Embermesék rókaszemmel

Egy természetbarát anyag, vízben, alkoholban, lúgban és savakban kiválóan oldódik. Ezen oldószerek közül azonban csak egyet szokott a Jóisten alkalmazni, ha már felér hozzáig is a szag, az elsőt, csapadék formájában.
Az ember viszont gyarló. Legalábbis oly mértékben, hogy ebben az esetben ne higgye magát istennek – elég, ha majd’ minden más alkalommal úgy tesz és dönt életről, halálról, boldogulásról és szerencsétlenségről. Pusztítja a természetet, kizsigereli a vizeket, mindig másokra vonatkozó parancsolatokat hoz, nem tízet, de százával, … egyszerűen nem marad érkezése a kutyaszarra.
Ahol most dolgozom, az '56-osok tere (régebben Felvonulási tér) közvetlen szomszédságában, bőven akad e természet adta masszából, napszaktól függetlenül. Bűz, legyek, férgek és kilónyi darab barnaságok biztosítanak edzési lehetőséget az akadályfutási és szlalomozási képességeim fejlesztésére. Télen, ha majd fagy, biztosan el fogom tudni sajátítani a tripla leszúrt rittberger maximális technikai kivitelezését is. (Na, jó, van pozitív dolog is: reggelente a patika falának a tövét végigszórják mészporral, ami magába szívva a sárga lét, élénk okkerszerű fénnyel csillan a napba.)
Errefelé nem divat a gyűjtőzacskó és ládika, nem úgy, mint régebben, az Ipoly utcában, ahol rendszeresen „por”szívózták az utcákat és a gazdiknak sem derogált a zsebkutyák után összeszedni a maradékot. Emlékszem, nyáron egyik reggel, ahogy ballagtam a dolgozóm felé, az egyik kapualj előtt egy plázacica sétáltatott valamiféle kutyaformájú szőrgombócot, ami dolga végeztével, könnyebbülten sündörgött a gazdija lábánál. Meg is indultak volna éppen, amikor egy idősebb úr rászólt a lánykára, hogy lenne szíves a jószága után takarítani. Erre amaz előkapta a mobilját és egy iszonyatsürgősenhalaszthatatlan hívást kezdeményezett rajta, amitől ugye, nem hallhatta meg az idősebb úr megjegyzését. Sebaj, az úr ismételt, de ezúttal hangosabban – és mi tagadás, kicsit vörösödött az arcszíne. A lányka még iparkodóbban telefonált, de már úgy, hogy hátat is fordított a férfinak és benyomakodott egy kapualj takarásába. No, a mi emberünk sem volt rest, ha hanggal nem, hát majd győzi tettel – gondolhatta – és egy papírzsebkendővel felkapva a canis mergát, ugyanazzal a lendülettel a kislány hátára kente az egészet.
Érdekes, ettől egyszerre megszakadhatott a „gazdi” mobiljában a vonal, sírósan eltette a készüléket a zsebébe és visszafordult a még hátramaradott apró nokedliket felkapkodni.
A folytatást már nem láttam, mert igyekeznem kellett, nem mozinapra készültem. Azonban egyre inkább nosztalgiával képzelem magam elé, hogy ha itt, az Ajtósi Dürer soron lennének ilyen karakán bácsik?
… Csak az a kérdés, lenne-e hozzá elég nagy papírzsepi??? Meg hogy miért kell ennyire különböznie a mocsok XIII. kerületnek az elit Városligettől, Zuglótól?