Tegnap megejtettük az első idei kirándulásunkat a Pilisben.

Most Pomázról Pankostetőig mentünk fel a busszal és onnan indultunk a hegynek. Már a héven elhatároztuk, szétnézünk gombaügyben, hiszen eső is, meleg is volt az elmúlt napokban. Bíztunk a szerencsénkben, meg aztán együtt utaztunk egy bácsival, aki láthatólag hasonló céllal indult útnak. Túrabakancsban, kis kosárkával a kezében utazott Dobogókő felé, nem lehetett kezdő a „szakmában”. Ha pedig ő úgy, akkor talán mi is…

Kis séta után, belépve a természetvédelmi területre, elkezdtünk gyönyörködni a tavaszi, burjánzó növényvilágban. Egy ritkás terület mellé érve beosonkodtunk a fű közé, mert a Nyúl szerint ilyen helyeken is lehet rókagombára, májusi pereszkére lelni. Bóklásztunk, nézelődtünk, de csakhamar lekötötte a figyelmünket pár rubinló virág. Életem méze azonnal mondta, hogy ez valami orchideafajta, de én csak elnézően mosolyogtam. Persze, orchidea az erdő szélén. Nanáhogy! (Itthon aztán utánakeresve meggyőződhettem róla, hogy a Nyúlnak megint igaza volt, ez a hazánkban, vadon élő ritka orchideafajták egyike.)
Ekkor jött szembe az erdész.
– Nem szabad leszedni – mondta –, védett!
– Dehogy tépjük le, isten őrizz – válaszoltam –, csak ismerkedünk! Nem tudom a nevét, de igen szép.
– Agárkosbor – felelte és ruganyos, léptekkel sietett tovább. Nem tudom, hogyan állapította meg, melyik kis növényt nézzük, de a valószínűleg hozzászokhatott már a sok lüke városi emberhez, akik kimennek a természetbe és azonnal lecsupálják a mezőt, csokorba kötve a virágokat, amit aztán félúton, hervadtan eldobálnak. Kicsit bántott a feltételezés, de persze nincs a homlokunkra írva, hogy mi ennél normálisabbak vagyunk és soha egyetlen szálat sem bántanánk. Meg aztán igen csinos fiatalember volt, nem igazán tudtam haragudni rá.

Féktelen örömködésünkben egyik növénykétől a másikig futkosva csodáltuk a színeket, formákat, a flóra nagyszerűségét, változatosságát. Láttunk rikító sárgát, encián- és világoskéket, zöldet, püspöklilát, rózsaszínt, illatozót és „csak” a szépségével tüntetőt.
Miközben befelé lépkedtünk az erdőbe, egy villanypásztoros kerítéshez érkeztünk, aminek épp nyitva volt a kapuja. Eszünkbe jutott, hogy ha az erdész kifelé jött, akkor alighanem egyértelmű, hogy nincsen bent. Nosza hát, használjuk ki az alkalmat és szökjünk be. Ezen a helyen nem lehet gyakori vendég a turista, talán olyan dolgokat is találhatunk, amit kerítésen kívül nem. Az ideát azonnali tett követte és mi már kaptattunk is fel a magoncokkal telenőtt irtáson. Így érkeztünk Tündérországba.

Hogy illetéktelen behatolásunk ne legyen azonnal észlelhető, letértünk az erdőgazdasági járművek által kitaposott útról és eltűntünk a fák takarásában. Gombát ugyan nem találtunk két elöregedett galambica és egy aprócska tuskógomba kivételével, viszont érintetlen növénytársulásokat figyelhettünk meg. Különféle, ritkán látott fűfajtákból összeállt kis zsombékosok között lépdeltünk, keresztülvágtunk a lila és sárga virágok között, gyönyörködtünk az éppen bimbózó margarétákban. Megsimogattuk a kis facsemetéket, amelyek levelein csillogva csusszant a napfény szikrázó sugara. Köröttünk jó pár kék fadongó zúgott, röpködött, színes sziromkelyhekben nektárra vadászva. A mezei tücskök alig győzték túlharsogni a madarakat. A korábban felszedett farakások nedves helyén burjánzott és virított a plüssszerűen zöldellő mohaszőnyeg.

A dombnak indulva valami mozgásra lettünk figyelmesek. Egyszerre csak, pár méterre tőlünk egy apró őzike tűnt fel, amit nem sokkal rá egy másik követett. Miután eliramodtak a közelünkből, tekintetünkkel még sokáig kutattuk a domboldalt utánuk. Jó ideig ott álltunk még és alig győztünk betelni a látvánnyal. Visszaindulva – mert aggódtunk, hogy a kaput újra lezárják és mi ott ragadunk elkertelve – alig tudtunk megszólalni az élménytől. A lábuk elé figyelve szinte egyszerre vettük észre az apró, rézszínű erdei siklót, amint igyekezett eltűnni előlünk az avar rejtekébe. Hát persze, egy édenkerthez kígyó is dukál. De ha már föld volt, legyen lég is – gondoltam – és feltekintettem a szikrázóan kék nyár eleji égboltra. Ott sem kellett csalódnom. Nagy magasságban egy sas körözött fölöttünk. A Nyúl, kérdésemre válaszolva mondta, hogy a hatalmas madár természetesen látja odaföntről az egeret is, de ez most nagy valószínűséggel nem eleségre les, hanem talált egy termiket magának és azon vitorlázva szendereg. Ám, hogy megnyugodjon a lelkem, szinte azon nyomban feltűnt egy héja, ami mint egy stuka bukott le, majd repült újra a magasba. No, őt már vadászat közben érhettük tetten.
A kapun való kilépésünket egy rigó meseszerű madárdallal kísérte, így égetve belénk örök emléket tündérországi látogatásunkról.

Azt hiszem, ha az adóhivatal neszét venné kirándulásunk ezen részének, akkor olyan giccsadót vágna ránk, hogy életünk végéig nyöghetnénk a terhét. Így azonban kellő hangulatba ringatva városi aszfalton edződött lelkünket, rátértünk az előzetesen kitűzött erdei utunkra. De erről majd a folytatásban…

Latin név:   Orchis morio L.
Magyar név:   Agárkosbor
Család:   Orchideafélék

VÉDETT!    Eszmei értéke:   10.000 Ft.

Jellemzők:
A kosbor-fajoknak virágzó állapotban két gumója (ikergumója) van. Amelyik a csúcsán a földfeletti szárat viseli, az az idősebbik, az u. n. anyagumó, ennek belsejéből a tartaléktáplálék már a földfeletti szárba vándorolt, ezért az anyagumó fonnyadt, ráncos és megbarnult. A melette levő fiatalabb gumó a leánygumó. Ennek rügyéből fejlődik a következő évi szár. A leánygumó duzzadt, sima, fehér.
Az agárkosbornak gumói épek, gömbölydedek. Szára 8-20 cm magas, kevéslevelű, levelei lándzsásak vagy keskenyek, visszás tojásdadok. A szár aljából egy csomó fehérfonalas járulékos gyökér ered. Virágzata laza, rövid, 6-10 virágú fürt. Murvái többé-kevésbé olyan hosszúak, mint a magház, bíborszínűek. Virágai sötét vagy világosabb bíborszínűek, zöld erezettel, ritkábban rózsaszínűek vagy fehérek. A virág lepellevelei az ajak kivételével rövidek, tompa sisakformára összeborulók, mézajka szélesebb, mint amilyen hosszú, bíbor ibolyaszínű, sötétebb pettyekkel, háromkaréjú. A középső karéj erősen kicsípett. A sarkantyú hengeres, kissé felfelé kunkorodó. Porzói a bibeszállal összenőttek. Magháza tompán háromszögletű, haterű, csavarodott úgy, hogy a többi virágrészek megfordítottak, azaz a bimbóban alul levő részek a virágzáskor fent vannak és fordítva. Termése 3 kapoccsal nyíló tok, amelyben sok, igen apró és könnyű mag fejlődik.

Virágzás:   Május-június.
Méret:   8-20cm
Élőhely:   Réteken, nedves homoki gyepekben, sztyepekben.