Az úgy kezdődött, hogy volt egy megbízható Energomatom. Évekig szolgált nálam, a legnagyobb megelégedésemre. Aztán egyszer csak a kezemben maradt a belsejének a „kupakja”. Eltört (elérett?) az a hajszálvékony rugó, ami a fedelet zárta a dobon. Gondoltam, sebaj, egy piszlicsáré műanyag alkatrész, elmegyünk a Hajdúsági szervizbe, aztán veszünk. Igen ám, de kiderült, ez a dolog nem szerelhető le a dobról, ha veszek, akkor egy egész dobot kell megvásárolni. Mint említettem, a kütyü már ezeréves volt, a dob majdhogynem annyiba került volna, mint egy új gép.
Ez úgy születésnapom környékén történt (ekkoriban még négy emberre mostam, nem volt kis meló a kádban taposni különféle ruhákat, törölközőket, ágyneműket, majd e végeztével csavarni, tekerni, szárítani) … mikor is egyik nap arra mentem haza, hogy egy szép, új masina várt a fürdőszobámban. A családom – mondván, hogy „a mosónők korán halnak” – megleptek egy Indezittel, sok tízezer forintocska befektetés árán. A gépike úgy fél évig dolgozott, aztán se kép, se hang, sztrájkba lépett. Hívtam volna doktort hozzá, de az közölte, hogy csak a kiszállási díj három darab ezres, ha szállítani kell, az legalább hat – és még nem tudni, mi romlott el benne (x + y a négyzeten forint?). Rendesen elkeseredtem.
Elkezdtem vadászni és az iwiw-en ráleltem egy olyan régebbi darabra, amilyen az elsőfajta enyémke volt. Hatezer forintért kínálták, működöképes volt és még házhoz is hozta a srác. Rendes kölök volt, mondta, hogy a kiadott albérletében volt a készülék, de mivel eladja a lakást, fölöslegesé vált a cucc, ezért adja csak ennyiért. Én osztottam, szoroztam és oda lyukadtam ki, hogy ez még a hülyének is megéri, hát még nekem.
Nem is volt semmi gond, mind ma reggelig. Megetettem törölközőkkel (persze, hogy jó vastag, nehéz, nedvszívó textilneműk) és felcsavartam jó meleg hőfokra, a fertőtlenítést elősegítendő. Ez nálam egy dili, tudom, de számomra így megnyugtató. Egy idő múltán arra eszméltem, hogy nem hallom a masa hangját. Kimentem a lakhelyére, ahol egy szaunaszerű gőzfelhő fogadott – és valóban állt a motor. Tele forrásban lévő vízzel, fövő cuccokkal, világító lámpával, ami jelezte, hogy áram alatt van és lassan felszáll a szerkezet. Gyorsan kinyitottam, egy lavoárba fejtem a benne pangó vizet, majd két körömmel (hogy ne égjek össze), kikapkodtam belőle a holmikat. Aztán hideg vízzel – belül – lehűtöttem a masinát, ezt a levet is leengedtem, majd eme folyamatot megismételtem még háromszor, mert csak az utolsó öblítésnek lett kifolyatáskor normális hőmérséklete. Aztán megpróbáltam újra indítani. Se kép, se hang…
Kedveseim, mosógépet keresnék, jutányos áron! Mert „a mosónők korán halnak”. A mosógépek, úgy tűnik, még korábban.
(kép: Henri de Toulouse-Lautrec – Mosónő)
