Elárusító kislányt játszottunk napokon át. Álltunk a pult mögött, szaloncukornak jelmezelve, erőltetetten szépen mosolyogtunk mindenkire. Leginkább a hülyékre, már csak azért is, nehogy kiröhögjük némelyiket.
A lábaimnak annyi, a lúdtalpam félúton feladta, majd intenzív ellentámadásba lendült. A kiállítás végére annyira fájt, hogy ha a fájdalom vérezni tudna, már elvéreztem volna, vagy ha bele lehetne halni, már nem élnék. Mi sem illusztrálhatja mindezt jobban annál, mint amikor a zárás után egy aránylag értelmes tekintetű nő megy a nyílt utcán, vicsorog, morog (épp csak a nyála nem folyik) és nem törődve azzal, ki látja, hallja, fennhangon kurvanyázik, valamint sorolja a még Tyereskova művésznőt mis megszégyenítő terminus tecnicusokat. No, ez voltam én.
A kiállítás idén is egy zsibvásárra emlékeztetett. Bár évről-évre úgy gondolom, hogy a színvonallal lejjebb menni már nem lehet, de mindig csalatkoznom kell. Most még kaotikusabbá sikeredett a szervezés, az azonos témakörök csak tévedések folytán kerültek egymás közelébe, senki nem látott át semmit és mindenki dühöngött.

Egy dologtól eltekintve:

Volt egy kislány, aki felmosórongyot árult. Próbáltam megjegyezni a márkanevet, de mára mégiscsak legyőzött dr. Alzheimer.
A lényege a zöld csodának annyi, hogy szívja a vizet és ha jól elkenjük rajta, még egy darabig nem is csöpög. Ez alatt az idő alatt el tudunk vele jutni a lavórig, ahol kicsavarhatjuk (ha már egyszer olyan marhák vagyunk, hogy felmosásra készülve nem visszük magunkkal).
Kikiáltási áron úgy háromezer forintba került két textildarab, amihez ajándékba adtak egy harmadik, kisebb méretűt és jóval vékonyabbat is. Mondanom sem kell, kígyózó sorok álltak a kislány asztala körül és mázsaszámra vásárolták tőle a rongyit. Túlnyomórészt pasik. Elképzeltem, hogy ők aztán, hazavivén a frissen organizált szerzeményt odaállnak anyu elé – aki amúgy is épp meggebed a takarításban – és közlik, ne aggódj, drágám, csak háromezer forint volt a két színes kapcarongy, de ugye, a te munkád megkönnyítése nekem minden pénzt megér! Nos, én úgy vágnám ki életem mézét, hogy abban a pillanatban földkörüli pályára álljon, törlőstül.
A bemutatók egyik fő attrakciója ennek az izének a meggyújtása volt. A kislány lelocsolta valamiféle szesszel, majd egy gázgyújtóval lángot lehelt rá. A zöld textílián a tűz nagyon látványosan lobogott anélkül, hogy ő maga megégett volna.
Itt erősen elgondolkodtam. Mi szüksége van valakinek arra, hogy a felmosórongya, törlője tűzálló legyen? Esetleg van olyan gondos háziasszony, aki a kandallója lángját megtisztítja a koromtól, netán gyertyatüzet, gázlángot fényesít? Aztán megvilágosodtam. Tudom már, arra jó, ha az egész ház, valami véletlen baleset folytán leég, akkor se essen baja a méregdrágán megvásárolt rongydarabnak. Az, végül is egy befektetés, óvni, védeni, tűzhatlanítani kell.