Ma a buszon azon gondolkodtam, hogy vajon mi a jobb: ha egy nő szép, vagy az, ha okos?

Mert ugye, ha rút, akkor fiatalon, amikor a párkapcsolatán kellene projektelnie, erős hendikeppel indul. Pláne, ha ezt még okossággal is megfejeli, egyenesen menekülnek tőle a potenciális jelöltek – és akkor bizony, jól néz ki, ha rosszul néz ki.

De egy idő elteltével – saccra úgy harmincöt körül – már csak egykori hamvasságán merenghet repdeső pillákkal, a szépsége onnantól kezdve többnyire a felrakott vakolat vastagságának a függvénye. Látom magam körül, a negyvenesek jól karbantartottak, vagy optimálisan csomagoltak, de már nem nevezhetők szépnek. Ők már eljuthatnak addig a pontig, hogy egy szoknyához megvehetik a színben és formában harmonizáló felsőt, különböző kiegészítőkkel feldobhatják az összhangot, de ha rájuk nézek, annyit látok, hogy jól megy a ruhájukhoz a smukk és még a cipőjükkel, táskájukkal is harmonizál. Azonban napról-napra több a ránc, a szem alatti karika és aszottabb a bőr. Ilyenkor ugye, nem ártana, ha a buksi béleltebb lenne, hogy ezáltal a buksza is vastagodhasson – ebben a korban már a hozzáillő pasik inkább a huszonéveseket szponzorálgatják – abból pedig fizetni lehessen az állagmegóvást.

Mire megérkeztem, leszűrtem hát a következtetést:
Inkább legyen az ember lánya szép, fiatal, okos, gazdag és egészséges, mint rút, öreg, buta, szegény és beteg.