A hegyes fülű levertnek, erőtlennek, elhasználtnak érezte magát és minden alkatrészén túlfájóan kínozta az élet. Félkómás állapotában – némi mazochista hajlamtól vezérelve – beleolvasott a napi hírekbe. Ettől aztán lett belőle meghasonló … vagy valami hasonló. Nagyon rossz érzések vettek erőt rajta, járták át azt az amúgy is huzatos fejét. Gondolkodni kezdett – és mi tagadás, ez a szokatlan viselkedésforma megviselte. Nem értett dolgokat (no nem mintha ez nála olyan kirívó lenne). Mégis, a szokásosnál jobban is meg kellett erőltetnie magát ahhoz, hogy fölfogja a rajta kívül mindenki más számára szentírásként értelmezendő alapigazságot, hogy a „barátom barátja az én barátom és a barátom ellensége az én ellenségem”. Zárni kell a sorokat, összetartás van, még ha az ép ész mást diktálna is. Innentől fogva aztán se jobbra, se balra eltérni nem lehet, mert fölborulna valamiféle fétises rend, oszt akkor jól néznénk ki.
Azt aztán már valóban komoly lázálom okozhatta, hogy csukott szemhéján keresztül is látott maga előtt embereket. Padlógázt adva taposták a pedált, vasmarokkal szorították a kormánykereket és hajtottak az áhított jövő felé. Mindeközben ahelyett, hogy a szélvédőn keresztül maguk elé (azaz előre) figyeltek volna, meredten és rezzenetlenül a visszapillantó tükörbe bámultak – keresztül tiporva patakon, virágbimbón, repülni tanuló madárfiókán és minden máson, ami esetleg szépséget jelenthet az életben. Megkövült koncentrációjuk nem tette lehetővé, hogy érzékeljék a feléjük kinyújtott kezeket, meghallják a hozzájuk szelíden szóló hangokat, érzékeljék a kedves megnyilvánulásokat, szépséget, szerelmet, tréfát, fájdalmat, sóhajtást, sírást. Elgázoltak mindent. Még csak az sem biztos, hogy szánt szándékkal és akarattal. Egyszerűen csak eszükbe sem jutott, hogy másképp is lehetne. Ők csak tepertek a „jövő” felé, nem fogva fel mást, csak a múltat. Azzal a tömérdek ésszel a fejükben milyen véghetetlenül ostobák.
Ekkor gondolta végig, hogy valóban komoly beteg lehet. Azonban van olyan betegség, amiből ha ezer évig élne sem gyógyulna ki. De – folytatta a gondolatsort –, ki a franc akar ezer évig élni? Ő az ilyen napokon csak meghalni szeretne. Lehetőleg már tegnap.