Embermesék rókaszemmel

Az_élet_csodás_pillanatai 

Bobby_Mcferrin -  Don't Worry, Be Happy 

Nekiláttunk a tatarozásnak. Igazán mókás, vidám dolog. Soha nem gondoltam volna, hogy az előttünk itt lakók mily csuda dolgokat rejtegettek a tapéta alatt. A falra ragasztott papírok lehúzkodása után elénk tárult a szépség. Zöld volt. Szerintem direkt, mert az olyan nyugtató szín. El is kellett, mert meglátva a sok lyukat, valami enyhe tikkszerű dolog vette át az uralmat a vegetatív idegrendszerem felett. Ugyanis a szín ráadásul olajjal volt festve. Igazi szocreál, eredeti buhera mátrix.
Már második napja tart a dili, minden poros, gipszes, malteros, mocskos és rengeteg a kupac, amit akadályugrásokkal kell leküzdenünk, ha a lakás egyik szögletéből el szeretnénk jutni a másikig. Egyből eszembe jutott legutóbbi hasonló megmozdulásunk, amikor lakást cserélve otthonomnak szerettem volna tudni ezt a dobozt, ahová bepasszíroztam a családomat. Merthogy én néha a legtréfásabb ötleteket eszelem ki – és azon nyomban neki is állok megvalósítani. Végül is minek elaprózni a dolgokat? A hosszú tervezgetés tiszta időpocsékolás. Nem? Mondják, a hezitálás a tett halála – vagy valami hasonló.

Eszembe idéződött újra, hogy a költözködés a legszebb kihívások egyike az ember életében. Azt már megbeszéltem önmagammal, hogy ez nem probléma, hanem csak egy megoldásra váró helyzet. Azonban az biztos, ha ezt ép ésszel túlélem, akkor én az a fajta macska vagyok, akinek nem hét, de tizenkét élete van és ez a cirkusz legalább ötöt elvesz belőle.
Azzal kezdtem, hogy két kupacba szedtem a kacatjaimat, „kell – nem kell” alapon. Pár órai pakolgatás után egyszer csak azt vettem észre, hogy a „nem kell” halomból szépen, lassan minden visszamászott a „kell” rakásba, hiszen mindegyik kis apró vacaknak története van, nem véletlen, hogy eddig őrizgettem őket. Kezdhetem tehát elölről, de mi alapján szelektáljak, hogy a végére ténylegesen két kupacom maradjon?
Egy pár adag valóban kidobandó szemetet kitettem a bejárati ajtó elé, hogy majd ha jönnek a kukások, leviszem. Úgy négyzsáknyi lehetett (kár, hogy nem gyűjtöttem össze még többet). Mit ad ég? Ellopták. Úgy gondoltam, nem teszek feljelentést az ügyben.
A lakásomban egyre kisebbek a közlekedésre alkalmas sikátorok és ezzel arányosan nő a dobozok száma. Totális a káosz. Azt hittem, hogy annyi dobozzal, ami nekem van, a Parlamentet is el lehet szállítani. Tévedtem. Mire a könyveim becsomagolódtak, el kellett kezdenem azon gondolkodni, hogy honnan kunyerálhatok még kartonokat, hiszen az edények, a tányérok, a poharak és mindenféle háztartási masina még ott feszített a régi helyén. A ruhák, ágyneműk és textiljellegű bigyók még érintetlenek voltak. Meg a vackaim. Az is volt vagy félszobányi. Nem beszélve a dedeméiről, aki földúlt arccal, kicsit piroskásba hajló szemekkel, zilált hajzuhataggal megjelent két toronymagasra rakott doboz között és elfúló hangon közölte: „anya, bármi lesz is, a plüss állataim közül egyet sem dobok ki!” – és csendben kicsit folytak a könnyei.
Amikor pedig már mindent sikerült elég jól elbarikádoznom, eszembe jutott, hogy a két hatalmas mélyhűtőm a lakás legtávolabbi pontján érintetlenül állt. Hogy is jutott volna hamarabb eszembe, hiszen kinek volt akkor tájt evésre ideje és energiája? Lelki szemeim előtt már láttam, ahogy a jégszekrényekből kiolvadó víz szépen, lassan elárasztja a dobozaimat. Hurrá!
A hab a tortán, hogy a házban felújítási munkálatok kezdődtek. Ennek első mozzanataként a főbejárat lépcsőit szétszedték. Kiírták, hogy „közlekedés a hátsó bejáraton”. Ja. Az csak kicsivel kisebb, mint egy normál szobaajtó, de legalább jó tekervényes úton lehetett oda eljutni. Sebaj, majd én megtalálom a megfelelő megoldást – gondoltam – hiszen problémák, mint tudjuk, nincsenek. Elképzeltem, majd mindent kidobok a hetedikről és utána ugrom. Talán a franciaággyal kezdem, és ha kis mákom van, a végén én is azon fogok landolni. Az pedig, hogy a helyemre költözők hogy jönnek majd föl, már nem az én dolgom. Szerintem, csak jó célzó érzék és elég nagy csúzli kérdése az egész.

Szóval, most tatarozunk. A falat szétkapartuk, legletteltük. Úgy terveztük, először azt a sarkot festjük ki, ahová a konyhaszekrény kerül, hogy miután beillesztettük a helyére, magába nyelhesse az edényhegyeket. Ekkor adódott pár apró malőr. A villanyvezeték a szekrény háta mögött egy sínben fut, amitől a bútor nem feküdhet rá a falra. Megoldanánk, bár még nincs rá elfogadható gyógygondoltaunk, mert azt mondják az okosok, hogy az áram nem túl egészséges, ha vizet kap. Márpedig máshol nincs hely, csak a csap fölött.

Sebaj, amíg a módszert megálmodjuk, addig a szekrényt tartó lyukakat befúrjuk a falba. Oda is mértük, hogy minden stimmelhessen. Úgy is lett. A lyukak helye teljesen oké, éppen csak a szekrény nem fér be. Jó pár centivel szélesebb, mint a helyiség, ahová kerülne.

Sebaj, amíg erre is megszületik a megoldás, lefestjük a helyét. A Newl éppen most káromkodik akkorákat, hogy egy részeg bengál matróz bámulattal nézne fel rá. Ugyanis a festék nem tapad az olajos falra, hiába smirglizte tegnap szakadásig.

Sebaj, amíg a módszert megálmodjuk, kicsit még mondogatom magamnak, hogy ez nem probléma, hanem csak egy megoldásra váró helyzet. Mert problémák, mint tudjuk, nincsenek.

… Szerintetek milyen lehet jurtában lakni? …Barlang? …Faodú?

Békesség most tinéktek, emberek.
Övendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák.
Kicsi gyertyák, lobogjatok föl,
Bóduljunk tömjénnek szagán!…
Szép dolog ez!… Így kell csinálni
Minden karácsony-éjszakán…
Hejh, szép az istenes legenda,
A csillag, a jászol, az élet,
Ki lehetne még vele húzni
Talán még néhány ezer évet…
Békesség hát néktek, emberek,
Örvendezzék a vak, a béna:
A jászol benne van a legendában
S a jászolban benne a széna…
Különben is az élet csupa vígság,
Útvesztőkből csillag vezet ki,
A pásztorok és bölcs királyok
Szinte futnak - egymást szeretni
S a betlehemi félhivatalosban
Miként egykor meg vala írva:
Mindenkit jászolánál várja
Az arany, a tömjén, a mirrha…
Örvendezzél, derék világ,
Harsogjatok, jó, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.

Lobogj, kis gyertya! Meg nem árthat
Ennyi kis fény tán a világnak.
Odakint szörnyű nagy a kétség,
Odakint szörnyű a sötétség.
Odakint szörnyű vaksötétben
Sirály sikoltoz, vércse vijjog,
Bagoly huhog, kóbor eb szűköl…
Odakint valami nagy titkot
Rejteget a sötét világ,
Jó lesz mormolni szaporábban
A szent zsolozsmát, bibliát.
A föld könnyektől terhesült meg
S a terhesült föld ing, remeg,
A vajudó kínnak gyümölcse
Nem lehet más, csak szörnyeteg…
Ami sóhaj, nyögés, kín, szenny volt
És rettentett a földgolyón,
Vad orkánban kitörni készül,
Világot törve, rombolón,
Évezredes tragédiának
Bosszuló vége fenyeget,
Vad-éhesen, vad harcra készen
Állnak iszonyú seregek…
A Messiást nem várják immár,
Nem kell többé a Messiás,
Hazug a megváltás meséje,
Szentségtelen a szentirás,
Hazug minden, amit az ember
Évezredekkel istenné tett,
Csak egy igazság - közös jussú
S egyenlő végű - ez az: élet…
Ám ne nézz ki az éjszakába,
Örvendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák,
Ne halljátok a föld-dübörgést,
Menjen tovább a szürke élet,
Közelg a földi végitélet…
Addig lobogj csak, kicsi gyertya,
Harsogjatok csak, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.

Boldog Karácsonyt - Sok nyelven:

Afrikaans: Gesëende Kersfees
Albania:Gezur Krislinjden
Angolul: Merry Christmas
Arabul: Idah Saidan Wa Sanah Jadidah
Argentina: Feliz Navidad
Azeri: Tezze Iliniz Yahsi Olsun
Basqul: Zorionak eta Urte Berri On!
Bengaliul: Shuvo Naba Barsha
Brazilia: Boas Festas e Feliz Ano Novo
Bretonul: Nedeleg laouen na bloavezh mat
Bulgária: Tchestita Koleda; Tchestito Rojdestvo Hristovo
Catalanul: Bon Nadal i un Bon Any Nou!
Chile: Feliz Navidad
Crazanian: Rot Yikji Dol La Roo
Cree: Mitho Makosi Kesikansi
Cseh: Prejeme Vam Vesele Vanoce a stastny Novy Rok
Dánia: Gladelig Jul
Duri: Christmas-e- Shoma Mobarak
Holland: Vrolijk Kerstfeest en een Gelukkig Nieuwjaar! or Zalig Kerstfeast!
Horvath: Sretan Bozic
Eskimo: (inupik) Jutdlime pivdluarit ukiortame pivdluaritlo!
Esperanto: Gajan Kristnaskon
Észt: Ruumsaid juulup|hi
Faeroese: Gledhilig jol og eydnurikt nyggjar!
Farsi: Cristmas-e-shoma mobarak bashad
Finn: Hyvaa joulua
Flemish: Zalig Kerstfeest en Gelukkig nieuw jaar
Francia: Joyeux Noel
Fülöp szigetek: Maligayan Pasko!
Gall: Bo Nada
Gaelic: Nollaig chridheil agus Bliadhna mhath ur!
Görög: Kala Christouyenna!
Hausa: Barka da Kirsimatikuma Barka da Sabuwar Shekara!
Hawai: Mele Kalikimaka
Hebrew: Mo'adim Lesimkha. Chena tova
Hindu: Shub Naya Baras
Indonézia: Selamat Hari Natal
Irak: Idah Saidan Wa Sanah Jadidah
Irokéz: Ojenyunyat Sungwiyadeson honungradon nagwutut. Ojenyunyatosrasay.
Írország: Nollaig Shona Dhuit, or Nodlaig mhaith chugnat
Izland: Gledileg Jol
Japan: Shinnen omedeto. Kurisumasu Omedeto
Jiberish: Mithag Crithagsigathmithags
Jugoszlávia: Cestitamo Bozic
Kína: (Cantonese) Gun Tso Sun Tan'Gung Haw Sun (Mandarin) Kung His Hsin Nien bing Chu Shen Tan
Kolumbia: Feliz Navidad y Próspero Ano Nuevo
Korea: Sung Tan Chuk Ha
Latin: Natale hilare et Annum Faustum!
Lausitzian:Wjesole hody a strowe nowe leto
Lengyel: Wesolych Swiat Bozego Narodzenia or Boze Narodzenie
Lett: Prieci'gus Ziemsve'tkus un Laimi'gu Jauno Gadu!
Litvania: Linksmu Kaledu
Macedonia: Sreken Bozhik
Málta: LL Milied Lt-tajjeb
Maori: Meri Kirihimete
Marathi: Shub Naya Varsh
Micronesian: Neekiriisimas annim oo iyer seefe feyiyeech!
Német: Fröhliche Weihnachten
Norvég: God Jul, or Gledelig Jul
Occitan: Pulit nadal e bona annado
Olaszul: Buone Feste Natalizie
Örmény: Shenoraavor Nor Dari yev Pari Gaghand
Papiamento: Bon Pasco
Pápua Új Guinea: Bikpela hamamas blong dispela Krismas na Nupela yia i go long yu
Peru: Feliz Navidad y un Venturoso Ano Nuevo
Portugál:Feliz Natal
Romanche: Legreivlas fiastas da Nadal e bien niev onn!
Románia: Sarbatori vesele
Oroszország: Pozdrevlyayu s prazdnikom Rozhdestva is Novim Godom
Sami: Buorrit Juovllat
Samoan: La Maunia Le Kilisimasi Ma Le Tausaga Fou
Scots Gaelic: Nollaig chridheil huibh
Szardínia: Bonu nadale e prosperu annu nou
Szerbia: Hristos se rodi
Szerb-Horváth: Sretam Bozic. Vesela Nova Godina
Szerbia: Hristos se rodi.
Singhalese: Subha nath thalak Vewa. Subha Aluth Awrudhak Vewa
Slovak: Vesele Vianoce. A stastlivy Novy Rok
Szlovénia: Vesele Bozicne. Screcno Novo Leto
Spanyol: Feliz Navidad
Svédország: God Jul and (Och) Ett Gott Nytt Ar
Tami: Nathar Puthu Varuda Valthukkal
Thai: Sawadee Pee Mai
Törökország: Noeliniz Ve Yeni Yiliniz Kutlu Olsun
Ukrajna: Srozhdestvom Kristovym
Vietnám: Chung Mung Giang Sinh
Walles: Nadolig Llawen
 

 

Csendes_éj - ének sok-sok nyelven

Egyszer, nagyon régen egy Karácsonykor Mikulás éppen hatalmas ajándékosztó körútjára készülődött.

… de problémák merültek fel.
Négy manó segítője beteget jelentett, a segédmanók pedig nem tudtak olyan gyorsan ajándékot gyártani, mint a főállásúak. Mikulás ekkor érezte meg, hogy itt még bajok lesznek. Aztán Mikulásné váratlanul bejelentette, hogy kedves édesanyja náluk tölti az ünnepeket. Ez még jobban kiborította a már amúgy sem nyugodt öreget. Amikor kiment, hogy befogja rénszarvasait, rá kellett döbbennie, hogy három közülük vemhes, kettő pedig a kerítést átugorva ismeretlen helyre távozott. Még nagyobbra nőtt a stressz. A szán megpakolásához kezdett, de az oldalsó merevítő eltörött, az ajándékos zsák a földre esett, tartalma pedig ripityára tört. A síráshoz közel álló Mikulás, hogy idegeit megnyugtassa, a konyhába ment egy csésze kávéra és egy kupica pálinkára. Amikor rájött, hogy a manók eldugták kedvenc pálinkás butykosát, csalódottságában ezer darabra törte a kávéscsészéket. Seprűért ment, de az egerek már rég szétrágcsálták a ritkán használt házi szerszámot. Ekkor szólalt meg a csengő. Mikulás kissé felpörögve indult ajtót nyitni, ahol egy angyalkát talált egy hatalmas karácsonyfával. Az angyalka nevetve köszöntötte:
- Boldog Karácsonyt, Mikulás! Hát nem csodálatos nap a mai? Elhoztam neked ezt a gyönyörű fát. Nézd, milyen szép! Hova állítsam? 
... Hát így kezdődött az a hagyomány, hogy a karácsonyfa csúcsára mindig egy angyalkát húznak ...

András feszülten járt-kelt a háza tövébe épített laboratóriuma mellett. Ma jelenik meg a hirdetés, talán végre megszabadul a zongorától. Nehéz döntés volt, de meg kell tennie. Naponta rohanták meg a régi emlékek, gyötörték meg minden percét. Most is felidéződött benne, amikor a lánya, Tímea először ült a kis tekerős székre. A csöppség alig érte föl a klaviatúrát. Kiemelkedő tehetség volt, már nyolcévesen saját koncerteket adott a megyében, ahol éltek. Később a fővárosba is rendszeresen meghívták. Megnyert szinte minden versenyt nemcsak a maga korosztályában, de a nagyobbak között is első helyezéseket ért el. Aztán már nem is indult ilyen megmérettetéseken, nem tartotta korrektnek. Hatalmas jövőt, fényes karriert jósolt neki minden hozzáértő művész, aki csak játszani hallotta. Az élete lett a zene, a lelkét adta bele.
Alig töltötte be a tizenhatodik évét, amikor András arra kérte, hogy vigyen ebédet az unokatestvérének, aki épp egy kazán vegyszeres tisztítását végezte a városban lévő egyik koszlott, elhanyagolt üzemben. Tímea természetesen az első szóra ugrott. Nagyon szerette az apját, akivel már évek óta éltek páros magányban, amióta az anyja elhagyta őket. Andrásnak mindene volt a csodaszép, szőke lány, mint ahogy Tímeának is az apja.
A frissen kezelt kazán a még el nem párolgott gőzöktől épp akkor robbant, ahogy a lány megérkezvén, bezárta maga mögött az ajtót. Az unokatestvére azonnal meghalt, Tímea súlyosan összeégett. Az ujjain lévő csontokon alig volt hús, a bőrének nyoma sem maradt. Rengeteg műtét után, úgy ahogy helyre jött a keze, de fájt minden érintés. A háromlábú, fekete hangszerre rá sem tudott nézni többé. Hosszú esztendők teltek el azóta. Andrást attól a pillanattól fogva, minden percében kínozta a lelkifurdalás, hiszen ő kérte, ő küldte oda Tímeát. Ő tehet az egészről, senki más – gondolta megállás nélkül. De ma lehet, megszabadul a zongorától. Legalább nem kell mindennap elmennie mellette, nem látja egyfolytában. Remélte, úgy kevesebbszer dobbannak majd föl benne a vak hangok. Talán könnyebb lesz elviselni, nem emlékezteti állandóan arra a szerencsétlen napra.
"Már csak ez hiányzott a kínjaimhoz" – gondolta, amikor halkan szűrődni hallotta Chopin lágy keringőjét, ami csodálatos hangjaival, mégis, mint a tőr hasított a szívébe.
– Azonnal kapcsold ki a rádiót, – kiáltott be idegesen a laboratóriumban csendesen tevékenykedő segédjének – a munkán járjon az eszed, ne a szórakozáson!
Szégyellte a hangsúlyt és a hangnemet, amit megütött, soha, senkivel nem volt türelmetlen. Szelídségéről, vaj szívéről volt híres, azonban most képtelen volt visszafogni magát.
– De főnök úr, hiszen mondtam, hogy már másfél órája nincs áram az egész utcában, így a mi rádiónk sem működik. A szerelők már javítják a vezetéket – válaszolt neki csöndesen, tisztelettudóan a segéd.
Valóban szólt – jutott el András tudatáig az imént hallott halk mondat. Amikor felfogta, hogy az akadozó dallam a házból kígyózik, hullámzik felé, mint egy rongykupac rogyott le a mellette álló kis fehér, műanyag kerti székre. Abban a pillanatban lassú, de egyre bővebb patakokban, csillapíthatatlanul kezdett el ömleni a könny a szeméből. Alig találta meg éppen megcsörrenő mobiltelefonján a felvételre szolgáló billentyűt. Hosszú másodpercek teltek el, amíg végre képes volt megszólalni:
– Nem, … kérem, … nincsen eladó zongoránk.

Még maradt annyi időtök Karácsonyig, hogy elkészíthessétek a saját üdvözlőlapjaitokat.

Fogadjátok sok szeretettel tőlem – és a Newlamtól:

(hangszóró szükséges hozzá)

http://www.elfyourself.com/?id=1430469666

… és ne habozzatok Ti is készíteni a szeretteiteknek!

Jó hétvégi játékot kívánok!

Egy korábbi kommentben írtam:

… ennyit mindannyian megengedhetnénk magunknak, főleg mi, akik itt internetezgetünk, van tető a fejünk fölött, folyik a csapból a víz, meleg a fűtőtest a szobánkban és villany világít az asztalunk felett. Tudom azt is, ez nem fogja eltörölni a szegénységet, nem ad naponta egy tányér meleg levest, viszont egy estét, a Karácsonyét, amikor mindenki mosolyog és szeretet veszi körül, pár órára boldogabbá varázsolhatjuk. Nemcsak nekik, hanem magunknak is…

Sok a rohangálás így év vége felé, kevés az idő, sok a teendő a munkahelyemen. Azonban egyszerűen nem vagyok hajlandó elfeledkezni arról, hogy nem mindenki olyan szerencsés, hogy van hová rohangálnia, van hol dolgoznia és van hol zárnia az évet. Van lehetősége azon törnie a fejét, hogyha a karcsúnál is karcsúbban, de milyen ajándékokkal lepje meg a szeretteit. Főleg azt, hogy vannak egyáltalán szerettei, akiket magához ölel majd a szépen díszített fa alatt és akiknek könnyes szemmel vallhatja meg: nagyon szeretlek benneteket!

Úgy döntöttem, lesz idén egy 6-7 éves kislány – akármilyen színű, szagú, származású – akit gondolatban magamévá fogadok pár órára, egy estére, átölelem, bebugyolálom szeretetem láthatatlan selyemszálával, hogy érezze, van valahol valaki, aki gondol rá, akinek ő is fontos.
Hogy miért kislány? Mert lányos családból származom. Egyszerűen nem tudom magam beleképzelni egy kisfiú helyébe, az pedig most elengedhetetlenül fontos. Amikor a múlt héten megkérdeztem a dobozgyűjtő helyen, hogy hol látszik a legnagyobb szükség, melyik az a korosztály, akiknek a legkevesebb ajándékot hozzák, nem tudtak válaszolni. Ezért döntöttem hát úgy, hogy 6-7 éves lesz a szerettem, mert az volt az az időszak az én életemben is, amikor a szegénységünk ellenére nagyon, de nagyon vártam a Karácsonyt – és aminek az emléke a mai napig fel-feldereng előttem.
Azt tudtam, örömöt szeretnék szerezni, de úgy, hogy az hasznos is legyen. Sajnos, nem áll nálunk tornyokban a pénz, meg kellett hát nagyon gondolnom, mi kerüljön a csomagba. Amikor eldöntöttem, hogy játék, ruhanemű és édesség lesz az, rájöttem, nem kis fába vágtam a fejszémet. Mert ugye, ha valamit szívből adunk, ott nem működik a „jó lesz ez is” kitétel. Ott nem jó lesz, ott a legjobbnak kell lennie. Ez természetesen nem pénz – ahogy ez most sokak eszébe juthat – hanem átgondoltság és utánajárás kérdése.
A ruhanemű sapka, sál és kesztyű legyen. Mert méretfüggetlenebb, mint bármi más. De milyen? Gyerekkoromban utáltam a sapkát, mert szúrt. Amikor kiléptem otthonról, rendszerint már a kapuban letéptem a fejemről (pedig fáztam), kaptam is érte eleget. Ezt a szokást nem szeretném továbbadni. Tehát legyen puha, meleg és csodaszép. A meleggel még nem is volt baj, mert sok kötött csodát lehet kapni mostanság. De hogyan lehet puha a szúrós pamut helyett? Pár alkalomnyi válogatás után ráleltem a kincsre. Kívül mívesen kötött kézimunka, belül viszont polár anyaggal van bélelve. Sötétmeggy színben választottam, mert szerintem az jó akkor is, ha szőke a haja, akkor is, ha barna, vagy fekete. Még az én vörös hajam mellé is odabiggyesztettem suttyomban egy tükör előtt, mert kíváncsi voltam, hogy vajon én fel merném-e venni? Nos, a sapi színe egyáltalán nem ütötte az én bozontomét sem, így megnyugvással fizettem ki az árát. Eljutottunk hát addig, hogy szép, meleg – és hercegnős. Mert ugye, ez nagyon fontos szempont egy ilyen korú hölgynél ahhoz, hogy az említett ruhadarab hordásra is kerüljön. Jöhetett a sál. Itt kezdtem tikket kapni. Mert ha az ember lánya egyszer rálel végre az álomi színű sapkára, akkor olyan színű sál egyszerűen nem létezhet hozzá égen se földön. Más árnyalatok pedig nem jók, mert a kettő egymás mellett nem fér meg. Amikor rájöttem, hogy meddő kutatásba bocsátkoztam, döntöttem: Más színt kell keresnem. De milyen legyen? Fekete? Szó sem lehet róla! Sárga? Nem papagájnak veszem. Legyen hófehér! Megvettem a hosszúra kötött, akár duplán is megtekerhető beburkoló melegséget. Hurrá, jöhet a kesztyű! Kell-e mesélnem, hogy sem meggybordót, sem fehéret nem találtam sehol? Igaz, közben több eladóra is ráhoztam a frászt, volt, aki a kezembe adott kis ötujjast – amikor megmondtam, hogy az bíz nem hószín, hanem legjobb esetben is beige, a mutatott fehér viszont rosszul van megvarrva – olyan hévvel tépte ki, hogy szerintem soha többé nem talál vevőre. Aztán, ma reggel megoldódott ez a gondom is. Egyetlen pár puha-pihe, falatka sztreccs kesztyűt találtam az egyik eldugott bolt polcán. Tudtam, hogy csak rám várt. Még az eladónő is rácsodálkozott, hogy milyen mennyei tapintású darab, nem is tudta, hogy náluk ilyen van (már nincs – mondtam kajánul neki) amikor a pénztárnál a kezébe vette. Meleg és fehér és akkorára tágul, amekkora a kezecske. Örömömben azonnal felhívtam a Newlat, hogy képzelje, megtaláltam, amit kerestem! Viszem haza!
A játék két igazi, kézre húzható bábfigura lesz, egy róka, meg egy nyúl. Olyan „Futrinka utcás”, emlékeztek még rá? Kerül még a csomagba egy nagy doboz színes ceruza – jut eszembe, vennem kell hegyezőt is hozzájuk – meg egy emlékkönyv, ami természetesen szintén királylányos. A fennmaradó helyeket pedig majd édességgel töltjük ki. Szerintem, fér bele sok.
Szép, díszcsomagolóból kap majd burkolatot, hogy jól essen már a bontogatása is. Remélem, ugyanolyan örömmel fogja fogadni, aki kapja, mint ahogyan én állítottam össze. Szenteste pedig egy kicsit mindannyian boldogabbak lehetünk.

üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok

sok dolga van a teremtőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat

megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet

előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak

Fodor Ákos: XÉNIA

Adj, adj és még adj! Gátlás nélkül, mohón,
ahogy szeretkezel, adj, ahogy napozol:
nem tudva, mért vagy, ki vagy, kié s hol vagy!
Ma add, mit kaptál. Hamispénz a "holnap".

Az idő múlását leginkább a gyerekek növekedésén vesszük észre. "Ez a gyerek egy hete született, és máris három éves!"- csodálkozunk, és egy újabb szempillantás múlva már kitűnő érettségijéhez gratulálunk.

Ám ne feledjük, közel tízezer magyar gyermeknek nincs esélye arra, hogy díszes papírba csomagolt, szalaggal átkötött ajándék várja őt a karácsonyfa alatt. Tán még karácsonyfájuk sem lesz.

www.ciposdoboz.hu

A Szcientológia egyház cenzor programja nem engedi megjelenni az olyan oldalakat, ahol kritizálják az egyházat, vagy ahol az egyház titkos tanításairól írnak.

http://www.itport.hu/hir/1878

Kezdjük tán a "jó" szóval: tárgyesetben "jót",
ámde "tó"-ból "tavat" lesz, nem pediglen "tót".

 

Egyes számban "kő" a kő, többes számban "kövek",
nőnek "nők" a többese, helytelen a "növek".

 

Többesben a tő nem "tők", szabatosan "tövek",
amint hogy a cső nem "csők", magyar földön "csövek".

 

 Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán "vövek"?
Azt se' tudom, mi a "cö"? Egyes számú cövek?

 

Csók - ha adják - százával jő, ez benne a jó;
hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve "csó"?

 

Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.

 

Miskolcon ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden;
amíg mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen.

 

Agysebész, ki agyat műt otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tűvet.
Munka után füvet nyír, véletlen se fűvet.

 

Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.

 

Több szélhámost lefüleltek, erre sokan felfüleltek,
kik a népet felültették... mindnyájukat leültették.

 

Foglár fogán fog-lyuk van, nosza, tömni fogjuk!
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.

 

Főmérnöknek fő a feje - vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.

 

Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.

 

Helyes-kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből vagy igenekből született a nemiség?

 

Mekkában egy kába ürge Kába Kőbe lövet,
országának nevében a követ, követ követ.

 

Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg 's ridegen,
néha játszik nem sajátján, csak idegen idegen.

 

Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.

 

Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
mit válasszon? A Fiatot, fiát vagy a fiúját?

 

Ingyen strandra lányok mentek, előítélettől mentek,
estefelé arra mentek, én már fuldoklókat mentek.

 

Eldöntöttem: megnősülök. Fogadok két feleséget.
Megtanultam: két fél alkot és garantál egészséget.

 

Harminc nyarat megértem,
mint a dinnye megértem,
anyósomat megértem...
én a pénzem megértem.

 

Hibamentes mentő vagyok.
Szőke Tisza mentén mentem:
díszmagyarom vízbe esett,
díszes mentém menten mentem.

 

Szövőgyárban kelmét szőnek: fent is lent meg lent is lent.
Kikent kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul fent a lent és lent a fent.

 

Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
hajma lapult kosarában meg egy tasak kőrözött.

 

Fölvágós a középhátvéd, három csatárt fölvágott,
hát belőle vajon mi lesz: fasírt-é vagy fölvágott?

 

Díjbirkózó győzött tussal,
nevét írják vörös tussal,
lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal.

 

Határidőt szabott Áron: árat venne szabott áron.
Átvág áron, hat határon, kitartásod meghat, Áron.

 

Felment, fölment, tejfel, tejföl; ne is folytasd, barátom:
első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.

 

Földmérő küzd öllel, árral;
árhivatal szökő árral,
ármentő a szökőárral,
suszter inas bökőárral.

 

Magyarország olyan ország hol a nemes nemtelen,
lábasodnak nincsen lába, aki szemes: szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára, s lesz a darus darvas.

 

Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces, vagy rovar netán a toportyánféreg?

 

Egyesben a vakondokok "vakond" avagy "vakondok".
Hasonlóképp helyes lesz a "kanon" meg a "kanonok"?

 

Nemileg vagy némileg? - gyakori a gikszer.
"Kedves ege-segedre" - köszönt a svéd mixer.

 

Arab diák magolja: tevéd, tévéd, téved;
merjél mérni mértékkel: mertek, merték, mértek.

 

Pisti így szól: kimosta anyukám a kádat!
Viszonzásul kimossa majd anyukád a kámat?

 

Óvodások ragoznak: enyém, enyéd, enyé;
nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.

 

A magyar nyelv - azt hiszem, meggyőztelek Barátom -
külön-leges-legszebb nyelv kerek e nagy világon!

Legyen hét darab, mint ahány napja a hétnek:

Magna.cum.laude - Vidéki sanzon

George.Michael - Kissing a fool

Andrea.Bocelli.&.Sarah.Brightman - Time to say goodbye

Michael.Jackson - Earth Song

Louis.Armstrong - What a Wonderful World

Robbie.Williams.&.Nicole.Kidman - Somethin' Stupid

Mary.Poppins.movie - Spoon full of sugar

1. Egyetlen fajta ismert rénszarvas sem tud repülni, de több mint 300 000 olyan élő organizmus létezik, amely még besorolásra vár. Bár ezek nagy része ízeltlábú vagy baktérium, azért nem zárhatjuk ki azt, hogy a Télapó mégis repülő rénszarvason közeledik.

2. A Földön 2 milliárd (2 000 000 000) 18 éven aluli gyerek van. De minthogy a Télapó nem törődik a hindu, zsidó, buddhista vagy mohamedán gyerekekkel, így a munka a 15%-ára csökken (378 millió). Háztartásonként 3,5 gyerekkel számolva ez 91,8 millió otthont jelent. Fel kell tételezzük, hogy mindenhol akad legalább egy rendes gyerek.

3. A Télapónak - hála a különböző időzónáknak és a föld forgásának - (24 helyett) 31 óra áll rendelkezésére az ajándékok kihordására (ha feltételezzük hogy keletről nyugatra halad, ami logikusnak tűnik). Ebből az következik hogy 822,6 látogatást tesz másodpercenként. Ez azt jelenti, hogy 0,001 másodperce van minden egyes háznál, hogy lepakoljon, beugorjon a kéményen, megtöltse a zoknikat, kis cipőcskéket, visszamásszon a kéményen keresztül és felpattanjon a szánra. Ha feltételezzük, hogy szóban forgó 98,1 millió otthon egyenletesen helyezkedik el a Föld felszínén (ami persze nem így van), akkor két ház között a távolság 1,2 km. A teljes út pedig 117 millió (117 000 000) km, nem számolva azokat a kitérőket, amiket még a Télapónak is meg kell ejtenie.

4. Ez azt jelenti, hogy a Télapó szánja mintegy 1000 km/s (1000 kilométer/másodperc) sebességgel halad, a hangsebességnél 3000-szer gyorsabban. (Egy hagyományos rénszarvas kb. 25 km-t tesz meg egy óra alatt, ha nagyon siet).

5. A szán rakománya egy újabb érdekes kérdés. Feltéve, hogy minden gyerek egy kb. 1 kilogrammos ajándékot kap (ami röhejesen kevés), akkor a Télapó szánja mintegy 321 300 kg-ot nyom. Nem számítva magát a Télapót (aki ha tényleg minden otthonban eszik egy kis édességet, mondjuk 2 szaloncukrot, akkor az út végére pontosan 2 943 000 kg-ot hízik, de ettől az apróságtól most eltekintünk.) Egy hagyományos rénszarvas max. 150 kg-ot képes elhúzni a földön. Még ha feltételezzük, hogy a repülő rénszarvas (lásd: első pont) tízszer ennyit képes elhúzni, akkor is minimum 214 200 kell ahhoz, hogy az egész szánt (a Télapó nélkül) elhúzza. Ez a sok szarvas 353 430 tonnára növeli az egész pereputty súlyát. Csak összehasonlításképp jegyzem meg, hogy ez négyszer olyan nehéz, mint az Enterprise nukleáris meghajtású anyahajó.

6. Ha ez a 353 430 tonna súlyú szán 1000 km/s-os sebességgel közeledik, akkor nagy légellenállásba ütközik. A légellenállás felhevíti a rénszarvasokat. A két vezér rénszarvas másodpercenként 143 000 000 000 000 (143 trillió) Joule energiát nyel el. Elhanyagolható idő alatt égnek el, (eközben 234 000 000 000 decibel erejű robbanás hallatszik) kigyújtva maguk mögött a többi rénszarvast. Az egész szán (a rénszarvasokkal együtt) 4,26 ezredmásodperc alatt ég el. A Télapót, akire eközben 297 500 N centrifugális erő hat, 120 kg-os Télapó esetén (ami nagyon kevés) 8 207 123 kg-os erő préseli a szán háttámlájához.

(Internet)

Tudom, rosszul fog esni amit most írok. Hidd el, nekem sem könnyű, de valakitől meg kell tudnod az igazságot: a Télapó nem létezik!

Mivel úgy veszem észre, sokak számára új – vagy már elfeledték – Lewis Caroll talán leghíresebb versét az Alice Tükörországban című művéből, most beidézem. A „Gruffacsór” avagy „Szajkóhukky” (eredeti címén „Jabberwocky”) az angol irodalom legnagyszerűbb nonszensz verseként (legszélesebb körben Tótfalusi István fordításában) ismert:

 

A GRUFFACSÓR

 

Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, purrtak a zepén,
nyamlongott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.

 

"Kerüld a Gruffacsórt, fiam,
a foga tép, a karma metsz!
Ne járj, hol grémmadár csuhan
s a bőszhedt Gyilkanyessz!"

Kapta döfke kardját a smorc,
rég csűszte már a nyúf vadat -
megállt a vén plakány tövén
a tamtam-lomb alatt.

Állt felhergült eszmék között,
s ím Gruffacsór - a szeme láng -
hussongva és mortyogva jött
a kuszmadt fák iránt.

Egy! Kettő! Egy! Kettő! - csihant
a döfke penge nyisz-nyasza!
Metélte szét, kapta fejét
s diadalgott haza.

"Hát megölted a Gruffacsórt?
Keblemre, fürgeteg fiam!
Dicshedj soká! Hujhé, hurrá!"
s csuklantott boldogan.

Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, purrtak a zepén,
nyamlongott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.

Egy kis mozizás a hétvégére:

1. A film kiválasztása

2. vetítővászonra kattintani

3. jobb oldali léptető gombot használni.

vetítés

Tegnap este könnyesre nevettem magam, amikor pár videót megnéztünk.

Íme, az egyik csúcs: http://www.indavideo.hu/video/Balazs-show

Aztán mélyen el is gondolkodtattak a látottak. Mert az nagyon mulatságos, hogy ilyenkor „békeidőben” emberek milyen módon képesek kifordulni magukból még széles publikum előtt is, ám mi lehet akkor, amikor ezek esetleg korlátlan (árja) hatalmat kapnak a kezükbe?
És a Földön hány és hány ilyen ember él, valamint menyi azon területek száma, ahol az egyik „kiválasztott” kedve szerint, esetleg fegyverrel a kezében dönthet a másik sorsa felett?

Már akartam írni tegnap, csak aztán beletemetkeztem a munkámba.
Érdekes dolgot tapasztaltam meg, amikor otthonról elindultam dolgozni. A házból kijövet szép, derűs reggel fogadott az utcán, de amikor a hídon keltünk át, már erősen párállott az idő. A pesti oldalon bebújtam a föld alá és amikor kifelé igyekeztem, óriási, özönvízszerű eső fogadott. Csak úgy csobogtak a csatornák, hömpölygött az úton a víz. Megindultam a Duna irányába (arra merőleges az utca, ahol dolgozom). Kikukucskálván az esernyőm alól, feltekintettem az égboltra. Sötétszürke, gomolygós fellegek rohantak nagy egymásutánban. Ám a Duna feletti sávban – ami kb. megegyezett a folyó szélségével – fehérlett, vagy inkább olyan beige színű volt az ég, de a budai oldal gyönyörű kék színben ragyogott és látszott, a Rózsa dombon sziporkázik a napsütés.
Hiába, no, ronda, korrupt rendszer ez! A gazdagoknak még a Napjuk is szebben süt, az egük is kékebb.

:-)))

Mottó:
„Ily nagyot szív csak csillagon dobban,
mikor a szellem magára döbben.”
(Utassy József)

– A fene egye meg! – mérgelődött Erika, miközben az aktuális, heti németórájára sietett a bankból, ahol dolgozott. Sikeres bróker volt, a legjobbak közé tartozott. A legjobbak közé, az ehhez illő legjobb keresettel.
– Ha abban a kis lökött számlázó libában van egy kis jóindulat, nem csúszott volna a jutalékom kifizetése a jövő hétre – morgott magában tovább. Pedig annyira számítottam arra, hogy már most megvehetem azt az autót, de a tulaj nem adja részletre. Persze, nem állami cég ő és az autó is szinte egyedi az országban. Vagy most leteszem egyben az összeget, vagy várnom kell még egy kicsit. Na, attól nem félek, hogy bárki elviszi az orrom elől. Ahhoz túl sokba kerül. Luxuscikk a javából. Azért leelőlegezem, biztos, ami biztos, de addig nem hozhatom el, amíg nincs meg az összes pénz. Persze, fél a tulaj, hogy összetöröm, vagy valami történik vele. Tudom, másé nem lesz, csak az enyém, de akkor is, a fene egye meg! Már holnap használhattam volna! Jó, igaz, én is így csinálnám. Rengeteg pénzről van szó. Milyen jó is a pénz! Bármit megvehetek, amit csak megkívánok. A legjobb ruhákat hordom és szinte alig van olyan helye a világnak, ahol még ne jártam volna. Most azt a kocsit akarom, de veszettül. Milyen ostobák is az emberek, akik képesek fillérekért robotolni egész életükben. Itt van szegény Olga is. Még most is, hogy a csontrákja már végleg az ágyhoz szegezi, még mindig németórákat ad. Ki tudja, meddig él még, talán már csak hetek, jobb esetben hónapok és így is dolgozik. Azt mondja, szeret tanítani. Azt mondja, fontos neki a munka. Egy csodát! A munka senkinek nem lehet fontos, csak az érte kapott pénz. Itt lakik, ebben a kopott bérházban, pedig olyan lakóparkok is léteznek már, mint az enyém. No mindegy, végül is a legjobb tanár, jobbat nem is kívánhatnék – gondolta magában, mikor belépett a soha kulcsra nem zárt, barna faajtón. Persze, miért is zárná be, mit is lehetne Olgától ellopni? Soha nem volt semmi értékes holmija.
A lakásban rend volt, tisztaság, csak a látvány volt lehangoló, de ehhez már hozzászokott az utóbbi hónapokban. Leült a kicsi, intarziával díszített, mogyoróbarna asztalhoz, ami Olga ágya mellett állt és elkezdték az órát. Azonban valahogy nem ment a koncentrálás, a figyelme folyton elkalandozott.
– Mi baj van veled Erika? – kérdezte Olga halkan. Látom, gondolatban egész máshol jársz. Így nem jutunk előrébb, pedig azt mondtad, sürgősen le szeretnéd tenni a vizsgát. Te tudod, mi a fontos neked. Én nem tanulhatom meg helyetted, ha nem figyelsz, nem haladunk.
– Jó, tudom, tudom. De az a kocsi … – és elmesélte, mi történt vele. Tudod – folytatta – ha az a kis cafka úgy intézi, hogy megkaphassam ma a pénzt, akkor holnap már az új autómmal viríthattam volna a társaság előtt. Metálfényes, meggyvörös színű, puha, süppedős bőrülésekkel. Egy igazi szépség. És ilyen nem fut ám minden mellékutcában! Nagyon akartam! Egy csomó fontos dolog az életben mások teszetosza hülyesége miatt késik!
– Erika – szólalt meg Olga csöndesen – megmutathatom neked, mi az, ami igazán fontos dolog az életben? Nézz ki kérlek az ablakon.
– Nézek, és akkor mi van? Látok egy tűzfalat, meg azt, hogy esőre áll az idő.
– Mást nem látsz?
– Nem. Mi az, ami olyan veszettül fontos lehetne?
– Nézd meg, idén is kivirágzott az akác…

***

És egy kis zene hozzá: Theme from Silk Road

.

„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.”

Nem szeretem elrontani a hétvégét, így igyekszem általában mosolyogtató dolgokat betenni a blogomba, hogy jókedvre derüljön, aki olvassa.
Ám most ezt nem tehetem. Egy cikket olvasván olyan mélységes felháborodás vett erőt rajtam, hogy úgy éreztem, írnom kell – és nem vidámat. Mert láttam, tegnap is vagy háromszázan kattintottak ide. Ha ennek a háromszáz embernek csak a felét – de legyen a tizede – sikerül elgondolkodtatnom, már ma sem keltem fel hiába.

Kérlek, először a verset hallgassátok meg: Nem tudhatom

és azután olvassátok el a cikket: http://www.nol.hu/cikk/472570

Varró Dániel: VÁLTOZATOK EGY GYEREKDALRA

A GYEREKDAL

Boci, boci, tarka,
se füle, se farka,
oda megyünk lakni,
ahol tejet kapni.


BALASSI BÁLINT

Búm, kínom, énekem nyílnak mind végtelen
árvaságban,
Mint gyermek tehénnek bánatja temérdek
tarkaságban.

Olyan lehetetlen élnem szeretetlen
nálad nélkül,
Minthogy az borjúcska legyeket elhajtsa
farka nélkül.

Cupido vad lángja, szerelem fullánkja
kínoz régen,
Friss rügyként feslenem, kegyelmes Istenem,
minek nékem?

Immár csak vergődöm, idegen erdőkön
bujdosnom kell,
Engedj már öltöznöm, más földre költöznöm,
hol foly sok tej.


CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY

Bőgicsélő tarka lényke,
Szívemet lakó tehénke,
Ah, mért lettél ily nehéz?
Faldogáló kicsi szádtól,
Harmatgyöngyös orrocskádtól
Vidor kedvem mért enyész?

Odahagytam borozásim,
Feledém víg torozásim,
Míg te éltetőm valál,
Pegazomról leugortan
Csak terajtad bocigoltam,
Nem csaldosott a halál.

Ám miolta nyögdegélnek
Érzeményim, már az élet
Lillám nélkül mi nekem?
Bibe nélkül mi a porzó,
Szomorú kis bocitorzó,
Fülevesztett szerelem?


BERZSENYI DÁNIEL

Hol kószáltanak el hajdani borjaink?
Zengő hangjuk a múlt berkein elhagyák,
Nem szól nélkülük itt víg Philoméla sem,
Csak bús őszibogár zönög.

Eltűnt szép fülük, és könnyű Zephyr lehén
Lágyan lengedező díszük is elveszett,
Így dőltek le Bizánc tornyai egykoron,
Így múland el a glória!

Oh, így korcsosul el régi, nemes fajunk,
Tündér myrtusi mind sorra lehullanak,
Oh, a farkahagyott, foltosodó idő
Minden díszt lelegel hamar.

Nem tér meg Ganyméd, s Bacchusi hűs nedű
Szomjú szánkba talán már sosem ömledez,
Csak nyúlós tejeket tölt poharunkba majd
Éltünk égi pohárnoka.


ARANY JÁNOS

Pettyes bikaborjú, két fajta szülötte
Legel a pataknál, szél zúg körülötte,
Hej, biz’ fület ímhol elhullata farkat,
Öntözi a mezőt piros színű harmat.

Elbődül a jószág, vérben szeme fordul,
Csóválna: hiába, nem kél köd a porbul;
Tudna csak beszélni - rogyván szíve, lába, -
Ilyesféle szókat forgatna magába’:

”Ó! mennybeli Isten, mi végre születtem,
Mit ér a pataknál legelni fületlen,
Bőgvén haza sorsát mit ér ma ha dallom,
Ha ő sose’ hallja, - ha én sose’ hallom?”

Így jutna borongván mélyebbre a gondban,
Arrébb cica árnya iramlik azonban,
”Ez volt! hiszen ez volt: bosszú tava nyelj el!...”
- Bajsza feketéjén megcsillan a tejfel.


ADY ENDRE

Álltam a Pusztán, álltam állván,
Kérődzve, bőgve, búsan, árván,
Mikor, hahó,
Rám törtek csülkös kis Zeuszok.

”Hej, szájas kis töpörtyű-borjak,
Mi kéne, hé, rátok tiporjak?
Ahol a Tej,
Oda szaladnánk lakni mi is?

Rátok dől e rozoga pajta,
S én ősi, szent, keleti fajta,
Én féljek, én?
Tudjátok ti, hogy én ki vagyok?

Nem holmi senkik tarka fattya,
A Mammon volt anyám ükatyja,
Hej, piszkosok,
Nekem aranyból van a fülem.”

És kacagtam, rengett a Puszta,
Fülét, farkát gyáván behúzta,
S futott, hahó,
Futott a csülkös boci-sereg.


KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

Ti csak nevettek rajtam, kis bolondon.
Röhögve durván és kuncogva halkan,
gonosz mosollyal gúnyolódva rajtam,
hogy zümmögő neszekre semmi gondom,
mert nincs fülem se farkam,
s úgy állok itt e harmateste dombon,
mint régi hősök vérező porondon.
De gőgöm rég a semmiségbe varrtam,
s arany-szelíden, mint egy árva pálca,
dac nélkül én a képetekbe mondom,
hogy messze Párizs, s jaj, oly messze London,
s hogy minden játszi tarkaság csak álca.
Bármerre tartunk, úgyis ugyanarra.
Oda hol kancsal éltem elfelejtem,
s búját mindenki elbocsátja helyben,
hol ép farokkal bőg a méla marha,
s csak fürdőzünk az édes, égi tejben.

Boci boci tarka,
Se füle se farka,
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni.

A vers szerkezetileg egyértelműen két részre tagolható. Az első egységet az első és a második sor alkotja, a másodikat a harmadik és a negyedik sor. Ez már a rímképletből is világosan kiderül: A A B B.

A verset az teszi igazán nagy művé, hogy egyszerre tartalmaz személyes és általános igazságokat. Ezt már a felütésnél érzékelhetjük, a költő kétszer szólítja meg a bocit, és ezzel tudatja vélünk, hogy valójában nem egy, hanem két bociról van szó. Az egyik boci természetesen a költő, akinek szerelmi bánata van.

Feltűnő, hogy az első szerkezeti egységben egyáltalán nem találhatók meg az igék, már ez is a leülepedettség, elhagyatottság érzetét kelti bennünk. De ezt csak fokozzák a két sorban halmozottan előforduló oppozíciók.

A két sor már önmagában is oppozíciót alkot (van egy boci, aki tarka, de nincsen se füle se farka, a 'füle' szó magas hangrendűsége is éles ellentétben áll a 'farka' szó mély hangrendűségével, a 'tarka' szó pedig önmagában alkotja a legerősebb oppozíciót, hiszen egyszerre fehér és fekete.

Ennyi ellentét nem lehet véletlen, és nem is utalhat másra, mint a szerelem természetének kettősségére, ami Catullus óta minden jelentős szerelmes vers sajátja. Egy embert látunk magunk előtt, aki bár 'tarka', vagyis a költőiség minden szépségével, rútságával, örömével, bánatával fel van ruházva, mégis hiányérzete van. Ez a hiányérzet minden beteljesületlen szerelem sajátja, a kedvese nélkül a költő sem érzi teljes embernek magát, és ezt vetíti elénk nagyon találóan egy fületlen és farkatlan boci képében.

A második szerkezeti egységben csak fokozódik a magányosság és az üresség érzete. Itt jelenik meg a versben szereplő egyetlen ige, ez viszont annál kérlelhetetlenebbül, visszavonhatatlanabbul: 'megyünk'.
Az egész verset átszövő kettősség itt is megtalálható, hiszen szó van egyszer a költő érzéseiről, amik egytől egyig elhagyják a költőt, aki már képtelen arra, hogy eltartsa őket, és elköltöznek valaki másba, aki még képes táplálni őket, vagy 'ahol tejet kapni' - és szó van az egész szintjén. Mind elpártoltak tőle, mivel szerelmi bánatában képtelen költeményeivel etetni őket.

A másik, az általános érvényű boci maga az élet. Itt az első szerkezeti egység (Boci boci tarka / Se füle se farka) azt jelenti: az élet sokszínű, de nincs semmi értelme. Felmerülhet a kérdés, vajon miért maradt el a 'de' kötőszó. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a költői nyelv állandóan tömörségre törekszik, de ebben az esetben másról is szó van. Nem teljesen egyértelmű ugyanis a 'de' szó használata. Felfoghatjuk úgy is, hogy itt éppen arról van szó: az élet sokszínű MERT nincsen semmi értelme. Hiszen ahogy valami értelmet, célt kapna, máris sokkal egysíkúbb lenne, sok mindennek lecsökkenne a szerepe, esetleg teljesen értelmét vesztené, megsemmisülne. Ez egy újabb kettősség, amit a költő nem old fel, mindenki kedve szerint
értelmezheti, de mindenesetre feltár egy olyan lehetőséget, hogy az élet értelme esetleg éppen az élet értelmetlenségében rejlik.

A második szerkezeti egység egyértelműen a fentiekben már említett 'megyünk' ige köré csoportosul. Ez a rész (Oda megyünk lakni / ahol tejet kapni) természetesen a halálra vonatkozik. Rendkívüli jelentősege van itt a többes szám első személynek, vagyis mi mindannyian 'megyünk', mi mindannyian meghalunk. Pontosan ez az, ami örökérvényűvé teszi a verset, hiszen a halál kérdése mindig foglalkoztatta az embereket, és ameddig lesznek emberek, mindig is foglalkoztatni fogja őket. A vers tehát örök problémát feszeget, és végül is arra jut, a halál az életnél egy nyugodtabb világot biztosít majd, 'ahol tejet kapni', tehát ahol nem kell megfejni az élet tehenét ahhoz, hogy boldogok lehessünk.

Itt tehát közvetve mégiscsak kiderül, mit tart a költő az élet igazi céljának: hogy fáradozva, olykor áldozatokat hozva végül is boldogok legyünk. Ez a vers mondanivalója, örök tanulsága, ami ebbe a játékos
formába öntve olyan meggyőzően szakad ki a versből, hogy méltán sorolhatnánk ezt a költeményt a legmaradandóbb művészi alkotások közé.

Olvassuk el a verset még egyszer:

"Boci boci tarka,
Se füle se farka,
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni."

Ugye milyen máskent szól most a vers, hogy a mélyére hatoltunk?

(Habostorta)

Csütörtöktől várják a meglepetésekkel megrakott cipősdobozokat a "Tízezer Gyermek Karácsonya" akcióban. Idén több helyen: 5 fővárosi és 35 vidéki gyűjtőhelyen lehet leadni december közepéig a rászoruló gyerekeknek szánt karácsonyi ajándékokat: játékokat, tisztálkodási szereket, könyveket. Tavaly 14 ezer cipősdoboz gyűlt össze.
Idén már negyedik alkalommal rendezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a cipősdoboz akciót. December 16-ig gyűjtik az ajándékokat olyan rászoruló gyerekeknek, akiket egyébként nem várna semmi a karácsonyfa alatt.
Bármilyen meglepetésnek - ruhának, játéknak, könyvnek, zsírkrétának - örülnek, a fantáziának csak a cipősdoboz mérete szab határt. A csomagokat a tavalyinál több helyen gyűjtik: Budapest öt pontján, a Szeretetszolgálat központjában, az Állatkertben, a Deák és a Batthyány téren és a Keleti pályaudvarnál, vidéken pedig 35 helyen várják az adományokat, de a korábbi évekhez hasonlóan postán is fel lehet adni őket.
A cipősdoboz akciót nemzetközi szinten már 15 éve rendezik meg: tavaly 95 országban 7 millió csomagot gyűjtöttek össze. Idehaza 14 ezer gyerek karácsonyát tették szebbé az adományokkal.
A részletekről és a gyűjtőhelyekről a www.ciposdoboz.hu oldalon, vagy a 06-30/4444820-as telefonszámon lehet érdeklődni.
 

hallgasd meg

Karácsony - Ady Endre

Emőd Tamás: KARÁCSONYI ÉNEK

Szánd meg Uram Isten
A sírót, a kérőt,
Adj egy karácsonyfát,
Egy egekig érőt.

Minden tűlevelét
Rakd meg ezer jóval:
Mazsolával, fánkkal,
Mannával, dióval.

Minden ágabogát
Tetejesen rakd meg,
A kalácsot, kolbászt,
Sonkát se tagadd meg.

Aggass pár millió
Öltönykét is rája,
Meg vagy száz magazin
Kis topánt alája.

Aggass valamit rá
Kicsinek és nagynak,
Subát a szegénynek,
Szívet a gazdagnak.

Gyűjtsd alá a Népek
Apraját és nagyját,
Aztán, Uram Isten
Rázd meg azt a nagy fát…

 

Szóval, megdöglött az akkori számítógépem. Ilyen esetben - mint mindig - az én jó volt osztálytársamat hívtam föl, hogy segítene már rajtam. El is jött, javított, szétszedett, összerakott, majd elhozta otthonról a saját gépét is, alkatrészeire szedte, az enyémbe belerakta a jókat, ő meg vihette a roncsot. Karácsony másnapja lévén csak azt kérte, ha nem bánnám, kicsit együtt lenne a családjával. Nagy kegyesen megengedtem. Azért mondta, ha bármi baj van, azonnal hívjam, majd segít.
Másnap baj lett. Nem indult el a gép és én internetezni vágytam. Mit nekem karácsony, mit nekem családi béke? - no de mégis, ha már volt egy informatikustanonc ismerősünk, aki épp nálunk lappangott, hát megkértem őt, nézne már bele a masinába. Nem boldogult. Hiába, Kricsi pótolhatatlannak bizonyult. Előkapartam hát a mobilomat és mondtam a srácnak, hogy most szépen hívjon fel egy számot, ahonnan majd megkapjuk az útmutatást, mit kell tennünk. A srác telefonált egyszer - majd lenyomta, hogy: "téves". Aztán telefonált másodszorra ... harmadszorra pánikszerűen szakította meg a vonalat ... aztán hozzám fordult: "Biztosan ekkora a baj?" - kérdezte meredt vonásokkal nézve rám, mintha az őrület csillogását lesné a szememben.

No, igen. Én a mobilomból diktáltam neki a számot, ahol is - mert mindkettőnk ugyanannál a szolgáltatónál volt -, nem kellett bepötyögnöm az előhívót. Diktálás közben pedig mindez eszembe sem jutott. Maradt tehát hét szám, ami ugye, egy normál, helyi, matávos budapesti számnak felt meg. Azt sikerült felívatnom az én jóságos tanácsadó Kricsim helyett a sráccal, aki meghallván a hívott fél bejelentkezését, nem tudta mire vélni az egészet. A bemutatkozó neve ugyanis így hangzott: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar…

Nem volt nagy történet, a kaland még a réges-régi gépem idején esett meg. Akkor még én sem ástam mélyebbre magam a számítástechnika területén, hiszen az, az őskori gép egyszerűen hosszú éveken át problémamentesen működött. Az oldalán lévő barlangrajzok pedig kicsit sem zavartak be abba, hogy használjam, amire kell. Az még egy 486-os konstrukció volt, talán ebből kiszámítható a kora. Volt neki 1.3 gigás winchestere, meg 4 mega RAM-ja is.
Na, tény, hogy alig tudott rajta futni valami bármi. Akkoriban még külön bejáratú technikusom nem volt, hogy modernebb program elfogadására, vagy hatékonyabb működésre bírja. Egy szó, mint száz, akkor nem a különféle író, olvasó, kávét főző alkalmazások köptek bele a levesembe, hanem én, magam, sk. intéztem úgy, hogy állandóan előjöjjön egy ablak a gép bekapcsolása után, ami a system.ini fájlt reklamálja. Hogy hogyan, azt ne kérdjétek, mert egyszerűen a leghalványabb gőzöm sincs róla, azóta sem. Nem is nagyon jelentett ez problémát, hiszen amikor közölte, hogy keresi, vagy valami hasonlót (már arra sem emlékszem pontosan), befogtam a száját, bezártam az ablakot és a gép ment tovább. Azonban egyszer beidegesedtem, hogy miért cseszeget ez a roncs folyamatosan? Ha tud működni anélkül, hogy azt az átkozott system.ini keresést közölné velem, akkor fogja be a képernyőjét, hagyjon engem békén. Anyám, borogass! Ekkor volt az a pillanat, amikor elkezdtem keresni, vajh miért és honnan küldi ezt az ablakot? Találtam is valamit. Valamit, bár nem az igazit. Ugye, mondanom sem kell, hogy mit tettem? Töröltem. Gondoltam, ha nagy baj lesz, a lomtárból még mindig vissza fogom tudni tenni. Itt tartottam a ténykedésemben, amikor csöngettek az ajtón. Valami fontos ember érkezett, tudtam, hogy nem szabadulok egyhamar, ezért fogtam és kikapcsoltam a gépet. Innen már sejthető, mi következet. Hiába volt a lomtárban bármi, a gépet a system.ini híján újra beindítani nem lehetett, nem tudtam hozzáférni. Elkeseredetten telefonálgattam mindenkinek, akiről sejtelmem volt, hogy valamit is tud a masinák lelkéről. Az egyik ismerős megadta a másik telefonszámát, majd a másik, aki egy cseppnyivel okosabb volt, el is magyarázta – valahonnan vidékről – hogy tegyem be a boot lemezt, töröljek, installáljak … és majd helyre jön a dolog. Aha, persze. Csakhogy én ezt a gépet annakidején programostul vettem, semmiféle lemezem nem volt hozzá. Maradt egy volt osztálytársam, akiről tudtam, hogy amatőr számítógépes, de ehhez képest elég jól megy neki a dolog és itt él Budapesten. El is jött, hozta magával az ő Win akárhányas programját, hogy ha másképp nem megy, majd azt rátesszük. Igen ám, de annak a programnak, mint azt megtudtam, volt egy „A” és egy „B” verziója. Az én gépemen addig az „A” volt telepítve, nála meg a „B” volt (az ”A”-t már az ócskásnál sem lehetett beszerezni). Az utóbbi telepítési kísérleténél viszont az én masinám közölte, hogy ahhoz kevés a memóriája. Ennek ellenére elerőszakolgattuk egy darabig, aminek a vége az lett, hogy a winchester is meghalt, semmi más nem volt látható, mint a kurzor villogása a fekete képernyő bal felső sarkában.
Azóta másik gépem van, több memóriával, nagyobb vinyóval és cifra programokkal. A nagyobb felszereltségnél viszont több a hibalehetőség is. Az azonban biztos, hogy egy életre megtanultam, hogy a system.ini fájlt nem töröljük.