Keszthelyi Zoltán: Mindig csak Neked
Csak egy verset költögetek
Évek óta, mindig csak Neked,
Ám e versnek nincsen vége,
Nem is lesz soha,
Tovaszáll a messziségbe
Mindenik sora.
Évek óta kottázgatom,
Éjjel-nappal dajkálgatom,
Féltő gonddal vigyázok rá,
Aztán hirtelen
Porrá válik, csillagporrá –
Nincs nyugtom nekem.
Ez a versem kedves teher:
Tündérmadár, dalt énekel,
De vállamról tovaröppen,
Fellegekre ül
S ott mesél a pára-ködben
Rendületlenül.
Ez a versem örök regény,
Sose érek végére én,
Ez a versem, mint az álom
Köröttem lebeg,
Mesét mond egy gyermekszájon
Mindig csak Neked.
"A földgolyón az ő kis szíve cseng fel,
Ha rügy fakad s a világ megremeg
Szavára bűvös táncba kezd a reggel
S elindulnak felé a csermelyek.”
Keszthelyi Zoltán: A gyermek (részlet)