– amilyen a szerencsém, akkor éppen a reptéren leszek.
Egy héten belül másodszorra küldtek vérvételre, mert az első eresztésből kifelejtődött azon vizsgálatok kérése, amik a leginkább érdekesek lehetnek a jelen egészségi állapotom szempontjából.
Az új körben, első nekifutásra rosszul töltötték ki a beutalón lévő adatokat. Anyám neve helyére beírták az enyémet, a lánykori nevemhez (ami egyébként ugyanaz, mint a jelenlegi) egy az enyémmel megegyező vezetéknevű, de más keresztnévvel bíró hölgyé került (megjegyezném, nem Kiss, Kovács, vagy Tóth a vezetéknevem, sőt, egyáltalán nem gyakori) és kaptam még bónuszként egy doktori címet is.
Visszamenék a rendelőbe, mert szóltak, hogy a beutalómon csak a kitöltő doki javíthat adatokat úgy, ha rányomja a pöcsétjét is.
Ó, semmi baj – mondta a doktornő, amikor megfelelő mennyiségű sorban ülés után végre elétettem a papírt és átfirkálta a névrokont. – Ezt megtehette volna maga is! – szólt széles mosollyal.
Igen ám, de nekem pecsét is kell, mert anélkül nem fogadják majd el a laborban…
OK. Következő kör a vérvétel.
Az ablaknál kilométeres sor, minden beteg szitkozódik, de az egészségügy teszi a dolgát. Én is beadom a papíromat, megnézik, iktatják, számítógépre viszik, vonalkódot is kap. Kezembe nyomják a másik lapot, amivel mehetek majd négy-öt nap múlva az eredményekért. Kis idő múltán a vámpír néni ismét megcsapol (hozzá kell tennem: most nem is fájt), majd utamra enged.
Következő héten megyek az eredményért. Beadom a nálam lévő lapot, kapok helyette másikat – a lelettel. Sietek, majd otthon megnézem.
Hazaértem után látógépet rántok és elkezdem bogarászni, vajon életben maradok-e még? Hát, a papíron – a három vizsgálat közül az első kettőnél az alábbi mondat olvasható:
„Alapellátás keretében nem végezhető. Valid”
Mi a szösz ez? Kaptam beutalót, elkéretőztem a munkából (később le kell dolgozni), sorban álltam, kiszívták a véremet, rohangáltam … és egyik seggfej sem vette a fáradságot szólni, hogy mindezt teljesen feleslegesen teszem? Meg különben is, mi az, hogy „alapellátás keretében nem”? Nem fizetek elég járulékot? Vagy csak szerintük nem – és előbb még ott is sorban kell állnom és bebizonyítani, hogy de igen??? Vagy esetleg az összes nyilvántartott adatom nem is rólam szól? Létezem én egyáltalán?
Másmeg, ha „alapellátás keretében nem”, de egyébként igen, akkor miért nem kérdezik meg, hogy kifizetem-e, vagy valaki más esetleg helyettem, vagy egyáltalán bótolunk-e így is?
A cardiológiát ötödikén kezdtem. A holter-eredményt december elsején kapom meg (mivelhogy más dolguk is van, nemcsak én vagyok a világon). Különben is, mi változás lehet a két évvel korábbihoz képest?
1.) Meggyógyultam;
2.) Nem változott semmi;
3.) Dögledezünk, dögledezünk? Akkor meg mire ez a nagy sietség?
A gastroenterológiát hívtam három hete (félévente kell javaslatot adniuk egy olyan gyógyszerre, amit állandóan szedek), de majd decemberben kell újra telefonálnom, mert nem tudják, hogy mikorra fognak tudni időpontot adni januárra. Sok a beteg, ez van. Ja, addig nem kapok engedményes gyógyszert, fizessem a teljes árat. Végülis, nekem kell, vagy nekik?
A tüdőgyógyásznőnek lesz igaza. Csak stresszelek. Csak pánikolok. Javasolná, hogy beszéljek egy pszichiáterrel (jó ha tudom előre, drága lesz!).
Konklúzió:
Ha beteg vagy, gyógyulj magadtól, vagy dögölj meg.
Ez az, ami valid.
Hipochonder:
- Doktor Úr! Tudja én vagyok, Nagyné! A férjem rosszul van! Kéri, hogy jöjjön ki hozzá!
- Eszem ágában sincs éjfélkor kimenni! A férje csak képzeli, hogy beteg! Majd reggel hívjon! Addigra lehet, hogy mást képzel!
Másnap reggel:
- Igaza volt doktor úr! Most azt képzeli be magának, hogy meghalt.
