Felkelés, munka, tanulás, ájulás az ágyba. Felkelés, munka, tanulás, ájulás az ágyba. Aztán megint ugyanaz.
Azt hiszem, nagyon fáradok. Estére már csak nézek ki a lyukon, de nem látok semmit. Pedig hányszor próbáltam magammal megérttetni, hogy öreg vagyok én már bohócnak … mégis, csak hányom a cigánykereket és dobálom a flikk-flakkot. Mert a róka megteszi. Mert az olyan. Mert makacs, mint állat.
Mi a hátam ez a kényszer, amitől azt hiszem, hogy ha azt megcsinálom, vagy ezt megtanulom, vagy amazt elsajátítom, akkor több, meg jobb leszek? Mihez képest? Miért hiszem azt, hogy örök életű leszek és abba még "amazok" is beleférnek?
Szerintem, ha meghalok, a síromon is majd ez a felírat lesz olvasható:
"Megszületett, virágzott,
eltemették. ..... Kimászott."