HTML

Új rendszabály

A blog.hu úgy döntött, hogy innentől kezdve „Ebben a blogban csak belépett felhasználók kommentezhetnek”. Nos, nemcsak ebben a blogban, hanem az összesben, amit ők üzemeltetnek. Ez nem az én döntésem volt, nem tiltottam ki senkit, készen kaptam a szabályt. Sajnálom, mert így belterjessé vált a dolog, csak az itt blogolókkal szólhatunk egymáshoz. Állítólag biztonsági szempontokat vettek figyelembe. Persze, bárki, bármilyen néven és címen lehet felhasználó, regisztrálhat egy nicket (akár naponta másikat) és akkortól szabad a pálya. Csakhogy az emberek többsége nem szeret bíbelődni. Összegezve: én kérek elnézést!

akció-reakció

Címkék

Címkefelhő

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

hófehér érintés

2008.01.25. 18:00 rokica

Ma reggel a Lehel piac mellett nagy madárgomolyt láttam. Valami földre kiborított ételmaradék körül sürgölődtek a galambok. Szürkék, kékek, tarkák. Egyszer csak egy szép, hószín madárra lettem figyelmes. „Una paloma blanca” – gondoltam magamban, – de szinte azonnal felfigyeltem még három ugyanolyan szárnyasra. Nem is a vakító fehérségüket furcsállottam leginkább, hanem azt, ahogy köröztek a levegőben, ám nem szálltak le a többiek közé. Néztem őket egy darabig, amikor is ráébredtem, hogy ezek bizony sirályok! No de kérem! Sirályok? A piac mellett? Ételmaradékra? Aztán közelebb merészkedtem hozzájuk – egy cseppet sem zavartatták magukat – és úgy, de úgy szerettem volna, hogy valamelyikük egészen közel hozzám (esetleg a vállamra) telepedjen le, de sajnos, e vágyam nem teljesült. Mindenesetre addig csodáltam őket, amíg kis híján megint csak el nem késtem a munkából.

Hátrahagyva őket eszembe jutott, amikor vagy két éve nyáron, a Ferenciek terén „üdvözölt” az egyik magasan szálló viharsirály. Ezek a madarak jóval nagyobb testűek, mint a mostani dankák – és a nagy testnek nagyobb a beltartalma is.
Én, mint amolyan Hófehérke, a forró nyárban egy jócskán dekoltált pólót és egy hosszú, szintén hószín vászonszoknyát viseltem. A kezemben táska, a fejemen semmi. És akkor jöve a madár, aki gondolta, itt az idő, hogy könnyítsen magán. A fejem fölé érvén ezt mintaszerű pontossággal meg is cselekedte. Hát, minden túlzás nélkül állíthatom, engem tetőtől-talpig beterített úgy negyedliternyi sirály emésztési végtermék, ami ráadásul elegendő magasságból küldve még kisebb tócsákra is fröccsent rajtam. A fehér ruhám tehénmintássá vált, a vörös hajamban szürke, erősen texturált melírcsíkok keletkeztek, de még a táskámba is jutott a masszából. Én csak álltam ott és alig hittem, hogy mindez valóban megtörténhet. Még jó félórányira voltam az otthonomtól úgy, hogy a maradék utat buszra szállva kellett megtennem. A hetesen aztán megpróbáltam az emberektől legtávolabbi zugba húzódni, de majdnem biztos voltam abban, hogy mindenki mindent lát rajtam, azt is tudják, mifélék a foltjaim és tán még a szagot is érzik. Szinte sírva hívtam föl életem mézét, hogy jöjjön elém a megállóba és szenvedjünk együtt hazáig, mert én ezt egyedül ép ésszel nem fogom túlélni. Ki is jött értem, hazavitt, ahol is mindenkit félrelökve, azonnal behúztam a fürdőszobába. Máskor is képes vagyok hosszú ideig piperészkedni, de amit akkor műveltem, az túlment minden tűréshatáron. Vagy ötször mostam hajat – a ruhámat kétszer főztem ki, a táskám azonnal a kukába került – a fürdést pedig csak akkor voltam hajlandó abbahagyni, amikor a bőröm már úgy kiszáradt a több kilónyi szappan kenegetésétől, hogy szinte vártam, mikor tudom magamról egyben lefejteni és kibújni belőle. Tisztának még napokon keresztül sem éreztem magam, csak rágondoltam a történésekre és azonnal éreztem a szagot is. Broáf….
Ám a családom nagyon rendesen bánt velem. Dédelgettek, vigasztalgattak, a kedvenc ételeimet, italaimat tették elém, nagyon nagy szerencsét jósoltak nekem és csak egészen diszkréten – amikor azt hitték, hogy nem látom őket – tört ki belőlük a könnycsorgatóan fuldokló röhögés.

Szóval, talán mégiscsak jobb, hogy ma reggel csak távolabbról szemlélhettem azokat a sirályokat.

2 komment

Címkék: volt egyszer egy hol nem volt

A bejegyzés trackback címe:

https://rokica.blog.hu/api/trackback/id/tr42311188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bencze Imre 2008.01.25. 19:12:47

Kedves Rokica !Ezek szerint a Lehel piacra jár.Szintúgy.A másik : el idioma castellano.Megörültem.Mára már ugyancsak megko-
pott. Poderoso caballero es Don Dinero.Ez minden.
Üdvözlettel : Bencze Imre

rokica · http://rokica.blog.hu/ 2008.01.27. 09:58:48

Igen, rendszeresen előfordulok a Lehelen. Leginkább regglenete, munka előtt szoktam bevásárolni. Talán már sokszor el is mentünk egymás mellett? Ki tudja? Kicsi ez a falu.
:-)
süti beállítások módosítása