Apám egész élete arra ment rá, hogy felépítsen egy otthont.
Minden délutánt, minden ünnepnapot a kis konyhában töltött,
Édességet nem evett, kávéházba nem járt.
Amikor meghalt, egy gazzal benőtt telek
Maradt utána, amelynek nincsenek ablakai, ágyai, évei…
Változnak az idők, ahogy mondani szokták,
Sok minden történt azóta.
Bátyámmal elvesztettük egymást, megtudtuk, hogy apánk is meghalt...
Szóval ezért nézek esténként ilyen mélyen a szemedbe.
Talán én még érezhetem azt az odaadó fészekmeleget,
Amit ő soha nem érezhetett.
(Szabó Antigoné fordítása)
