Embermesék rókaszemmel

A műszőrme bunda a maga hideg eleganciájában, magányosan lógott a vállfán. Már több hete, hogy senki még csak felé sem tekintett, hiszen a second hand boltnak megvolt a maga törzsközönsége és már majdnem mindegyikük felpróbálta. Ám mindenkinél vagy kalodaszerűen szűknek bizonyult, vagy szúrt, vagy merev volt, vagy pedig cseppet sem tűnt melegnek. A bunda erős távolságtartással szemlélte a vásárlókat. Nem szerette őket, amióta előző gazdája két felvétel után kidobta a rongyok közé, mondván, nem illik az új hajszínéhez. Már akkor rosszul érezte magát, amikor bevették a luxus butik kirakatában lévő próbababáról és begyömöszölték egy reklámszatyorba, ami büdös és levegőtlen volt. Amikor hazaértek, kapott egy elegáns akasztót az öltöző szobában a többi bunda mellett. Finom parfüm illat lengte körül, de gazdája csak két alkalommal vette elő, akkor is csak azért, hogy a kertig menjen benne. A harmadik alkalommal a kuka mellé került. Nagyon fájt neki ez a bánásmód, hisz sokkal többre hitte magát érdemesnek, amikor a varrónő óvatos mozdulatokkal selyempapírba csomagolta és mint a legdrágább kincset, úgy adta át a butik tulajdonosának. Most pedig itt állt egy ilyen boltban a sarokba akasztva és szinte gyűlölködően szugerált mindenkit, nehogy a közelébe merjenek jönni.
Ekkor lépett be a lány. Még sosem járt ebben aaz üzletben, most is csak melegedni jött be a didergetően hideg, csontig hatolóan nyirkos utcáról. Pedig a boltban is alig volt fűtés, a ruháknak nem kellett, a boltos pedig nem volt elég gazdag ilyenfajta luxushoz. Megállt az ajtóban, papírtalpú cipője elázott, csontos kis testét egy kinyúlt kötött pulóver takarta. Amikor az eladó mondta neki, hogy nyugodtan próbáljon fel bármit, amit szeretne, félénken megindult a kabát felé. Rámosolygott a bundára – az pedig hallotta, hogy a lány egy kedves, vidám dallamot dúdol. Úgy hitte, nagyon hasonlít ahhoz, amit annakidején, születése pillanataiban a varrónő énekelgetett. A lány belebújt és alig érintve, óvatosan végigsimított a gallérján lévő szőrszálakon. A kabát megborzongott a finom érintéstől. Valami szokatlanul lágy érzés járta át minden szőrmeszálát. Átölelte, visszasimogatta a törékeny kis testet és a túlcsorduló érzelmektől hevülten simult hozzá.
- Biztosan nagyon drága – mondta a lány a boltosnak, amaz pedig észre vette, milyen puhán tűnik el a "kölyök" kabát szövetredői között.
- Tudod mit? Legyen a tiéd. Itt áll jó ideje, de senkinek nem tudom eladni. Csak fogja a port.
- Tényleg, az enyém lehet? Nem kér érte semmit? – és nem akart hinni a fülének.
- Nem kérek, vigyed, nekem nem került semmibe és kell a helye. Neked pedig jól jön majd ebben a hidegben. – ahogy ezt mondta, érezte, a radiátorok megbolondulhattak, hisz úgy tűnt, kazánszerűre fűtötték a kopott kis helyiséget. Most mit tegyen? Miből fogja kifizetni az extra fűtést, főleg így, hogy ingyen elajándékozgatja az áruit? … De valahogy egy cseppet sem bánta.