meg kénytelenek voltak minden egyes alkalommal elmesélni, hogy ez bizony egy helóta ló. Később, hogy a faggatózást megelőzzék, már messziről odakiáltották: helló! Ez ugyanis a rövidítése az említett állat státusának. (Mellesleg innen is lehet tudni, hogy a ló szavunk spártai eredetű - de mi más is lehetne, hiszen a spártaiak is magyarok voltak, eredetileg meg a Szíriuszról jöttünk. Na.)
Voltak ellenben olyan iagzi, déli típusú „laza” rabszolgatartók, akik soha, semmijüket nem találták meg. Kicsit rendetlenek voltak, de nem is csoda, hiszen minden idejüket és energiájukat igénybe vette a rabszolgatartás. Mivel valamit állandóan keresgéltek, majd minden mondatuk így kezdődött: hol a ... (zoknim, kávém, mamuszom?). Amikor ez a két szó elhangzott, az összes közelben lévő segéderő felfigyelt, hogy azonnal kutatásba foghasson, hiszen a késlekedés súlyos büntetést vont maga után. Később már elég volt annyit mondania az uraságnak, hogy „hol a” és mindenki tudta, erre oda kell figyelni. (Mellesleg innen is lehet tudni, hogy eredetileg a spanyolok is magyarok voltak.)