Embermesék rókaszemmel

A Karácsony rohamléptekkel közeleg. Úgy vélem, rengeteg pénzt dobunk ki ilyenkor feleslegesen – bár én már alig tehetem. Ennek ellenére mindenkinek jut majd valami a „fa alatt”.
Idén a szűk családdal megbeszéltük, közös ajándékunk lesz, rendbe tesszük a konyhát. Pisti kicseréli a bútorajtókat, készít egy-két polcot is, a Newl meg majd fest. Falat. Mi nők, meg majd osztjuk az észt.

A család többi tagját többnyire azonban saját alkotású vackaimmal látom el. Most épp díszdobozokat készítek fából, festve, decoupálva, felékítve, kívánatosra formázva. Azokba majd minden megajándékozott elrejtheti a kincseit. Szeretem ezeket készíteni, mert kikapcsolódom közben és bár sokszor nagyon nehezen lesz egy nyers dobozból az, amit én szeretnék, soha nem dumálnak vissza. Szóval, én vagyok a főnök, nekik meg úgy kell viselkedni, ahogy én parancsolom. Ennek ellenére volt, hogy egy-egy kukapozitív alkotás született a kezem alatt, de hát ez is belefér a zsenialitásba. Remélem, nem lövök nagyon mellé az ajándékaimmal. Már nem sok szabad hétvégém marad a barkácsolásra az ünnepekig.

A Karácsonyt egyébként a szűk családi körű ünneplésen kívül erős fenntartásokkal kezelem. Napokon át tartó bevásárlások után általában annyiféle ételt készítünk, italt teszünk az asztalra, hogy abból egy etióp néptörzs egy hónapig úgy érezné, megnyerte a főnyereményt és itt a Kánaán. Viszont legalább, ha még maradt némi időnk és energiánk, leginkább karácsonyi hangulatunk és jókedvünk, az is feláldozódik az elfáradásba az ünnep oltárán.
Akkor miért tesszük? Mert MUSZÁJ?

Magam sem értem, hiszen amúgy, ha meglátok valamit, amiről az jut eszembe, milyen jó lenne ez éppen X-nek – és van rá pénzem – megveszem. Vagy ha készítek valamit, amiről úgy gondolom, hogy ez senki másé nem lehet, mint Y-é, máris csomagolom és küldöm el neki. Ehhez nem kell Karácsony és más ünnep sem. És ilyenkor boldog vagyok én is.

A szentestén, vagy az azt követő napok egyikén ki-ki átadja az ajándékait. Tucatszám kerülnek a kütyük, rézfánfütyülők, erős cukrok, üveggyöngyök, mágnesek, géppuskák és Jézuskák a különböző szatyrokba. Majd idővel szétválogatjuk őket és bekerülnek egy-egy szekrény mélyébe, polcokra, hogy kivárják némán, mikor lesz rájuk szükségünk. Ha lesz egyáltalán.

Azonban, valószínűleg nem tudom megváltani a világot. Idén is lesz Karácsony és én idén sem állhatok üres kézzel a fa alá, még nagy létszámú családom körében sem, hogy azt mondjam: "szeretlek benneteket". Pedig milyen szép is lehetne ... de ugye, a Karácsony, az mégiscsak Karácsony. Meg kell adni a módját ...