Napok óta meg sem csörren a telefon. Szabadságon van a fél ország és mintha érezné, én is oda készülök. Ma meg ráadásul a mobilomat is otthon hagytam. Reggel rátettem a szopókára – és úgy maradt. Nem is hiányzik. Azt hiszem, hétfőtől be sem kellene kapcsolnom.
Ez a pár óra a leghosszabb, ami még hátra van a napból. Kínomban már mindent kitaláltam. Internet, játék, traccsolás a kollégákkal, evés, ivás, stb. Most jólesne egy cigaretta, de nem tehetem, mert másfél éve eldobtam az „utolsó” szálat. Más már régen felállt volna a helyemben és hazamegy. Én nem. Azért sem! Én egy munkaidőkitöltő róka vagyok. Nálunk nemcsak az számít, hogy a munka el legyen végezve, hanem a munkaidőt is ki kell ám tölteni. Nehogy olyan öt percet fizessenek ki, amit nem itt töltöttem. Isten őrizz! Ja, hogy ledolgoznám máskor? Hamarabb jönnék, vagy nem veszem ki az ebédidőt? Lecsúszatni semmit nem lehet. Hogy esetleg túlórázni is szoktam? No, az már az én problémám.
A munkámat elvégeztem. Amit meg még nem, azt egyelőre nem is tudom. Nem akarok a szabim alatt dolgozni – bár ezt minden élvben elhatározom, még egyszer sem tudtam betartani.
Kattog az agyam. Most azonban azért sem állok fel. Még van fél órám. Tik-tak…
