A zöld pizsamabéka,
aki nálunk lakik,
akármi fura, néha
mindent bepaplanit,
ilyenkor zöld a párna,
és zöld a lepedő,
zöld lesz a kék, a sárga,
és zöld a levegő.
A zöld pizsamabéka
ha alszik, csupa sás
a sötét is, kikél a
zöldpuha szuszogás,
bicikliküllők árnya
forog a falakon,
mintha a nap hintálna
a tükrös habokon.
A zöld pizsamabéka
magát elfeledi,
s a hold, a langaléta,
kis létrát hoz neki,
s ő úgy megy föl az égig
törékeny fényeken,
ahogy az ember végig
a vékony éveken.
A zöld pizsamabéka
jósolni is szokott,
szép időt, margaréta
mezőt, és jó napot,
annak, aki komor fölnőtt,
varázsol éghabot,
borotválkozni fölhőt,
s buborékkalapot.
A zöld pizsamabéka
jósolna még sokat,
de hajnalra elég a
lajtorja holdfoka,
álma egyre fehérebb,
nagyot bukfencezik,
kuruttyol még, fölébred,
és lánnyá változik.
