Olaszországban megbüntették azt a férfit, aki kihajította a lakásból a felesége macskáját, mert az állat belepisilt az aktatáskájába.
A férfi 120 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetést kapott, miután sértődött felesége értesítette az állatvédelmi hatóságot.
A macska egy egész éjszakát volt kénytelen a szabadban tölteni, másnap az asszony állítása szerint kiéhezve és átfázva tért haza.
A nő egyébként elmondta, hogy örül a büntetésnek, mert mint mondta, nagyon szereti a macskát, ezért őt is megrázta az eset. Igazságosnak tartja, hogy férjének bűnhődnie kellett a tettéért.
Arról nem szól a hír, hogy a pármai házaspár kapcsolatában milyen változást idézett elő az eset.
(Forrás: STOP/InfoRádió)
Szereted a macskádat, ám mégis éreztél már-már ellenállhatatlan kényszert arra, hogy farba rúgd szegényt?
Részlet egy macska naplójából:
„Ma érdekes felfedezést tettem. A fürdőszobában lévő nagy fehér kád alján egy remek, kerek lyuk van. Némi fontolgatás után úgy véltem, megtaláltam a dolog nyitját. Nyilván ez is WC, csak azért van rajta kisebb lyuk, mint az emberekén, mert macskáknak készült!
Működik a dolog. Az a nagy előnye is megvan, hogy nem kell kapirgálni sokat, mert csak kettőt-hármat karcolok a kád oldalán és a gazdám már fejvesztve rohan, hogy személyesen takaríthassa ki utánam (érdekes, ezt már máskor is megfigyeltem, hogy ha valahová valami illetlen "dolgot" sikerült elpottyantanom, szenvedélyesen ráveti magát és vadul takarítja. Nekem eszembe se jutna az ő ügyeibe ilyen fokon beavatkozni), de tőlem ... - ha annyira szereti csinálni, hát tegye.
Azért gondok is vannak. A gazdám képes órákig szöszmötölni a fürdőben és olyankor lehetetlen bejutni. Mindegy, homokos ládám is van. Csak hát a higiénia...Dolgom végezni indultam a fürdőszobába. Az ajtó tárva-nyitva. Ma különösen szép ívben sikerült beugranom, már a küszöbön dobbantottam, hogy egyenest a kád közepén landoljak ........ és ó borzalom, nyakig merültem valami habos és meleg szörnyűségben! VÍZ !
Az életemért küzdve sikerült még ugyanazzal a lendülettel kifelé is dobbantanom és megmenekültem. Ott álltam a fürdőszoba közepén, az indulattól kimeredt szemekkel, és dőlt belőlem a víz. Micsoda pofátlanság vizet tartani a kádban! A gazdám ugyan azonnal szárazra dörgölt és nagy lelkifurdija volt, de láttam rajta, hogy alig tudja visszafojtani a röhögését.A mosdókagylóba is lehet ...
Sőt! ... De a mosogatóba csak akkor megyek, ha előtte szépen elmosogatott. Utálom a piszkos edényeket ...”
Fantasztikus történeteim vannak a macskákról.
Legutóbb, amikor elég sokan vettek körül engem, Fridolin nevű ex-kandúrom volt a bandafőnök. Nála volt az ész, szinte bármire rá tudta venni a többieket - és amíg azok végrehajtották a kieszelt turpisságot (persze, amelyik csinálta, az szidást kapott), ő egy csöndes sarokban ülve - ne nézzetek hülyének - de röhögve nézte, mit szólok hozzá. Azt mondják az okosok, hogy az állatoknak nincsenek mimikai izmai, de ez AKKOR IS röhögött. Amikor aztán szemrehányóan elővettem őkelmét is, „meggyanúsítva” azzal, hogy ez biztos megint az ő elmeszüleménye, hátat fordított nekem és bárhová mentem, mindig úgy fordult, hogy a hátát lássam.
Egyik okossága az volt, hogy a csapról volt csak hajlandó vizet inni. Egyszerűen megtanulta a fogával kinyitni a csapot. No, gondoltam, kiszúrok én vele és lecseréltem a csaptelepet egy orvosi, karosra. Fridi először csak nézte, hogy mi az Isten csudája ez, aztán lecövekelt a mosógépre ülve a fürdőszobában. Kétszer alaposan megfigyelte, hogy mit csinálok a csappal, hogy abból csurogjék a finomságos nedű - és harmadszorra kinyitotta a mancsával. Attól kezdve elszabadult a pokol köztem és az alattam lakó három párka között, mert amíg én nem voltam otthon, rendszeresen beáztattuk őket. A biztosításom pedig macskára nem volt megkötve.