Bori szétömlő, angyali szeretettel az arcán bástyázta körül nyüvekkel, lisztkukaccal és egyéb finom falatokkal neonszínű békáját a terráriumban. Dúdolgatott. A tegnap esti turistahülyítő „cigányzene” járt a fejében, amit abban a régi óbudai, patinás étteremben hallott, ahol Péterrel vacsoráztak. Hiába cigányok bazseváltak, örökzöldeket, operettet játszottak. Ezt eszi a külföldi, a Csárdáskirálynőt. Közben álmodozik a Hortobágyról, csikósról, gulyásról, karikásról. Talán holnap kirándulóbusz viszi el az egész társaságot megnézni a ridegen tartott szürke marhát, birkanyájat, pusztai ménest. Aztán hazamegy és örömmel újságolja, látta a magyar valóságot. Patyomkin feeling Amerikának.
…Húzatom agyba-főbe, beugrom a nagybőgőbe …
Ők, ketten megették a halászlevüket, száraz, fehérbort ittak hozzá, majd hazasiettek gyorsan. Mint mindig, tegnap este is óriásit szeretkeztek. Őszbe hajló illatú, gyönyörűséges későnyári este volt. A Dunáról behallatszott az úszó kirándulóhajóról szűrődő zene. Valami lágy, lassú, tapadós, érzékfelkorbácsoló love music.

Péter reggel elutazott. Pilóta lévén nem késhette le a saját repülőjét. A másodpilótának komoly egészségügyi problémája adódott, de – teljesen szabályellenesen – nem szóltak senkinek, pedig a kolléga három centit sem tudna a géppel most repülni. New Yorkban már várják a klinikán, a visszaúton pedig a terv szerint úgyis Mr. Kockahas lenne a másodpilóta.
… Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér …
Péter sietett zuhanyozni, így elmaradt a reggeli ébresztő szeretkezés. Pedig Bori akarta, neki az kijárt volna. Szóvá is tette tréfásan, de a férfi most „nem ért rá”.
– Te nagyon szereted a szexet, ugye? És mit csinálsz, ha egy pasi nem olyan jó az ágyban, azonnal kirúgod? – kérdezte mosolyogva a lánytól.
Borcsa begurult. Persze, hogy imádja, persze, hogy kirúgja, de mégiscsak pofátlanság ezt ilyen nyíltan a szeme közé kérdezni. Őt egy patyolat szentként kell tisztelni, a többi az ő titka. Mégis, honnan veszi a bátorságot ez az ember ahhoz, hogy csak így, ukmukfukk feltételezzen róla más partnereket, még akkor is, ha vannak?
Mire Péter felöltözött, már ott gőzölgött az asztalon olajbarnán, a forró, habos feketekávé. Felhajtotta gyorsan, mert lent már türelmetlenül várta a taxi. Csak pár percet csúszott az idővel. Apró, atyai csókot lehelt a lány homlokára és indult is…

– Szegény, szegény kis jószágom – mondta Borcsa a patagóniai, ritka fajtájú nyílméreg békájának – egyél finomakat, rendbe kell jönnöd! Majd anyuci segít neked. Tudod, most repülhetnek éppen az óceán fölött. Már kezd hatni a méreg. Bocsáss meg nekem kedves jószágom, ígérem, legközelebb nem teszlek ennyire meleg fürdőbe. Honnan is szereznék másik kedvencet helyetted? Nekem te pótolhatatlan vagy!
…Hajmási Péter, Hajmási Pál, a barométer nem imponál…