Életének 95. évében elhunyt Kővári Lajos nyugalmazott középiskolai tanár, akit 1997-ben Pro Pedagogia Christiana díjjal tüntetett ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.

Kővári Lajos 1913. szeptember 14-én született. 1940-ben szerzett történelem-földrajz szakos diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Első munkahelye a Pestújhelyi Katolikus Felsőkereskedelmi iskola volt, ahol rövidesen kinevezték igazgató-helyettesnek. 1958-ig dolgozott itt, amikor a forradalom alatti hazafias magatartása miatt az új igazgató eltanácsolta. Ekkor került a Kaffka Margit Gimnáziumba. 1976-ban akarata ellenére nyugdíjba kényszerítették. 1979-től 10 évig a Patrona Hungariae Gimnáziumban tanított. 1989. szeptemberétől újra a Kaffka Margit Gimnázium tanára lett.
(Magyar Kurír)

Emlékszem, amikor megtudtuk, hogy egyik osztálytársunk, Balázs meghalt, Kővári tanár úr bejött órát tartani. Az osztály, szokás szerint felállva fogadta – és várta az engedélyt ahhoz, hogy leülhessen, ám ez nem hangzott el. A tanár úr némán végignézett rajtunk, majd háttal az osztálynak megállt az ablak előtt és feltekintett az égre. Hogy figyelt-e valamit, vagy csak magába mélyedve gondolkodott, nem árulták el a vonásai. Úgy maradt mozzanatlanul az óra végéig. Amikor kicsöngettek, megfordult, nyugtázta a még mindig álló osztályt, majd ugyanolyan némán, ahogy bejött, lehajtott fejjel kiment az osztályból.

Drága Tanár úr!
Ha létezik Mennyország, tudom, Ön ott van. Tudom, hogy néz minket és ugyanolyan szeretettel és mindenki számára példát mutató emberséggel óvja lépteinket, mint amíg köztünk volt.
Most én is lehajtott fejjel köszönöm meg azt, hogy a tanítványai között lehettem.
Engedje meg, hogy azzal a verssel búcsúzzam el, amelyet a tanár úr mondott el nekünk az utolsó érettségi találkozónk alkalmával.
Isten áldja, Tanár úr!

Reményik Sándor: Viszontlátásra

Viszontlátásra, – mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek –
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.

Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra – holnap.
Vagy ha nem holnap, – hát holnapután.
Vagy ha nem akkor – hát majd azután.
És ha aztán sem – talán egy év múlva.
S ha még akkor sem – hát ezer év múlva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán –
"Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!