HTML

Új rendszabály

A blog.hu úgy döntött, hogy innentől kezdve „Ebben a blogban csak belépett felhasználók kommentezhetnek”. Nos, nemcsak ebben a blogban, hanem az összesben, amit ők üzemeltetnek. Ez nem az én döntésem volt, nem tiltottam ki senkit, készen kaptam a szabályt. Sajnálom, mert így belterjessé vált a dolog, csak az itt blogolókkal szólhatunk egymáshoz. Állítólag biztonsági szempontokat vettek figyelembe. Persze, bárki, bármilyen néven és címen lehet felhasználó, regisztrálhat egy nicket (akár naponta másikat) és akkortól szabad a pálya. Csakhogy az emberek többsége nem szeret bíbelődni. Összegezve: én kérek elnézést!

akció-reakció

Címkék

Címkefelhő

Naptár

október 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Természet anyának is lehet hülye gyereke

2007.09.06. 05:30 rokica

Szóval, Holdvilág-árok. Valami mesei hely. Szó szerint. A Gyűrűk ura helyszíne, díszlete, a tündék birodalma elbújhat a búsba mögötte.

Pomáztól északnyugatra, mintegy 6 kilométer távolságra a Pilisi Tájvédelmi Körzet délkeleti csücskében emelkedik a Nagy Csikóvár a maga 556 méteres magasságával. Déli lejtőjén vannak a "Tólakok" a jégkorszakból visszamaradt növényritkaságaikkal, és ott húzódik a Holdvilág-árok.

A Dera-patak és a Csikóvár közötti vadonban, a Holdvilág-árok "...fejedelmi temetkezési hely volt. Itt kell keresni Árpád fejedelem sírját" - vallotta Sashegyi Sándor, a pomázi hajófűtõből szorgos tanulással lett nagy tekintélyű régészkutató. Ezt a megállapítását Sashegyi Anonymus gesztájára alapozta: "Árpád fejedelem 907-ben halt meg, és annak a kis pataknak a forrása mellett temették el, ahol később a magyarok megtérésük után megalapították Fehéregyházát."
(forrás: sulinet)


Álomszerűen vadregényes, végigjárása valószínűleg csak száraz időben lehetséges, bár akkor is csak saját felelősségre, hiszen a leomló sziklák állandó veszélynek tehetik ki az arra járókat.
Az árok mélyén három kis erecske öleli egymásba a vizét. A Rétisas forrás kristálytiszta vize indítja, majd később még több hegyi buzgár táplálja a patakot. A vízmosás szabaddá tette a hasadékokban élő fák gyökereit, a megcsusszanó napfény csillantotta sugarát a vastag, süppedős mohaszőnyegen, meseszerűvé téve vele a szurdokot. Valósággal várja az ember, hogy honnan, melyik fa odvából bújik elő egy tünde, vagy egy manó. A kedvesem szerint itt mindenki hívővé válik és érzi Isten jelenlétét. Én pedig tudom, hogy nem túloz egy cseppet sem.
Ám vannak, akiknek ez nem elég. Áhítatos révületünket egyszer csak egy dob hangja zökkentette ki. Kíváncsian mentünk közelebb a hanghoz. A szurdok végéből jött, a barlang felől. Akkor már tisztán hallottuk a sámándob tammogását, amikor elkezdődött a gajdolás mellé. Megtorpantunk.
Héjjááááá…héjjjááááá…ááááá…ááájjjéééé…ááááá…
Őseink tudását add, mer’ kérjük … héjjááááá…héjjjááááá…ááááá…ááájjjéééé…
Sólyom madár repüjjé mán………. héjjááááá…héjjjááááá…ááááá…ááájjjéééé…ááááá….....
… És ütötte a dobot, hogy majd beleszakadt. Tényleg nem ártott volna neki, amiért könyörgött, hiszen az említett tudásból láthatóan egy csepp nem sok, annyit sem sikerült örökölnie, különben nem próbálta volna kézzel-lábbal felverni az erdőt.
Én mindenesetre igyekeztem elkotorni biztonságosabb helyre a huszonegyedik századi sámántól, mielőtt még eszébe jutna szüzet áldozni és én éppen kéznél lennék hozzá. Na! Kéretik nem röhögni! Tévedtek emberek már ennél nagyobbat is! Elképzeltem magamban, ahogy kihúzza zsíros varkocsából a beletűzött csirketollat, majd azt kiömlő forró vérembe mártva rovásírással a barlang falára festi: „Itt jártam, Feri”.
Inkább megmászva a mély hasadék falát körbe mentünk, fölébük kerültünk a kis hídon és onnan hallgattuk az emberi állatkert felszűrődő hangjait. Én kértem életem mézét, énekelje el velem a „Mint a mókus fenn a fán” című alternatív nótát, de nem volt rá hajlandó. Csak legyintett és rázta a röhögés. Azt hiszem, nagyon jól mulatott. Kicsit dühítette ugyan, hogy a fősámán ártatlan gyerekeket cipel magával és azokat próbálja ősmagyar hitre téríteni, de hát én meg azt mondom, mindegyiknek van saját szülője, viselje az a felelősséget amiatt, hogy kire bízza a dedét. Aztán nem tudom, mivé fajult a dolog, megkeresték-e Árpád sírját, vagy elmentek Attila kardja után kutatni? Mi mindenesetre tovább mentünk erdőt járni. Majd még visszatérünk oda is, hátha nincs minden hétvégén dzsembori.

P.s.:
Kicsit utánanéztem, rengeteg a hétvégi sámán és önképzőköri auralátó.
Nem lehet véletlen. Bezárták az OPNI-t, most aztán az összes kint rohangál és próbálja felfújni a fehér gumilovat a seggénél fogva.

„A New Age, az ezotéria jegyében önti a vizet,
Ez egy alternatív szolgáltatás.
Ezo-bio-öko, meditációs vitál, vitál.
Sámán vagyok, igazi sámán, sámán, sámán.
Hallhatod a hangomon, láthatod a dobomon.
Dobom dobom, paripám, paripám,
Dobom dobom, paripám paripám.”
(Belga : Sámán)

7 komment

Címkék: jártamban keltemben

Fájdalmas düh

2007.09.05. 13:46 rokica

Teniszkönyököm van a bal karomban.
Iszonyúan fáj, semmi súlyt nem bír el.

Soha nem teniszeztem, de hogy utoljára ütő volt a kezemben, már annak is emberöltőnyi ideje. Squasht egyáltalán soha.

Ha tenném is, jobbkezes vagyok.

Szólj hozzá!

Címkék: kis testi huba

Természet anya, meg a lánya 3.

2007.09.05. 05:30 rokica

A nap végére a kecsem jelentősen csappant, igen viseltes volt a járásom. Még szerencse, hogy már csak lefelé vezetett az út, egyébként valószínűleg most is ott sírdogálnék egy buckán ülve. Valósággal égtek a térdeim a fáradtságtól. Ekkor jött szembe velünk a paripa, hátán a lánnyal.
Jó kis utat tehettek már meg fölfelé, vidámak voltak és gyönyörűek. Ragyogott a hátas és ragyogott a lány. Amikor mellénk értek, a lovas végtelenül kedvesen megérdeklődte tőlünk, hová vezet az a turistaút és el lehet-e vajon rajta jutni Szentkeresztig? Elmagyaráztuk neki, hogy merre, de kértem, Szentkeresztre, ne próbáljon meg lóval menni! Szörnyű brutális, köves a lejtő, amelyen még gyalogosan sem könnyű lejutni. Még annak sem, aki kapaszkodni tud.
Nem baj – mondta ő – edzi a ló hátát, bírnia kell. Ekkor simogattam meg a paripa homlokát, és Isten látja lelkemet, nagyon sajnáltam, amit tanácsolnom kellett neki. Nagy, fekete gyémánt szemeibe fúrtam a tekintetemet, miközben megpróbáltam a gondolatomat elültetni az agyában: Pakold le, pajtás, ha van eszed! Erre a ló lassan, mint ahogy a vampok szokták, lehunyta a pilláit, majd újra rám emelte a tekintetét. Miután megtörtént az összekacsintás, megpróbálta módszresen felderíteni a kosaram tartalmát.
Akkor már tudtam, hogy ez az erőltetett út a lovas lány szépségét erősen módosítani fogja, mégpedig negatív irányban. Talán a kedvességét is, pedig azzal jobb, ha vigyáz. Ugyanis az addig megtett távot valahogy visszafelé is végig kell járni. Abban padig senki másra nem számíthat majd, csak a lóra.

Szólj hozzá!

Címkék: jártamban keltemben

Természet anya, meg a lánya 2.

2007.09.04. 06:00 rokica

Amíg a korábbiakon morfondíroztam, felértünk a hegy (egy másik) tetejére. Körülnézvén rengeteg gyalogszedret láttunk. Roskadoztak rajtuk a málnapiros gyümölcsök. Hát, ez az! Málnapiros! Amikor az ember azt hinné, megnyugtathatja, felüdítheti velük kiszipolyozott, agyonamortizált szervezetét, rá kell ébrednie, hogy a szeder éretten fekete de legalábbis sötét lila. Ebben az állapotában viszont még olyan, mintha timsót szopogatnánk. Ettől még a kloaka is csókra áll. Viszont az aljadék szederindák tekerednek, szúrnak, marasztalnak. Olyan helyekre képesek beakadni, ahol biztos, hogy eszembe nem jutna védekezni ellenük. Mint például a kisujjamon lévő ujjbegyembe. Aztán fel is tépik. Olyan, akár ha barracuda mart volna belé.
A kloakáról jut eszembe: Az erdőjáró embernek fel kell készülnie, hogy mergával találkozik. No nem úgy, mint a városi járdákon, de azért itt is akad bőven. Mi is láttunk sok helyütt szép pirosat, tele sommaggal. Nos, nem kis fejtörést okozott nekünk ez a dolog – és mi tagadás, még mindig nem ismerjük a megfejtést. Milyen állat névjegye lehet? Mert az őz, meg a szarvas bogyózik, ez pedig láthatóan nem az. A vaddisznó egészen másmilyent hagy hátra mennyiségileg és minőségileg egyaránt (emez olyan „kismacskányi” volt). Lehetne rágcsáló, de ahhoz meg túl nagy. Nyest? Nyérc? Azok ragadoznak, nem kajálnak somot. Madár? Arra sem jellemző, főleg az nem, hogy módszeresen a sétautak közepén helyezi el a csomagját. Számításba kell venni azt is, hogy az állatnak föl kell érnie a sombokrot. Tehát némileg magasnak is kell lennie. Hullott gyümölcs még nem nagyon van. Hajjaj! Ez csak a somevő erdei zumzum lehet. Esetleg a tyuffaplatty.
Érdekes módon eme végtermékek körül nem bóklásztak a ganajtúró bogarak, pedig máshol szép számban lehetett látni őket. Olyan metálos acélkék színben pompáztak, hogy ha olyat tudna produkálni bármelyik autófényező, hát ő lehetne a király. Lökött bogarak ezek. Ahogy megyünk az úton, azt hihetnénk, valami rovarvész pusztított a környéken, mert csupa tetemet láthatunk. Ám, ha kicsit csöndben maradunk, akkor a korpuszok elunják a színjátékot és életre kelnek, majd arrébb másznak. Vajon mitől ilyen a színük? Hogy egy madárnak se fusson össze a csőrében a nyál, ha látja őket? Hogy azt higgye, fémből van? De a madár tudja egyáltalán, mi az, hogy fém? No és a természet tudta, hogy egyszer majd a metálkék kedvelt fémfesték szín lesz?
Persze, mint minden alkalommal, most is úgy indultunk, hogy teleszedjük a kosárkánkat gombával. Tavaly (vagy előtte?) egyik erdei utunkon rengeteg barna kalapú, világos tönkű és illatos gombát találtunk, alig tudtuk cipelni a szatyrunkban. Úgy gondoltuk, ez csupa kiváló gomba. De olyan sok volt belőle, hogy mire a HÉV-hez értünk, egymásba dumáltuk, hogy nem lehet valakinek akkora szerencséje, hogy ennyi nemes gombát szed alig félóra alatt, ezek biztosan mérges gombák, azért nem szedte le senki más. Addig-addig fűtöttük egymás agyát, amíg az egész egy kukában kötött ki. Aztán otthon elővettük a gomba könyvet – és akkor jött a meglepi. Sikerült abba a csinos, pomázi szeméttárolóba kb. 3,5 kilogramm vargányát és ehető tinóru gombát elhelyeznünk.
Most viszont nem találtunk, csak két darab igen viseltes fenyő tinórut. A javukat már felfalták a csigák. Találtunk még egy kis, élénk narancssárga kupakos, dekoratív minikét is, de róla nem tudom, milyen nevet és természetet kapott a keresztségben. Bár, arra gondoltam, ha egy bolondos róka bolondgombát eszeik, akkor a végeredménynek elvileg jónak kell lennie. Mínusz x mínusz = Plusz! Hah! Itt a megoldás, a rejtvény meg van fejtve, az élet meg van magyarázva!

folyt.köv.

Szólj hozzá!

Címkék: jártamban keltemben

Természet anya, meg a lánya 1.

2007.09.03. 17:30 rokica

Imádom a Pilist. Ha nem félnék, hogy a Newl féltékeny lesz, azt állítanám, szerelmes vagyok belé. Nyolcéves korom óta tart a románc és egyáltalán nem plátói. Minden egyes találkozásunkkor újabb és újabb beteljesedésekkel kényeztet el. Amióta a kedvesemmel megismerkedtem, őt is belevonom az érzelemzuhatagba, hacsak lehet, együtt keressük a mámort.
A hétvégén ismét telepakoltuk a háti batyunkat madárlátta szendvicsekkel, vízzel, túracipőbe bújtunk, mert látogatni készültünk „anyánkat”.
HÉV-vel eldöcögtünk Pomázig, ott buszra szálltunk és csak a csobánkai elágazásnál szálltunk le. Onnan gyalogosan indultuk fel Csikóváralja felé. Már majdnem odaértünk, amikor egy kerítés állta el az utunkat. Mi ez? A turistaház tulajdonosa lezárta az erdőt. A Newl szerint nemcsak egy lelakatolt kapuval, hanem nyilvánvalóan újabb privatizációval állunk szemben. Azért baromi kíváncsi lennék, hogy természetvédelmi területen hogy a rákban történhet ilyesmi? Á, lükeség, biztosan köztünk ők az „egyenlőbbek”.
Mivel lehetetlenné vált az utunk kedvenc Gyopár-forrásunkhoz – ami mellett egykoron, egy gyönyörűséges, csillagos nyári éjjelen apám körülzsongta anyámat és a nyaralás végén így sikerült hazavinnünk kishúgomat – másik turistautat kellett választanunk. Egy zöldszínű „lópatkó” jelen indultunk fölfelé.
A környéken csupa érdekes nevű terület van, például a Holdvilág-árok, a Szurdok, a remete barlang, a Vízesés, a Mesélő-hegy, a Gyopár-forrás, vagy esetleg Kis Csikóvár, Nagy Csikóvár, Bölcső hegy, Lajos forrás és a Kőhegy. Én mindenestre ebből a szempontból is gyerek maradtam, hiszen egyszerűen elvarázsolnak a mesei nevek, azonnal tündét és manót látok mögéjük. Csak a végérvényesen felnőttek, akiknek a lelkéből már kikopott a varázslat, csak ők nem képesek mindezt már észre venni.
A hegytetőre menet rengeteg gömbölyűre kopott gránittömböt láttunk. Vajon mitől lett ilyen alakjuk? Mert odáig oké, hogyha lefele görögnek, a völgy irányába és elég hosszú az útjuk, akkor kophatnak, de a hegytetőre, fölfelé nem szokásuk az ilyesmi. Márpedig ezek ott voltak. Oda jutottunk a természet eme jelenségének magyarázatában, hogy nyilvánvalóan még a Pannon tenger idején kellet történnie a szobrászatnak. Akkor, amikor még a legmagasabb hegyünk is csak egy mély árok volt a víz alatt. A hegytetőn megláttam a kőtojást. Szerintem évezredek óta áll ott és csak rám várt. Azonnal beleimádtam. Kértem, a Newlat, hogy vinné haza nekem, de nem sikerült rávennem. Pedig mi az a húsz, huszonöt kiló gránit? (Gyanús nekem a pasi, lehet, hogy mégsem szeret?!) Szóval, be kell érnem azzal, hogy ha látni akarom a kőtojást, akkor a lakóhelyén kell felkeresnem, nincs mit tenni.
A hegytetőről aztán, magunkba szívva az erdő illatát, a bugy-bugy madár dalától kísérve elindultunk a Holdvilág árok irányába. Erről a helyről egy külön fejezetben fogok írni, mert ami ott történt velünk, az minden képzeletet felülmúl.
A természeti csoda után újabb emelkedő megmászása várt ránk – egy olyan mélyedés után, amit szerintem ép ésszel nem lehet leküzdeni. Mert épeszű, felnőtt, komoly ember, ugye, nem ül le a fenekére és szánkázik le a porban kb. négy méteren keresztül – vállalva azt, hogy a popóján lévő, addig nadrágnak becézett szövetdarab komoly folytonossági hiányokat fog elszenvedni – másképp viszont ez az akadály lebírhatalan. És ráadásul mi „jó” irányban haladtunk, hiszen ami nekünk lejtő volt, az a velünk szemben jövőknek emelkedő lett volna. Nekünk segített a gravitáció, de azoknak??? Másik út viszont egyszerűen NINCS! Mint ahogy kapaszkodó sem. Még egy kidőlt fa, vagy alkalmas gyökérdarab sem.
Szóval, hogy eljussunk a következő turistaútig, meg kellett vívnunk egy rövidnek a legjobb indulattal sem nevezhető emelkedővel. Kezdetben lehetett úgy 30-35 fokos, később talán mikulányit szelídült. Rólam patakokban ömlött a víz, a pólómból csavarni lehetett. Több szabad végtagom a kapaszkodáshoz nem lévén megpróbáltam a nyelvemmel, fogaimmal is elkapni egy-egy indát, gyökeret, iszalagot. Küzdöttem, mint aki az életért teszi. Eközben Newl jó pár méterrel előttem vágtázott fölfelé. Bármi történjék is, soha, senki többé engem nem tud meggyőzni arról, hogy ennek az embernek nem volt zerge a felmenői között. Látva, hogy lemaradtam, hátrafordult és mosolyogva érdeklődött a hogylétem felől. Majd a rám való várakozás közben a zsebébe nyúlt, elővett egy cigarettát és rágyújtott. Aztán, mintha mi sem lenne természetesebb, göndör füstkarikákat eregetve a tüdejéből tovább ugarabugrált fölfelé az úton. Bakker! Én úgy, de úgy káromoltam a Nagy Mérnök urat, hogy az én összerakásomnál nem fordított elég figyelmet a légzőszervekre, hiszen csak egy vacak tüdővel szerelt föl. Sehol pár darab stoma, mint bármely répának vagy karfiolnak - esetleg akár fotoszintetizálhatnék, mint a legegyszerűbb egyszikűek is -, de lehetne jó kis bőrlégzésem, mint a földigilisztáknak, sőt, ha kopoltyúm volna, kiszűrhetném az ömlő verejtékcseppekből az oxigént. Azonban én sehol sem vagyok e fejlett létformákhoz képest.

folyt. köv.

Szólj hozzá!

Címkék: jártamban keltemben

Mediterráneum

2007.09.03. 10:33 rokica

Az elmúlt héten teletömtem a bendőmet fáról szedett, másodérésű fügével. Mézédesek voltak, napsugár ízűek.
A piacon újra kapható újhagyma és harmat zsenge zöldbab.
A tegnapi sétánk virágzó akácfák és kökénybokrok között vezetett el. Roppant érdekes volt, ahogy a kéklő, érett, már csak dércsípésre váró kökényszemek között illatozva nyílt a rengeteg, hótakarószerűen fehér kökényvirág.
Az erdőben a tavasz első virágai között jelentkező leánykökörcsinek tengerét találtuk.
Ma pedig egy virágba borult gesztenyefa mellett jöttem el.
Szeptember van. Ősz.
… És újra nyílnak a völgyben a kerti virágok és bimbóznak a fák az ablak előtt.


1 komment

Címkék: ez mi ez?

Botrányos „öszödi beszéd” a Műegyetemen

2007.09.01. 05:45 rokica

"Éljenek meg másból, ne az építészetből, ha ugyanis pénzre váltják azt, amit valaha szerettek, mert szeretniük kellett az építészetet, ha már egyszer hajlandóak voltak azt a több kilométernyi vonalat meghúzni, míg átengedték magukat iparból, nos ha valaki pénzre váltja azt, amit szeret, az biza könnyen elkurvul" - mondta többek között Bachmann Péter építész a BME Hallgatói Klubjában az építészkar végzőseinek a diplomavédés alkalmából tartott eseményen. "Vegyenek egy mély levegőt és húzzanak innen! Menjenek minél többen, lehetőleg mindenki!"
 
A kissé erősre, vagy inkább botrányosra sikeredett beszéd a maga szaftos módján persze valós problémákat boncol, mint az építészet ideáljainak aprópénzre váltása, és a megalkuvás az építtetővel, a minösíthetetlenül gyenge családiház-tervezés stb. Például:

"Induljanak el, különben itt fognak belevakulni a sárga falak színezésébe, itt fognak beletompulni a korlátbábok konszignálásába, itt fognak belerokkanni a mediterrán lakóparkok sraffozásába. A lányok elhíznak, a fiúk megkopaszodnak és mindannyian elhülyülnek, miközben biztatják magukat, hogy mégiscsak építészet az a töménytelen szar, amit csinálnak, mert nyugodjanak meg, szart fognak csinálni, mert az évi húszezer ház, ami bizony itt épül, annak kilencven százaléka bizony minősíthetetlen ócskaság. És ezt a rakás szemetet valaki alá fogja írni. Maguk lesznek azok.”
(Archiweb.hu)
 
Korábban már föltettem ezt a posztot, aztán levettem, most ismét fölteszem. Nem azért, mert meghülyültem – illetőleg azt nem most – hanem mert saját fejemben is egy olyan gondolatlavina indult, ahol a pro és a kontra, érvek és ellenérvek állnak kivont karddal egymással szemben – és mindkettő vérre menően védi a saját igazát. Most úgy döntöttem, mégis teret adok. Mindkettőnek. Hátha általatok, Önök által okosabb leszek.
 
T.W.Á.-nál már született egy írás hasonló témakörben, menni, vagy maradni? Melyiket miért?
Ott a magyarságtudat / érzet / hit állíttatott szembe ezek ellenkezőjével, itt viszont a szakmaiság / lehetőségek szabadsága vív csatát a megkötésekkel, elfojtásokkal, megszokásokkal.
 
Mire neveljük utódainkat? Mire adjuk a kezükbe azt a diplomát, amitől úgy érezhetik, többek lettek, mint a többi? Mit engedünk nekik és mi az, amiben vissza kell fognunk őket? Nyírjuk-e a szárnyukat, vagy hagyjuk repülni?
Természetesen a helyes választ nem tudom. A vélemények viszont roppantul érdekelnének.
 
A beszéd teljes szövege:
"Tisztelt Kollégáim, kissé hivatalos ez a megszólítás, de nincs mit tenni, Önök diplomát kaptak, így kollégák lettünk. Szóval tisztelt Kollégáim, bizony kár volt elvégezniük az egyetemet, kár volt összecsapni a terveiket, kár volt hajtani a kreditpontokra és túlhaladni a lényegen. Kár az elvesztegetett ösztöndíjakért, kár a kihagyott szemináriumokért, az ellébecolt workshopokért, a kihagyott külföldi utakért, az elmulasztott biennálékért.

Bizony többet kellett volna olvasni, még többet látni és annál is többet utazni. Többet kellett volna kocsmázni, az építészet jövőjéről beszélni, vérre vitázni, ideákat röptetni, álmodni, új világokat alkotni, légvárakat építeni, majd rombolni.

Elvesztegetett volt minden perc, amit nem az építészettel és önmagukkal foglalkoztak. Elvesztegetett idő volt, míg rajzolás helyett ócska fényképeket üvegezve alibizték el a rajzaikat. Elvesztek azok az órák, amikor uzsorás, alkalmi főnökeik béna családi házait rajzolták.

Senki sem hozza vissza azt az időt, amit éjszakánként olyan pályázatok látványterveivel töltöttek, amin aztán később a nevüket sem tűntették fel. Haszontalan volt a pillanat, amikor galambszaros tetőtereket mértek fel csak azért, hogy azt egy újgazdag bunkó később kutyaólakkal pakolja tele.

Ha vannak olyanok, akik ezt megúszták, azokhoz szólok. Ne menjenek el dolgozni! Menjenek világgá! Most, azonnal! Pakoljanak be a hátizsákjukba, vigyenek magukkal egy jegyzetfüzetet, amibe rajzolhatnak, ha még nem felejtették el teljesen, hogy mi is az, és menjenek. Kezdjék mondjuk Görögországgal, legalább egyszer tapintsanak egy volutát, ha még nem késő.

Induljanak el, különben itt fognak belevakulni a sárga falak színezésébe, itt fognak beletompulni a korlátbábok konszignálásába, itt fognak belerokkanni a mediterrán lakóparkok sraffozásába. A lányok elhíznak, a fiúk megkopaszodnak és mindannyian elhülyülnek, miközben biztatják magukat, hogy mégiscsak építészet az a töménytelen szar, amit csinálnak, mert nyugodjanak meg, szart fognak csinálni, mert az évi húszezer ház, ami bizony itt épül, annak kilencven százaléka bizony minősíthetetlen ócskaság. És ezt a rakás szemetet valaki alá fogja írni. Maguk lesznek azok. Úgyhogy menjenek. Szívjanak egy kis levegőt, amíg még lehet.

Kérem, nézzék meg jó alaposan a jobbjukon ülőt. Remek. Most azt, aki a baloldalon ül. Nagyon jó. Mit látnak? Megmondom… egy zombit a jövőből, egy tetszhalottat. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor először magyarázzák meg maguknak, hogy miért is vállalható az a rettenet, amit lerajzoltak.

Persze minden kezdet nehéz. Nehezen fognak először azonosulni a megbízójuk kockás-papíros rémálmaival, de ahogy elnézem a fáradt arcaikat, a többségnek még ez is könnyen fog menni. Kis idő és élvezettel felejtik el egykori vágyaikat, hogy építészek lesznek.

Mindig lesz majd egy indok – a fészer mellé tett sufni tervei, vagy egy újabb operaház, teljesen mindegy –, hogy ne olvassanak; nem csak szaklapokat, hanem irodalmat se. Bár az utóbbiról talán már most is leszoktak.

A pár évvel ezelőtti izgalmukat, hogy vajon felveszik-e magukat ide, az egyetemre, már most a fásultság és a béna igyekezet váltja fel, hogy találjanak egy jó széles vállat, ami mögé elbújhatnak; a főnökét, a megrendelőét, mindegy, hogy kiét, valakiét, a másét, hogy – ha már a világnak nem is lehet, mert már senki nem hisz maguknak, de legalább önmaguknak megmagyarázzák, hogy mi is az a retardált szörnyűség, amit az építészet helyett művelnek.

Mert elgyengülnek. Sokuk már most is az. Puha. Zselé. Hajlékony. Egy lelopott terv itt, egy megvásárolt középterv ott. Folyóiratokból ollózott megoldások, kétszer benyújtott megoldások. Lehet, sohasem voltak erősek, ebben a korban ez nem is elvárás, de ha érzik ezt, akkor ideje elkezdeni gyúrni. Anélkül mindannyian gyengék vagyunk.

Úgyhogy menjenek. Vissza se nézzenek. Tanuljanak nyelveket, olvassanak, lássanak, beszélgessenek, nyissák meg a fényt annak a virágnak, ami a lelkükben még megmaradt, mert még mindig kell ott lennie valaminek, ha ezt az embertelenül kemény hivatást választották.

Látom mondják, hogy de hát élni kell. Persze. Éljenek meg másból, ne az építészetből, ha ugyanis pénzre váltják azt, amit valaha szerettek, mert szeretniük kellett az építészetet, ha már egyszer hajlandóak voltak azt a több kilométernyi vonalat meghúzni, míg átengedték magukat iparból, nos ha valaki pénzre váltja azt, amit szeret, az biza könnyen elkurvul...

Hallom dühösek. Legyenek csak! ... Gondolom, azt kérdik maguktól, mit tehetek? Van–e még esélyem? A válasz egyszerű. Nincs. Ezt a mutatványt már bebukták. Már ha itthon maradnak, és tényleg komolyan gondolják, hogy összeteszik a kezüket a szerencséjüknek köszönhetően, hogy felvették magukat a Gipsz Jakab Építészirodája Kft-be valami lúzer alá dolgozni, vagy ha örülnek, hogy szeptembertől az egeret baszkurálhatják valami Archirender Építészeti Bt. nevű süllyesztőben. Hogy aztán lerágva és kiköpve a végén kikössenek egy önkormányzat építési osztályán, hogy előadóvá, vagy irodavezetővé válva kiélhessék a bosszúszomjukat azokon, akik megpróbálták.

Ne is tagadják … ne is tagadják, egy páran azért élvezettel várják már a pillanatot, amikor majd csicskáztathatják az építménymagassággal azokat a professzoraikat, akik egy pillanatra ellenálltak a tömegképzés nyomásának, és néha-néha meghúzták magukat... Morognak, és igazuk is van, nem kell a szemétkedésért az önkormányzatokhoz menni. A kivitelezők ezt sokkal rafináltabban űzik. Ráadásul ott pénzre is megy a dolog.

Gondolom, néhány helyi folyosó-, és vitrinsztárnak most horgad a lelke, hogy majd megmutatják. Ühüm. Mégis mit? Hogy feketébb pólóban járnak majd, mint a sztárok? Hogy érzékenyebben röcögtetik majd a bontott téglát? Hogy keserűbben cikiznek mindent, amit nem maguk találtak ki? Hogy nagyképűséggel álcázzák a műveletlenségüket? Hogy pályázatokon olyanabbakat rajzolnak majd, mint amit a maga a zsűri csinálna? Ők már beleszerettek ebbe a szemétdombba, itt akarnak kakasok lenni. Nekik már kerek a világuk azzal, hogy a Foster hülye, az Eisenman frusztrált, Deleuze pedig... no persze who the fuck is Deleuze?

A tétova tekintetű kíváncsiakhoz szólok. Menjenek! Tanuljanak még öt, hat évig itt, ott, mindenhol. Legyenek nyitottak a világra, ismerkedjenek. Elsősorban önmagukkal. Találjanak Európában egy partnert, akivel közös építészeti világot építhetnek, kísérletezzenek, sokszor bukjanak, és még többször álljanak fel. Írjanak cikkeket, koncipiáljanak és a legfontosabb: kommunikáljanak! Találjanak meg magukból valamit, amit el akarnak mondani. Ami annyira feszül magukban, hogy éjszakánként felkelnek, hogy motyogva kis makettekkel bíbelődjenek. Egy pici csomóval bogozzák tovább azt a fonalat, amit építészetnek hívnak! Mondják el azt, amit akarnak, hisz ezért lettek építészek. Vegyenek egy mély levegőt és húzzanak innen! Menjenek minél többen, lehetőleg mindenki! Öt, hat évig itthon ne is lássam magukat!!!”

8 komment

Címkék: mondd a magadét

Dil Emma

2007.08.31. 09:25 rokica

 

A kedvesem szerint én egy dilikokárda vagyok – és legfőbbképpen azért kell imádni engem, mert egyetlen normális, épeszű megmozdulásom sincs.
Most nem tudom, szerelmet vallott, vagy válunk?

2 komment

Címkék: életméz

Mint ház falán a díszes vakolat

2007.08.28. 18:49 rokica

„A Hannibal Lektűr-attitűd”-nek ígértem, hogy mutatok pár fotót, mire is képes a szépítő művészet.

Bizony, legtöbbször a címlaplányok hamvassága a felrakott vakolat vastagságának a függvénye.

No, nem (csak) savanyú a szőlő, egyszerűen kicsit többet foglalkoztam vele, picivel jobban mögé látok az átlagnál.

Persze, ne tagadjuk, a májam is szép pöttyös. Ezért tudom elképzelni, hogy mit érezhet a pasi, amikor hazaviszi a szépkét, beleörömködnek az éjszakába, aztán reggel felébred a „másik” mellett, akiről a cukormázt már ledörgölte a párna és a paplan.
A legszolidabb képet teszem ide. A többi a linkekre kattintva behívható.

http://mappa-data.prim.hu/data/28/287688a6/69921baf/1.jpg
http://mappa-data.prim.hu/data/28/287688a6/2d1a0fd1/2.jpg
http://mappa-data.prim.hu/data/28/287688a6/49366a32/3.jpg
http://mappa-data.prim.hu/data/28/287688a6/77896eea/5.jpg

8 komment

Címkék: muffságok

Hőszivattyú másképp…

2007.08.28. 14:40 rokica

Miért jó a távfűtés?
 
A távfűtés elsősorban azért jó, mert a legnagyobb komfortot nyújtja, környezetkímélő és biztonságos. Magyarországon mintegy kétmillió ember számára biztosítja a megfelelő kényelmet a fűtés- és melegvíz szolgáltatás révén. A távhő egy olyan energiaellátási mód, amely az előállítása során kihasznált előnyök figyelembevételével gazdaságosan és környezetkímélő módon elégítheti ki egy-egy település fűtési-, használati melegvíz és bizonyos esetekben hűtési igényeit.
A fogyasztók nem kerülnek közvetlen érintkezésbe a tüzelőanyaggal, a füstgázzal, ezáltal kizártak az ebből eredő balesetek. Üzembiztonsági szempontból a távhőszolgáltató mögött olyan termelőkapacitások állnak rendelkezésre, melyek garantálják a folyamatos és biztonságos ellátást.
Bizonyos esetekben a távhőtermelő létesítmények biztosíthatják a hulladékok, illetve a megújuló energiahordozók felhasználását és ezek részarányának növelését.
A távfűtés lokális szinten javítja a távfűtött városrészek levegőminőségét, szemben az egyedi fűtések sok-sok környezetszennyező forrásával. A távhőtermelő egységekben (erőművekben, fűtőművekben) magasabb technológiai szint valósítható meg, mint az egyedi tüzelő berendezésekkel ellátott rendszerekben, ezáltal nagyobb az energetikai hatékonyság, így alacsonyabb szinten tarthatók a fajlagos káros anyag kibocsátások.
A jelenlegi hőtermelési módok közül gazdaságosan csak a távhő előállítására alkalmazhatók a megújuló energiaforrások. Mint köztudott, Magyarországon kiemelkedően magas a földgáz alkalmazásának részaránya, ami jelentősen függ a világpiaci áraktól, illetve a készletek nagyságától. A központi hőtermelő egységekben van lehetőség a tüzelőanyagok rugalmas váltakoztatására kihasználva ennek gazdasági-műszaki előnyeit.
(B.E.Zrt.)
Nasszóval. Én egy 46 m2-es lakótelepi, nyolcadik emeleti hangárt mondhatok otthonomnak, ahol gyönyörűséges, szocreál stílusban megalkotott ócska, szürke lemezradiátorok ontják a távhőt, ha kell, ha nem.
 
Az elmúlt télen például cseppet sem kellett volna. Mindenki más tudott spórolni a téli fűtésén, csak mi, szürkeházi kaptárlakók, nem. Az ebben a házban élő (öt lépcsőház, lépcsőházanként tíz szint, szintenként hat lakás) vízfejű prolik képtelenek megegyezni bármi olyan dologban, ami csak kicsit is előre vinné a közös ügyeinket, például a mérőórák lakásonkénti felszerelésében – vagy bármi másban, amihez többségi döntések szükségeltetnek. (Megjegyezem, nemrég költöztem ide, kellő előtájékozódás nélkül – jelenti ez azt, hogy nem néztem szét lakófronton – így aztán most naponta szívok, mint a torkos borz. Életem legelvetéltebb döntése volt ez a lakáscsere).
Marad tehát, hogy átalányt fizetünk. Sokat. Fűtési szezonban úgy 25.000 Ft körüli összeget adok postára havonta. Mert ugye, drága a gáz, amivel nekünk azt a kellemes meleget állítják elő, amivel az utcát fűthetem – hiszen ezt a csészealjnyi területet amúgy a testhőnkkel képesek vagyunk lakhatóra fűteni, a felesleget már ki kell engedni az ablakon. (Mondanom sem kell, hogy a radiátorok nem zárhatók el, hiszen a ház épülte óta, úgy negyven éve, már számtalan rákent festékréteg tette lehetetlenné a záró csavar tekerhetőségét. Megjegyzem, gyanús lehetett volna, hogy a telepen már minden házban egyedi mérés működik, csak a mi házunkban nem. Ámde naiv voltam és azt hittem, majd nemsokára itt is lesz, csak még biztos nem volt rá érkezés. Azóta meg kellett tudnom, nem a szerelésre nincs alkalom, hanem a gondolkodásra. Itt nemcsak a „dögöljön meg a szomszéd tehene” a nyerő, de még a szomszéd is – ha beledöglöm is – dívik.
Ám kanyarodjunk vissza az idilli emberkerttől. Szóval, fűtés. Táv. Mert – mint feljebb olvasható – működhetnek az alternatív módok, a megújuló energiák, eltüntethető vele a szemét, egészséges, nem környezetszennyező, hatékony az energia, javul a városrész levegője, alacsonyabb szinten tarthatók a fajlagos káros anyag kibocsátások, nem füstgázozom. Még épületet sem robbantok. Akkor miért fizetek érte aranyárat? Ha ez mindenkinek jó, akkor miért csak nekem, fogyasztónak nem?
De legyen, télen, béka 1 lenyelve. Mert nem tehetek mást.
 
Azonban ott integet az összes lábával béka 2. Ugyanis a fűtési szezon befejeztével a rendelkezésemre áll a Távfűtő Művek Zrt. egész nyáron. Áprilistól októberig. Havi 12.000 forintért. Mi kerül ennyibe? Mi kerül közel félhavi fűtésszámla összegébe +40 fokban? Esetleg az, hogy kiküldik a fizetendő csekket? Vagy hogy a melegvíz csapból melegvíz folyik? Ez, ha jól hiszem, máshol is elő szokott fordulni. Ennek biztosan van egy korrekt kalkulált ára, ehhez nem kell külön rendelkezésre állni.
A gázárak növekedésével egyenes arányban nőtt a rendelkezésre állási díj összege is. Miért? Miért fizetek éves szinten 72.000 Ft-ot bemondásra? Mert csak??? Ha azt nézem, ez az összeg csak a mi házunkban 300 (lakás) x 72.000 Ft egy idényben. Az 21 millió 600 ezer forint egy szezonban – és nem tartom kizártnak, hogy a nagyobb lakásokban lakók még többet fizetnek. Ismétlem: EZ CSAK EGY HÁZTÖMB a telepről. Mit kapunk ezért – és aki ezt kitalálta az miért nem kapja azt, amire most gondolok?
Béka 2-t nem nyelem le! Béka 2 monnyon le, vagy megyek és iziben útlezárok!
 

1 komment

Címkék: emberkert

Katona bácsi haptákba'

2007.08.26. 17:23 rokica

Angyalbőrben - sorozat - (1988)

Urbán András honvéd Vasbogdányba érkeztével megpezsdül a laktanya élete: az ügyeskedő és nyughatatlan Urbán minden alkalmat megragad az üzletelésre - és arra, hogy borsot törjön Karády őrmester orra alá. Ehhez jó partnerekre lel szakasztársaiban, a folyton erejét fitogtató Rabóban, az ügyeskezű "feltalálóban", Éderben, a szende szűz Klammerben, a nagydarab Mamutban, a művészlélek Poósban és a többi "olajbogyóban", ahogy Karády őrmester becézi a katonáit. A katonák persze a három testőr jeligéjét is magukénak vallják: "egy mindenkiért, mindenki egyért!" - így aztán számtalan nehéz helyzetből húzzák ki egymást...
(Filmkatalógus)

Az Angyalbőrben című nagy sikerű magyar sorozat a katonaság komikus oldalát mutatja be a legendás hírű, kőkemény szakaszparancsnok, Karády őrmester (Usztics Mátyás) vezényletével.

Angyalbőrben - sorozat - (2007)

Fiatalságunk egyik ékköve volt, Urbán honvéd, Karády őrmester, Nellike, a szép boltos (a boltos szerepkört az új sorozatban zászlóanyai szerep váltja), a szitakötők és a bakák kalandjai. Most újra átélhetjük a régi történetet. Szombaton a budai Várban megalakult a Magyar Gárda. "Olajbogyók, vigyázz!"

„A Magyar Gárdába aspiráló mintegy 2 ezer személy között egy óvodás is van. Aki ahelyett, hogy apró barátaival rúgná a labdát, nemzetéért akar tenni, mert érzi, hogy népe válságos helyzetben van. A hasonló szellemiségű utánpótlás neveléséről mindenestre a Jobbik is gondoskodna.”
(Index)

Az újonnan megalakult Magyar Gárda a katonaság komikus oldalát mutatja be a legendás hírű, kőkemény operettparancsnok, Usztics Mátyás vezényletével.

p.s.:    A párom és én, speckó, Magor boltban vesszük a kindertojást és a Vegetát.

7 komment

Címkék: mozaik

új fekete sereg

2007.08.24. 19:10 rokica

4 komment

Címkék: mozaik

i can has a cheezburger

2007.08.23. 13:25 rokica

Nem várhatjuk el, hogy csak úgy ölünkbe hulljon a pénz, valamit tenni kell érte, sőt nem árt, ha kreatívak vagyunk, hiszen egy ötlettel felvértezve akár a világot is meg lehet váltani. A BusinessWeek legújabb összeállításában olyan embereket mutat be, akik "véletlen-vállalkozók", webnaplójuk egy igencsak újszerű ötlettől vezérelve egy csapásra népszerűvé vált, így természetesen busás hasznot szerezhettek az oldalukon elhelyezett reklámok révén.

A 13 szerencsés véletlen folytán sikeres vállalkozóvá avanzsált blogger közül a BusinessWeek Eric Nakagawa esetét emelte ki. Az ő karrierje idén januárban vette kezdetét, ekkor került fel saját honlapjára a hírnevet hozó kép, melyen egy elhízott, mosolygó macska szerepel "Dobj meg egy sajtburgerrel" ("i can has a cheezburger") felirattal.

Nem sokkal később újabb mókás feliratokkal ellátott macskás képeket publikált oldalán, majd a weboldalt internetes naplóvá változtatta, annak érdekében, hogy a látogatók kommentálhassák az egyes képeket. Ami ezután történt az oldallal, azt senki nem jósolhatta meg előre.

Hónapról hónapra megduplázódott az oldal látogatottsága, márciusban 375 ezerszer, áprilisban másfél milliószor töltötték le az oldalt. Nakagawa becslése szerint jelenleg naponta 500 ezer oldalletöltés történik, napi 100-200 ezer egyedi találattal.

Az oldalon elhelyezett legolcsóbb hirdetésért 50 dollárt, míg a legdrágábbért közel 4000 dollárt kér Nakagawa, aki egyébként ma már körvonalazódni látja az üzlet további menetét, így aztán május végén ki is lépett programozói állásából, hogy több időt fordíthasson az oldal fejlesztésére.

A legtöbb népszerű webnaplóírónak egyébként hasonló a története, sokaknak sikerült megtalálniuk azt a bizonyos piaci rést ötletükkel.

(forrás: pénzcentrum)

Nagy az Isten állatkertje. Azonban tény, jelen esetben jövedelmező.
http://icanhascheezburger.com/

Asszem, én esőcsinálásba és rontáselhárításba fogok. Előbb-utóbb sikerem lesz. Aki akarja, hogy nála essen eső (vagy ne rongáljam), annak szívesen elküldöm a számlaszámomat e-mailben. Minden kárért csepp.
Jelige: "A türelem, terem!"

 

2 komment · 1 trackback

Címkék: emberkert

A király koronája

2007.08.22. 14:20 rokica

Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese szerdai közlése szerint arra vár választ a miniszterelnöktől, hogy a Szent Korona miért van jelen a tisztavatási ceremóniákon, a tisztek és tiszthelyettesek miért a királyságot is jelképező koronára esküsznek.


A tisztavatáskor emlékezünk önálló államiságunkra, az államalapítóra (talán ennek jelképezéseként kap szerepet a Szent Korona) és esküvel fogadják a honvéd és határőr tisztek, hogy életük árán is megvédik a Magyar Köztársaságot. Mert abban élünk. A köztársaságban meg nincs korona, csak mint emlék, vagy dísz, vagy régi jelkép. Esküdni rá semmiképpen nem illendő. Van egy Alkotmányunk, amely szerintem jelenleg magasabb értékű lap a koronánál. Régen, az átkosban, ha jól emlékszem, a Népköztársaságra esküdtek, nem pedig a sarlóra, meg a kalapácsra. (Persze, jó, az sz@r volt. Jelenleg tanítják is. Bár nem tudom, előtte, még annál is régebben, mennyire lehetett jobb például röghöz kötött jobbágynak lenni? No, mindegy, ez megint nem visz előbbre, ne kanyarogj róka!)
Vagy ott van például a Köztársaság Zászlaja. A trikolor. Piros, fehér, zöld. Az miért nem jó ilyen célra? Azt csak felvonni lehet, esküdni rá nem? Szerintem az őseink – akiknek még volt fogalmuk az ilyesmiről - forognak a sírjukban.

Mint ahogy hacsaturján írta egy blogban:
Március 15-én, koszorúzás közben a sok mélymagyar fejet hajt a Petőfi szobor előtt. Mert ők tudják, hogy a tiszteletet meg kell adni. Nem a lobogónak, á, dehogy! A szobornak! Agyatlanok.

Egy kis történelem:

1848. XXI. törvénycikk a nemzeti Színről és az ország Czímeréről

1. A nemzeti és ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik.
2. Ennélfogva a háromszínű rózsa polgári jelképeken újra fölvétetvén, egyszersmind megállapíttatik, hogy minden középületeknél s köz- intézeteknél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és az ország czímere használtassék.

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc első sikereinek eredményeként "a nemzeti szín és az ország címere ősi jogaiba visszaállíttatik!" A vörös az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt szimbolizálta. A királyság idején a királyi korona a magyar nemzeti zászló részét képezte.

Tehát, figyelem, a zászló az ász, a korona csak a király.

Szólj hozzá!

Címkék: napiszösz

„Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad”

2007.08.21. 13:45 rokica

...
Ez a Weöres Sándor idézet jutott eszembe vasárnap délután, mikor egy hosszabb sétát és némi borfalui látogatást követően leültünk a Lánchíd pesti hídfőjének lábánál és hallgattuk a zenét. De hogy az elején kezdjem:
 
Reggel, szokásos fürdőszobai teszek-veszekünket követően buszra szálltunk a párommal, mert úgy határoztunk, idén is meglátogatjuk a Borfalut. Az ’56-osok terén (lánykori nevén Felvonulási tér) ismét felállították a kis faházakat, ahol az ország bor- és pálinkatermelői mutathatták be termékeiket a „részegeskedni vágyó” nagyérdeműnek. Na, nem arról szól ám igazából ez az egész, hogy az ember odamegy és sárszintre issza magát, hanem finom, válogatott szőlőlével kényeztetheti az érzékeit. Itt ismertem meg például tavaly a jégbort, meg a különféle, addig sosem kóstolt, vadgyümölcs-párlatokat. Örömmel konstatáltuk, hogy nem kell kifizetnünk a fejenkénti 1.300 forintos belépti díjat, mert délelőtt ingyenes a bejárás. Délután, gondolom, a nagyszínpadon bemutatott műsorok miatt kerül pénzbe, de hogy őszinte legyek, engem az ilyesmi kicsit sem vonz. Az elmúlt évben volt alkalmam megtekinteni a gumigerincű talajtornász kislányt, valami macska vokál is úgy tett, mintha énekelne, aztán mire Waszlavik „Gazember Petőfi Velorex Sámán Ullmann Mónika” László, jutott mikrofonhoz, már elegem is lett az egészből. Szóval, nem bántam, hogy nincs műsor.
 
Volt ellenben bor, amihez csak a kóstoló pohárra kellett némi extra anyagi javat fordítani. Vihettem volna otthonról, de direkt nem akartam. Jövőre összegyűlik egy szettre való. (Jó, tudom, ronda, harácsoló róka vagyok, de nekem olyan bizsergető érzés otthon is abból a pohárból szopogatni az ízes nedűt, ami valami kellemes, nosztalgikus emléket idéz. Ez a pohár pedig ilyen.) Szóval, végigjártuk a pultokat, mindenhol kérdeztünk valami nagyon okosat, amitől úgy tűnt, értünk is a borhoz, nemcsak szeretjük. (Bocsánat, csak én voltam ilyen okostojás, a kedvesem elnézően, mosolyogva nézte aljadékoskodásomat, csak néha rázta meg a visszafojtott kacagás a vállait.) Többnyire be is jött a tudálékoskodás, sok apró fortélyt sikerült fű alatt megtudnom. Ilyen sárkányozás volt a részemről az is, amikor az egyik legnagyobb nevű pincészet szépen dekorált manager képviselője a legegyszerűbb kérésemre, nevezetesen, hogy a legtestesebb és legszárazabb borukat szeretném megkóstolni, csak hebegett és habogott, majd elkezdett egy óhéber dumát, amiből azonnal levettük, ez az ifjacska tán még azt sem tudja, hogy bort árul. Valamiféle keverésről-kavarásról is ejtett röviden szót, én viszont borra vágytam vala, nem vegyészeti termékre. Csalódás, ami azért sem jó, mert ezután a tájékozatlanságot kötni fogom a pincészetükhöz. Kár.
Ittam viszont Fogl-éknál olyan feketés rubinszínű, italt, amitől azon nyomban megszállt mindenféle pajzán gondolat. A Dörgicsei Merlot-Cabernet Sauvignon nevet kapta a keresztségben. A hőmérséklete is olyan volt, amilyennek lennie kell. Nem volt túlhűtve és kicsit már szellőzött is. No, igen, ezt nevezik bornak! Ráadásul a tulaj azt is megsúgta, hogy a következő évjárat még ennél is remekebb lesz. Ezek után biztos, hogy jövőre is ott a helyem!
 
Újra teletölttettük vele a poharunkat és elindultunk az Andrássy út irányába. Gondoltuk, átsétálunk a Lánchídon, felmegyünk a Várba és megnézzük a Mesterségek Ünnepét. Amikor a Roosevelt térre értünk, látnunk kellett, hogy a hídon, bizony, nem lesz átjárás. Marcona kopasztok őrködték a huszadikára előkészített pukkantókat. Arra a kérdésemre, hogy vajh hogyan lehetne átjutni a túloldalra, csak annyit feleltek, hogy egy másik hídon. No ne! Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Mit lehet hát tenni, lesétáltunk a Duna partra.
 
Közeledvén, a szemünkbe ötlött egy épített színpad – és mintha ismerős arcot véltem volna felfedezni. Nem hiszem! Ezt nem hiszem el! Két kongás és egy brácsás kíséretében állt a mikrofonnál és „hangolt”. Ő az, aki ezt is csak zenélve tudja csinálni. Ő nem penget, nem cincog, nem egy-kettő, egy-kettőzik, ő zenél. Játszik annak, aki éppen ott van. Közben a hangmérnök teheti a dolgát. Közvetlenül a színpad mellé kuporodtunk és átadtuk magunkat a virtuozitásnak. Senki nem zavart el, hagyták, hogy ott lebzseljek, szinte a lábuk alatt, engedték, hogy a részükké váljak. Nem dolgoztak. Nekik ez sem munkanap volt, mint az összes többi sem, amikor a hallgatóságot kényeztették. Ők örömködtek, mosolyogtak egymásra – és rám – és zenéltek, muzsikáltak, feltöltöttek energiával és élettel. Maguk voltak a csoda.
 
Tavaly a Kossuth térre mentem meghallgatni Lajkó Félixet. Tömve volt a Parlament előtti rész emberekkel. Azt viszont nem sikerült eldöntenem a koncert végéig sem, hogy melyik nagyobb, a lélek súlya, avagy az ostobaság tömege? Álltam, hallgattam – és egyre vadabb mértékben öntötte el az agyamat a düh, amit az emberek viselkedése váltott ki. Permanens jövés-menés volt. Nem egy, nem kettő, de százasával lökdösték egymást az árusokig, ahonnan sörökkel és patkányszagú hamburgerekkel felszerelve stoppolták le maguknak azt a helyet, ahol mindezt a legkényelmesebben magukba tömhetik úgy, hogy mellette mindenki számára jól hallhatóan megbeszélhessék a legújabb autójuk és a még annál is újabb csajuk lóerejét. Persze, közel a művészekhez, mert hát ez a sok ember ugye - köztük ők is – ezért jöttek ide. Az előző témába csak néha vegyítettek némi zenei kritikát, mely szerint őrjítő ez a cincogás, miért is nem tanul meg a hapsi, ott a színpadon hegedülni? Meg a Rúzsa Magdi is mennyivel jobb volt, amikor rockot énekelt!Brrrrrrrrrr.......
 
Mindegy, elmúlt, Most viszont átadtam magam a zenének és Félix örök kisfiús mosolyának, a kongások fürkészésének, ahogy a másik szeméből lesik ki a ritmust. Sokáig ott ültünk, nagyon élveztem. Nem maradtunk ott estére. Ahogy gyűlni kezdett a tömeg, mi megindultunk hazafelé. Nem, nem hagyhattam ezt az élményt újra elrontani. Ez az enyém, ezt nem vehetik el tőlem!
 
A korzón aztán megnézegettük még a kirakodók portékáit, távolabb belehallgattunk egy jazz band megdöbbentően különös hangú énekesnőjének előadásába, az Erzsébet híd alatt egy szlovák zenekar rockot játszott, majd a melegtől kicsit megcsömörlötten beültünk negyedórára a híd lábánál lévő Belvárosi Plébániatemplomba (Pest legrégebbi temploma), ahol épp az esti orgona koncertre készülve gyakorolt egy hölgy. Az ódon falak között kicsit felfrissültünk, kisimult a lelkünk.
 
Aztán már csak haza akartunk menni. Éhesek és szomjasok voltunk. Az „ünnepi árak” sajnos, nem nekünk vannak kitalálva. A Gellért előtti csikótojás vizéből hatalmasat ittunk – és utána buszra szálltunk hazafelé.

Szólj hozzá!

Címkék: életméz

TOP SECRET

2007.08.18. 17:47 rokica

Kezdek megőrülni. Tegnap este valami iszonyatos dübörgésre figyeltem föl – és ösztönösen fogtam be a fülemet, miközben a lehető legkisebbre gömbölyödve próbáltam eltűnni a kispárnám bal csücske mögött. Azt hiszem, picit féltem. Pedig nem szokásom. A harmadik hullámszerű világomlásnál aztán erőt vett rajtam a kíváncsiság és kimásztam az ablakomig. Akkor észleltem, hogy a szemben lévő ház lakói is mind azt lesik, mi történik odakint?
Először csak apró, verébszerű pontokat fedeztem föl a felhők közt a távolban. Ahogy közeledtek, úgy lettek egyre nagyobbak és hangosabbak. Jöttek, mint a meszes, így hamarost láthattam, ezek kötelékben repülő hadimasinák, amik tették felettünk a köreiket újra és újra. No de kérem! Csata van? Fáziskésésben lennék és a napi forradalmaink háborúra váltottak? Esetleg megtámadtak a pirézek? Migekkel jönnek és Grippenekkel? Basszus, ennek a fele sem tréfa! Legutóbb az volt ilyen bőr alá hatolóan kellemetlen érzés, amikor Putyin miatt cirkáltak és reflektorozták a környéket felettünk hatalmas koromfekete helikopterek. Azt hiszem, onnan datálódik, hogy ha ilyen képanyaggal bíró amerikai filmet látok, ki kell mennem inni egy pohár vizet. Nem szeretem őket. Nagyon nem.
Mert ha mindezt előre bejelentve, világos nappal csinálják, akkor lehet, nem lesz dzsemes az ember liberója a történésektől. Így viszont eltartott egy ideig, amíg kioldottam a masnit a gyomromról.
Én hála Istennek eddig nem vagyok háborús generáció. Nem éltem még ’56-ban sem, rám nem lőttek tankok, géppuskák, nem sétáltam gránátok között. Nekem csak kedves maffiózók lövöldözése, médiamogulok likvidálása, sima agyonverések és szolid mészárlások körítik a hétköznapjaimat. Engem kérem, nem szoktattak légi csatákhoz!
Pedig ez az égi vircsaft ma is, egész nap zajlik. Búgás és berregés, hangrobbanások, nem kispályás módon. Elvégre hétvége van, a háromnapos, piros betűs ünnep kezdete. Emlékezünk arra, hogy Szent István államot alapított, van kenyér, meg só, meg korona, meg meghatódás. De miért kell mindehhez hadigépezet, légi konvoj? Mit csinálnak ezek? Elegem van! Világbékét akarok!

1 komment

Címkék: ez mi ez?

Fodor Ákos: Politika

2007.08.18. 00:00 rokica

.
hommage ŕ W. S.
Kesze-kusza adó-vevők
össze-vissza adnak-vesznek:
összeadnak, visszavesznek,
visszaadnak, összevesznek;
s kik úgy hiszik: „Ők nem! nem Ők!
nem részesei e heccnek!”
- így adván az Előkelőt -:
mind ők fizetik a cehhet.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: vers fodor ákos

kedvencek

2007.08.17. 07:48 rokica

Sajnos, én nem találok az oldalamon olyan irányítást, amire kattintva a nekem tetsző blogokra juttatná el a mélyen tisztelt olvasókat. Mint az Internet Explorernél a „kedvencek” menüpont.

Pedig van, illetőleg lenne néhány, ahol rendszeresen kutakodom lelkekben, gondolatokban és hangulatokban.

Most csak ízelítenék, mert olyan jól szórakoztam!
Hadd idézzem be a linket:
http://comment.blog.hu/2007/08/16/okosabb_vagy_mint_egy_5_es#comments

Szólj hozzá!

Címkék: technika

Fodor Ákos: Három negatív szó

2007.08.17. 00:00 rokica

Nincs
Semmi
Baj

1 komment

Címkék: vers fodor ákos

Trianon

2007.08.16. 07:40 rokica

 

Létezik trianonozás, ami a dögunalom helyett mosolyra fakaszt:

Trianonban tárgyalnak az országok további sorsáról a VH után. A tárgyalás közepén jelentkezik a magyar küldött, hogy szólni kíván. Felszólítják.
- Én csak azt szeretném mondani, hogy amikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
A többiek nem igazán értik, kérdi az elnök, szeretné-e a magyar, ha a hozzászólását jegyzőkönyvbe vennék?
- Á nem, nem kell. Csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, megint szólni kíván a magyar:
- Én csak azt szeretném mondani, hogy amikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
Megint kérdik, jegyzőkönyvbe akarja-e vetetni?
Mondja:
- Nem kell, csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, a magyar megint szólásra kér engedélyt:
- Én csak azt szeretném mondani, hogy amikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
A román küldöttnek már vörös a feje. Üvöltve kifakad:
- De hisz akkor mi még itt sem voltunk!!!
Mire a magyar:
- Na, ezt vegyék jegyzőkönyvbe...

Szólj hozzá!

Címkék: humor

Szeptembertől független képviselőként

2007.08.16. 07:20 rokica

„A meztelen fotós botrányát követően egy heti bujdoklás után a színfalak mögött egyezségre jutott Lengyel Zoltán képviselő és a Fidesz. A politikai kudarcai miatt kegyvesztetté vált sáregresi expolgármester ügyvédje útján bejelentette, ősztől már nem lesz tagja a Fidesz parlamenti frakciójának. Mióta Orbán Viktor a nyár elején leváltotta a választókerületi elnöki posztjáról, Lengyel Sáregresre sem jár. A faluban viszont sokan felismerték a fideszes képviselő meztelen képein az önkormányzat orvosi szolgálati lakását, amit Lengyel feleségétől most próbál bírósági úton visszaperelni az új polgármester.”
Mennyi időnként is vannak képviselő választások? Ugye, 2006-ban volt a legutóbbi. A következő rá 4 évre, azaz 2010-ben esedékes. Az, ha jól számolom, még majd’ 3 év.
Addig ez a gyönyörbogyó, mint független lócsecs felnyal egy csomó pénzt, ilyen-olyan címeken a mi adóforintjainkból. Meg villog a parlamenti igazolványával és takarózik a mentelmi jogával. És majdhogynem büntetlenül csinálhatja a genya dolgait, hiszen ki is vonhatná felelősségre? Az, aki eddig sem tette?
Hadd kérdezzem már meg, ilyenkor miért nincs valami kiírt szavazásféle, hogy azok, akik ezt az exhibicionista, egoista …ot megválasztották annak idején, vajon akarják-e, hogy Hétszünyű Kaponyányi Monyók módjára, továbbra is a hátukon lovagolva élősködjék? Mert ha újra teleteszik a kalapját vokssal, akkor ám legyen! Azonban én nem nézném ennyire primitívnek a választópolgárt. 
 
Figyelem! A képen szereplő csótány, illusztráció. Az csak egy bogár.

Szólj hozzá!

Címkék: napiszösz bakker

Adóhivatal? Béke poraimra!

2007.08.10. 16:18 rokica

Úgy alakult, hogy 2005-ben és 2006-ban, két éven át nem fizettem iparűzési adót. Könyvelőt váltottam – és én az ilyesmit azért tartom, hogy beszedje tőlem a saját díját, meg időnként lökjön egy e-mailt, hogy mit fizessek az államnak.
Bármily hülyén is hangzik, én vagyok az az agyi zokni, aki jegy nélkül nem száll buszra, minden bevételéről áfás számlát ad, nem turpizik, nem csal, mindent az utolsó fillérig leperkál és ha rosszul számol az árus – a maga kárára – akkor szól neki. Eccóval, liba a köbön. És mégis, és mégis!

Hogy hogyan alakulhatott így? Megmondom. Mivel az önkormányzat valahogy sosem küldte az iparűzési adó elszámolásaimat, az előző könyvelőm a bevallási időszakokban rájuk telefonált, kérdezett, bevallott, én pedig utaltam a zsetont. Aztán egyszer csak már nem tehettem, hogy egy méregdrága könyvelőt fizessek havi két számla miatt. Merthogy nekem csak ennyi van. Azért köll a vállalkozásom, hogy a fizetésemet le tudjam számlázni. Jó, tudom, vannak törvények, meg ezt már nem lehetne, meg a Föld gömbölyű, de hajózni szükséges. Nekem meg szükséges kényszervállalkoznom, mert a főnököm magasról szarik a törvények azon passzusaira, amelyek nem az ő elképzeléseit támogatják.

No de mindegy, elkanyarodtam. Tehát, vissza:
Könyvelőt váltottam, egyharmad árért. Egy olyanra tettem szert, aki nemcsak belőlem akar meggazdagodni (ami amúgy is elég meddő vállalkozás lenne, hiszen nemegyszer a templom egeréhez járok kölcsönért), hanem egy egész irodája van és amit az én anyagaimmal foglalkozik (negyedévente félóra) azért még ez a pénz is jó neki. Asszem, én vagyok a töltelék, de hát kleine Fische, gute Fische. Igen ám, de ebből adódóan mit fog ő foglalkozni azzal, hogy feszt telefonálgasson az önkormányzatnak? Azt mondta, majd fizetünk, ha megkaptuk a papírt.

No, azt meg nem kaptunk. 2005-ben még elvoltam vele. 2006-ban már rákérdeztem, nem kellene-e érdeklődni? Megtettük. Mondták a Fővárosi Önkormányzaton, hogy majd utánanéznek és küldik. Aztán csönd. Év közepe felé telefon ismét (ekkor már érezhettem volna, hogy valami nem gömbölyű, mert nem marad írásban nyom, de hát ilyen a szelaví – mondá a művelt zulu). Ekkor a vonal túlsó részén kis torokköszörülés után az előadó kisasszony nagy zavartan közölte velem, hogy én bizony, meghaltam. Furán éreztem magam, mert fájt a fejem, felszaladt a vérnyomásom és enyhe gutaütés is kerülgetett, ami ugye, egy hullánál nem annyira megszokott. Kértem, nézze el nekem, hogy élek és küldjön már, legyen oly bűbáj, egy kivonatot arról az összegről, amivel tartozom. Ezután megint csak csönd következett.

Ez év elején aztán újra feltárcsáztuk a nagyhatalmú hivatalt. Ott ismét közölték – merthogy pofátlan módon háborgattam őket – már megmondták, én meghaltam, de ha mégsem, akkor írjak kérvényt és akkor majd meglátjuk, mit lehet tenni. Kérdeztem volt tőlük, hogy akkor vajon ki a hátam küld nekik negyedévente aláírott, hivatalos, cégszerű adóbevallást, könyvelést, elszámolást és év végén ki fizeti az adót? Szent Péter?
Mindez után eljutottam odáig, hogy megsúgtak nekem egy igen pofás összeget, amit a két és féléves kamataival együtt be kék fizetnem, de azonnal. Erre újabb levelet írtam, hogy legyenek már olyan aranyosak és engedjék meg, hogy részletekben fizethessem ki, mert ekkora összeg nem áll a rendelkezésemre – és nem is emlékszem arra, mikor láttam egyben ennyit.

Több levélváltásom volt a hivatallal. Bekértek tőlem mindenféle papaírt, kivonatot, elszámolást, könyvelést ahhoz, hogy ítélni tudhassanak. Másoltam, bevittem, másoltam, bevittem. Közben persze rohangáltam a könyvelőmhöz, hiszen nála vannak a papírjaim – és a hatóság nemcsak a már lezárt könyvelési tételeimre, hanem az aktuális ideiekre is kíváncsi volt. Gondolom azért, hogy megnézze, tényleg nincs annyi pénzem egy hónapban, amit kérnek tőlem. Megkapták az összes idei papírjaimat – bár erősen kétlem, hogy ehhez joguk volt, hiszen nem bűnügyben kellett nyomozniuk, hanem egy részletfizetési kérelmet elbírálni - és minden egyes ilyen alkalom engem fél nap szabadság kivételére kötelezett. Mert ugye, nem munkaidő, hanem pihenő, hobbizás, vagy mi a szösz?!

Tegnapra aztán megszületett az ítélet.

A háromnegyedét fizessem ki, de iziben ám, az eljárási illetékekkel, valamint a maradék részre vonatkozó megállapított pótlékkal együtt. A többit aztán leróhatom részletben, minden hónap 20-áig. Ha ellenben egy napot is kések, akkor az összest ki köll fizetni azonnal.

A legszebb élmény azonban csak a kapott levél második oldalának olvasásánál ért, az indoklásnál.
Blablabla Bt. képviseletében Egy Hülye Liba azzal a beadvánnyal fordult az adó ügyosztályhoz, hogy az adófolyószámláján fennálló tőketartozásából XXX Ft azonnali befizetése mellett a fennmaradó tőketartozás megfizetésére 12 havi részletfizetés engedélyezését kérte méltányosságból.
Kérelmét azzal támasztotta alá, hogy a vállalkozás nem az általa elvárt szinten működik, ezért az adótartozás egyösszegű megfizetése ellehetetlenítené további működését.

Ez idáig oké. A szépség ezután jön:
Mérlegelési jogkörömnél fogva (írta a nagyhatalmasságú úr) az adózó indokai alapján annak ellenére, hogy a kialakult fizetési nehézség részben felróható neki és minimális gondosság tanúsítása esetén az adótarozás felhalmozódását legalább részben elkerülhette volna, a fentiek szerint helyt adtam kérelmének.

Szóval, rájöttem, minősíthetetlenül hülye vagyok. Valóban azoknak a barátaimnak volt igazuk, akik azt mondták, bárcsak egyszer róluk állítaná az adóhivatal, hogy meghaltak! Eszükben sem lenne ágálni ellene, hogy ők bizony, még élnek. Csak azt kaptam, amit érdemeltem. Becsületes akartam lenni, hát fizessek (megjegyzem egy évre kértem részletfizetést, de csak hat hónapot kaptam) mint a katonatiszt – és közben még nyeljem is le, hogy olyan hangnemben indokolnak, amitől a bicska kinyílik a zsebemben. Akartam, hát itt a cukor, szophatom.

1 komment

Címkék: betart a hivatal

Mára csak ennyi:

2007.08.07. 20:32 rokica

 

Ha hagyod magad felidegesíteni, azzal megtanítod az ellenségedet arra, hogyan tud téged felidegesíteni.

5 komment

Címkék: napiszösz

Jó étvágyat!

2007.08.06. 20:48 rokica

Süth Miklós főállatorvos azt javasolja, hogy a vásárlók egyelőre ne fogyasszanak olyan élelmiszert, amelyen feltüntették, hogy E 412-es, guargumi, guarliszt, guargyanta adalékot tartalmaz. Azt még nem tudni, hogy miként szennyeződött ez az élelmiszer adalék alapanyag dioxinnal, és az sem ismert, hogy az egyik külföldi felhasználó miért vizsgáltatta be dioxinra. Ennél az anyagnál ugyanis nem kötelező a dioxin vizsgálata - mondta a főállatorvos.

A guargumit a guarbab magjából állítják elő. A guarbab fő termőterülete Északnyugat-India (elsősorban Rádzsaszthán, továbbá jelentős még Gudzsarát, Harijána, Pandzsáb, Uttar Pradés és Himácsal Pradés) és Pakisztán, de Amerikában és Afrikában is termesztik.

 

Guargumival az átlagember az élelmiszerekben találkozik leggyakrabban. A guargumit az élelmiszeriparban gélképzőnek, viszkozitásnövelőnek, szuszpenziók stabilitásának növelésére, emulzifikánsnak, vízmegtartónak és kötőanyagnak használják. Az élelmiszereken az E412 élelmiszeradalék-kóddal jelölik. A következő ételféleségekhez adalékolják:

 

öntetek (majonéz, ketchup, szószok): növeli a víz-olaj emulzió stabilitását
tejtermékek (kakaóitalok és ízesített tejitalok, lágy sajtok vaj- és sajtkrémek): javítja az állagot, fenntartja az egységes viszkozitást és színt
üdítőitalok (alkoholmentes italok és szörpök): kialakítja az ideális viszkozitást
húskészítmények (sonka és felvágottak): síkosító és kötőanyag
gyümölcsgélek (lekvárok, dzsemek, gyümölcszselék, puding, gumicukor): gélképző, viszkozitásnövelő, bevontaképző, fényesítő és vízmegtartó
sütőipari termékek (kenyér, péksütemények, kekszek): elősegíti a tészta nedvességtartalmának megőrzését
mirelittermékek (jégkrémek): gátolja a jégkristályképződést, ellenállóbbá teszi az élelmiszert a fagyasztásnak és a felolvasztásnak, stabilitásnövelő, megnyújtja az eltarthatóságot

Tegnap este megcsináltam a dedemnek a szokásos padlizsán krémet (lánykori nevén: vineta). Abba kellett olaj is, meg majonéz is – és mindezt péksüteménnyel, zsömlével eszi. Nagy a dilemmám, mérgezem-e az utódomat?

Ma tökfőzeléket főztem sok-sok kaporral. Tüktojt sütöttünk a tetejére és friss zsemlét ettünk mellé. Igen kiváló lett, bár a zsemle miatt izgulok. Meg az olaj miatt. Meg a tejföl ... Volt-e benne guargumi? Együnk-e egyáltalán?

Persze, hogy nem veszik le a boltok polcairól az ezt az adelékanyagot tartalmazó élelmiszereket. Ugyanis, akkor bezárhatnának az üzletek.

Erről jut eszembe:

i.e. 1000      -          Itt egy gyökér, rágd el!
i.sz. 1000     -          A gyökér pogány dolog, imádkozz!
1850           -          Az ima babonaság, itt az elixír!
1925           -          Az elixír kuruzslás, vedd be ezt a tablettát!
1980           -          Ez a tabletta elavult, jobb az antibiotikum!
2000           -          Az antibiotikum nem természetes. Itt ez a gyökér.

1 komment

Címkék: bakker

Heltai Jenő: A MÁSIK

2007.08.04. 18:53 rokica

 

És szólt a nő:
- Hajam ében és lágyabb, mint a lágy selyem.
És itt a szívem közepében ujjong a boldog szerelem. Tied a lelkem, tied a testem.
Te vagy az első, akit öleltem. Boldog vagyok, mert a tied vagyok.
És a férfi szólt:
- A másik elhagyott.

És szólt a nő:
- Piros az ajkam és harmatosabb, mint a rózsa kelyhe.
És végigfut az üdvök üdve rajtam, mikor így tartasz forrón átölelve.
Szemem sötétebb, mint az égbolt, mikor fergeteg zavarja.
Oh, mondd a másik szintén szép volt?
Fehér a válla, gömbölyű a karja?
Tudott-e súgni-búgni szintén?
Tudott-e édes csókot adni?
Meghalni karjaidban, mint én, és új gyönyörre feltámadni?
És lángolt, mint a nap?
Vagy szelíd volt, mint a hold?
S a férfi szólt:
- A másik csúnya volt.

És szólt a nő:
- És mégis nappal, éjjel, sóhajtva gondolsz vissza rája.
Amellyel az enyém nem ér fel, mi volt a titka, a varázsa, bája?
Miben olyan nagy, dicső, elérhetetlen?
S a férfi szólt:
- A másikat szerettem.

4 komment · 4 trackback

Címkék: vers heltai jenő

süti beállítások módosítása