Egy dulimanó talál egy magányos virágot a mezőn. Az első gondolata az, hogy leszakítja, de aztán eszébe jut, hogy ez értelmetlen kegyetlenség lenne, ezért hát letérdel mellé, és vidáman játszadozni kezd vele; megsimogatja a szirmait, fújdogálja, hogy táncra perdüljön, döngicsél neki, mint egy méhecske, szagolgatja az illatát, majd fogja magát, leheveredik mellé, és békésen elszundít.
A virág meg azt gondolja magában: "Olyan, mint egy virág."(Julio Cortázar: A virág és a dulimanó)
