Már földre bukik a fenyő bágyadt ága,
mintha üde forrást, bő kutat keresne.
Vesztes csatamező: holt az egész táj ma:
eldőlt a fű, halottként nyúlt el a teste.
Mézzé édesedett körtét szív a darázs,
hullott szilva belébe méhfullánk hatol,
a kertben a sziklák köve izzó parázs,
gyík piheg közöttük a napon valahol.
Autó veri fel a sarkon az út porát:
tűzkarikát rajzol a homok a légbe,
csikorog a csap, de nem ad vizet a kút.
Elsorvadt a mályva, a kert nyári éke.
Zavarodott hangyák árnyékot keresnek.
Kegyelemért eseng a kék harangvirág,
s meghajtja fejét a hóhér napderesnek -
bíbor kakukszegfű rebeg érte imát.
Hűs cseppeket keres egy szomjazó madár,
lesből macska feni rá a foga kését.
Csönd ül a környéken. Minden holt és sivár.Gyászol a táj. Várja a nyár temetését.
