Embermesék rókaszemmel

Az alábbi szövegű levelet kaptuk tegnap (változtatás nélkül másolom be, csak a nevet írtam át benne):

Sent: Thursday, February 26, 2009 8:31 AM
Subject: Meghívót kinek küldhetem?

 

Tisztelt cím,

 

én egy finn irodabútor cégnek vagyok az értékesítési igazgatója szeretnénk egy tavaszi sajtó reggelit tartani az új bemutató terműnkben ahol skandináv design kapná, meg a főszerepet kérném, hogy javasolja, kiknek küldhetünk meghívót az Önök cégétől. Tervezők, újságírók, szerkesztő stb... Előre is köszönöm az együttműködést.

 

Üdvözlettel,

Magyar Leánynév
Sales Director
….. Hungary Kft.

Kíváncsiságból megkerestük az illető hölgyet egy közösségi oldalon. Nem csalódtam. Köldökig dekoltált, ékszerekkel teleaggatott, festett szőke hajú. Mellesleg erős, egy pohár pezsgővel a kezében. Jobbján a (nyilván) főnök. A képaláírás: "Gáborral limuzinban"

… Innentől értem az ÉRTÉKESÍTÉSI IGAZGATást. A minimum 8 általános, az valószínűleg nem volt meg.

Üzenték:   Jelenleg Kétpúpú Teve (megosztott hirdetéses blog) státuszban vagy.

Folyamatban levő kérésed szerint Csizmás Kandúr (hirdetésmentes blog) státuszra szeretnél váltani,

a váltás 2009.02.28-án fog bekövetkezni.

 Epedve várom!

BOCS RVF 260602-nek szeretné anyakönyveztetni fiát – immár hatodik éve – egy orosz pár. A házasfelek a strasbourgi bírósághoz fordultak, de keresetüket elutasították.

 

Még a liberálisnak mondható orosz névadási szabályozás sem engedi egy moszkvai családnak, hogy kedvük szerint nevezzék el elsőszülöttjüket. A ded ugyan már hat éves elmúlt, de a szülők nem tettek le arról, hogy BOCS RVF 260602-nek kereszteljék.

 

A büszke apa hosszas agymunkával alkotta meg az utónevet, amelynek jelentése „biológiai emberi objektum a Voronyin-Frolov nemzetségből, aki 2002. 06. 26-án született”. Ezek után érthető, hogy a lassan iskolaérett kisfiú születési anyakönyvi kivonat és egészségügyi biztosítás nélkül él.

 

A családfő a strasbourgi bíróság elé is felterjesztette meglepő kérését, ám ott is elutasították. Azok után, hogy Oroszországban engedélyezett keresztnév a Viagra, az Aviagyiszpécser (Légiirányító), Privatyizacija (Privatizáció), illetve a Szalat Latuk (Latuk-saláta).
Az országban nem új jelenség a furcsa utónevek adása, a korai bolsevik időkben rengeteg gyerek nevét forradalmi hősök, sőt a technikai haladás újabb találmányainak megörökítése érdekében adták. Fiúknak adták például a Traktor nevet.
A híresebb nevek közé tartozik ennek alapján Elem Klimové, a híres filmrendezőé: az Elem nem mást, mint Lenin és Marx nevét rejti.
(forrás: Független Hírügynökség)
 

Tegnap, hazafelé menet megcsalt a szemem. Bámultam a Dunát és megpróbáltam a mostanában történt tragédiáira nem gondolni.
Néztem a madarakat és láttam pár nagyobb hajót. Úgy látszik, a hideg ellenére mozgolódnak. Egyszer csak felcsillant a szemem, mert ismerőst véltem derengeni az esti párában. Csak nem a River Cloud? A kedvenc hajóm! Már úgy vártam! – ám közelebb érve csalódnom kellett, nem az volt. Sebaj, látom még idén, bármilyen ritkán is jöjjön errefelé.
Egyszer, ha majd nagyon gazdag leszek, végighajókázom vele a folyón. Mert az nem lehet, hogy ez a szerelem plátói maradjon, és csak távolról imádjam, lessem, amíg csak ki nem úszik a látóhatárból.
Meg egyszer majd még szárnyashajóval is elmegyek Bécsbe és vissza … de ha választanom kell a kettő közül, akkor mindenképpen a River Cloud.

 

Heltai Jenő: Kirándulóhajó

 

Vasárnap reggel álmosan, tunyán
Megy a hajó a csillogó Dunán.
Paraszti cifra díszbe öltözött
Pirosvirágos két zöld part között.

 

Leányfalu… Szentendre… templomok…
Száll, száll a füst, a gép dünnyög, dohog.
A kapitány, a pesti tengerész
Látócsövén a végtelenbe néz.

 

Hajókerék zúg, bősz sziréna búg,
Fönt a hajón új lányok, új fiúk,
Muzsika, tánc és nagy titokba csók…
Ó, szép vasárnap! Bölcs kirándulók!

 

A közönyös-kék régi ég alatt
Az élet és a pillanat szabad.
Ki veszi észre? Messze, messze lenn
Egy férfi áll a vízben. Meztelen.

 

Szakálla leng a szőrös mell fölött,
Makrapipája kéken füstölög.
Csapkodja térdét, nézi az eget,
A nagy hajónak vígan integet.

 

Harsány halihó!-val jóreggelt kíván.
Ki ez a jámbor? Költő? Hős? Zsivány?
Vad lázadó? Vagy kispolgár, vacak?
Így messziről az isten tudja csak.

 

Akárki, mindegy. Hitvány kis bogár.
Örül, hogy él, hogy itt a fény, a nyár
És messze még az elmúlás, a fagy…
Ember szegényke. Az, ami te vagy.

 Mindenki figyelmébe ajánlom: 

http://hangorienidiocc.blog.hu/2009/02/09/utolso_szo

Fodor Ákos: Sose bánd

 

a hang… a hangot a csend szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha már vele száll, vele zeng
szíved…

 

a fényt a szem fura mágusaként
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd!

 

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

 

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész…

 

a csend… a csendet a hang szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásimulsz,
s vele tart szíved

 

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

 

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész.

 

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,
amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz! 

 

https://www.youtube.com/watch?v=XyjOWMvrKJs

 

eredeti:

 

Goethe: Vándor éji dala
(fordította: Tóth Árpád)

Immár minden bércet
Csend ül,
Halk lomb, alig érzed,
Lendül:
Sóhajt az éj.
Már búvik a berki madárka,
Te is nem sokára
Nyugszol, ne félj...

Varró Dániel: Vándor éji dala
(a "viccelődjünk azon, amit nem bírunk lefordítani"- sorozatból)

Szelídített változat kisebbeknek

Minden orom csupa
öröm,
a lombokon, a
lömbökön
szél szól: lihi.
Madárdaltól nem zeng az erdő.
Örvendj tekergő,
itt a pihi.

Bunkósított változat nagyobbaknak

A hegytetőn fent
nyugi van,
csak a szél böffent
sutyiban
a lomb közt, de slussz.
A madárkák kussolnak a fákon.
Belőled is, barátom,
kifogy a szusz.

Orbán Viktor influenzás lett
A Fidesz elnöke nem utazik Franciaországba.

 

Orrpolippal műtötték Hagyó Miklóst
A szocialista főpolgármester-helyettes rosszul hallott, és nehezen vett levegőt.

 

Az iráni elnök náthás
Ahmadinezsád aznap robbant le, mikor Obamát beiktatták, lemondta az összes programját.

Egy néger bölcs írta fehér szomszédjának:

Mikor megszületek: fekete vagyok.
Mikor felnövök: fekete vagyok.
Mikor lesülök a napon: fekete vagyok.
Mikor fázom: fekete vagyok.
Mikor meghalok: fekete vagyok.

DE TE!

Mikor megszületsz: rózsaszín vagy.
Mikor felnősz: fehér vagy.
Mikor lesülsz a napon: piros vagy.
Mikor fázol: kék vagy.
Mikor meghalsz: lila vagy.

És még van pofád engem színes bőrűnek nevezni?
 

Olyan jó lenne, ha Uri Geller elém állna, szúrós tekintetét rám szegezve, széttárt ujjakkal felém mutatva hangosan kiáltaná a fenti varázsszavát. Mert abban a pillanatban legalább ötven százalék esélyem lenne arra, hogy elmúljon az aktuálisan benyalt influenzám. (Igaz, annak is ötven százalék a lehetősége, hogy ettől sem múlik el: igen-nem; fifty- fifty). 

Maradnak tehát az én boszorkányolásaim. Ilyen pl. esténként a méregtelenítő sófürdő.
A sófürdő koncentrációja minimum 1%-os legyen. Egy normál nagyságú fürdőkádnál (kb. 100 l) szükség van legalább 1kg kristálysóra. Tegyük a fürdőkádba és engedjünk rá kevés forró vizet. Használjunk kősót, vagy tengeri sót, csak ne finomítottat és vegykezeltet, mert abban mindenféle tapadásgátló és ki tudja, mi minden egyéb anyag van (fluorid, jód, arzén, cián, patkányméreg…), ami per pillanat nem hiányzik, nekünk elég az egész cuccból a nátrium-klorid. Nem baj, ha szürke lesz tőle a víz. Ha a só feloldódott, engedjük tele a fürdőkádat jó meleg vízzel és áztassuk bele megfáradt, elgyengült korpuszunkat.
A fürdés időtartama legalább 20-30 perc legyen (persze, én szeretem ezt felszorozni hárommal, néggyel, attól függően, hogy mennyire köt le a könyv, amit ilyenkor magammal viszek). Ezután pihenjünk fél órát, de ha ügyesen estére időzítünk, akkor át lehet szunyálni az éjszakát.

A másik csodaszer a frissen reszelt gyömbérből készült forró tea. Először, amikor megkóstoltam, úgy éreztem, bármikor tüzet lehelek az alágyújtósra, de később mániámmá vált és most már meg sem érzem, hogy csíp. Sőt, a reszeléket is meghamikázom. Mire is jó? Kapok tőle levegőt és kiválóan feloldja a torkomban lakó egeret. Volt úgy, jó másfél éve, hogy kénytelen voltam gégészhez fordulni, mert állandóan éreztem, hogy hurutos a légcsövem. A dokinő megnézte, hümmögött, hogy látja, majd felzabáltatta velem a fél patikát különböző gyógyszerek, vegyszerek és kegyszerek formájában. Ám a hurut nem múlt a jó égnek sem. A bioboltos néni pedig, végighallgatván a szitkozódásomat, csak annyit mondott: gyömbér. Frissen, reszelve, teának. Gondoltam azon már ne múljék, akkori elkeseredésemben, ha szárított teveaszart ajánlott volna, talán azt is elfogadom. Elmentem a piacra és vettem gyökeret. Mikor hazavittem a kedvesem elkészítette, mert én látni sem akartam, milyen méregpohár jut majd sorsomul. Talán a harmadik nap reggelére kutya bajom sem volt.

Rajta hát, már két napon túl vagyok!

Úgy beszélgettünk pszichopapával, mintha már ezer éve barátok lennénk. Én bőgtem, ő pedig a szeretetével ölelt körül. Egy tündér. Írt fel gyógyszereket, amiket jó ideig szednem kell majd, de cserében – ha nem vigyázok – meg fogok hízni tőlük. Mekkora hurrá! Aztán megsúgta, hogy nincs is nekem semmiféle bajom. Ezt az egészet ők, agyászok találják ki, hogy legyen sok betegük. Ha nem hiszem, kérdezzem csak meg bármelyik szcientológust! Mindenesetre lefixálta a következő randink dátumát. Hátha mégsem Xenu mellett döntök.

Frizi komám! Mér' vagyok itt?
Szeretnémé Naztunni!
Elfogott egy rossz érzés
oszt nemme rekkel alunni?
Esetleg az emberiség
nagy szellemi fokában
saját köbcentimhez képest
nagyon magas raszálltam,
s a tűző nap sugarában
megolvadt a szárnyam,
csak mert csájníz pévécé vót,
felhőkhöz kozmáltam?
Ne örvendjetek káromon
szőrös szívű májjal,
lehoz majd egy deli vihar
még vadabb homállyal!

(Venyerin)
 

Az egyházalapító élete folyamán többször nyilatkozott úgy, hogy a legjobb üzlet saját vallást alapítani: „Szavanként egy pennyért írni nevetséges. Ha valaki igazán szeretne egymillió dollárt keresni, annak a legjobb módja, hogy alapítsa meg a saját vallását.”

http://video.google.com/googleplayer.swf?docId=1953111836089262961&hl=en

http://www.fn.hu/kulfold/20080108/egesz_europaban_harcolnak_szcientologusok/ 
 

Nekem fölösleges a statisztikáimból idézni, mert általában ezt a blogot az e helyütt rendszeresen megjelenő versek miatt keresik fel. Hála az égnek.

Fennállásom óta próbálom elkerülni a politikát – az ilyen jellegű hozzászólásokra sem próbálok reagálni – nem vagyok hajlandó gumicsontot csócsálni. Nagyon ritka azon alkalmak száma, amikor eldurran az agyam és teret engedek indulataim áradatának.

Ez persze, nemcsak a politikára vonatkozik ... maga a jólfésült élet ilyen, oszt annyi.
A dilidoki szerint asztalt kellene néha csapkodnom, földhöz vágni egy-két ripityára törhető holmit, ordítani, ha kell és időről-időre nem szégyellni, ha késztetésem van valakit pofán vágni. Sőt, ha több kettőnél, ezt művészien ki is kellene viteleznem. Megjegyzem, a bútorcsapkodástól fáj a csuklóm, poharat, tányért nem török, mert úgyis nekem kell összetakarítani, az ordibálástól egér költözik a torkomba, ám a megagyalandók listája már készül. :-)))

A nemek közötti kapcsolatokról sem érdekel, hogy az kinek, kivel, mikor, hol és hányszor válik igenekké, nem érdekel, melyik pasasé mekkora és milyen magasan tudja lepisilni vele a falat, elhúzni a hathúszas vonatot. Ugyanúgy teszek a frusztrált nőcikre is. Szerintem az ilyesmi kétemberes tornagyakorlat, meg is kívánom őrizni annak.

Így aztán igazán nem dicsekedhetek cifra keresőkifejezésekkel. Ez jó tendencia.
Boldog új évet!

Rékasy Ildikó: Öröktől és azóta

 

Öröktől és azóta
érzem, hogy létezem,
cél nélkül hull a porba
mégis az életem.

 

Bár volnék én a fecske,
ha új nyarat csinál,
magokat csipegetve
az Úr lábainál.

 

Bár lennék én a bánat,
mely mindig felderül,
ha fanyar italába
egy csöppnyi méz kerül.

 

Bár lehetnék a gyermek,
aki csodára vár,
s mélyén a rengetegnek
hiszi: hazatalál.

 

Azóta és örökre
fizetnék bármivel,
ha válhatnék a szóvá,
amely nem hangzik el.

(Megjegyzés: a fecske nem magokat eszik, hanem rovart. Ellenben nyarat sem csinál.)
 

t
i
tű
levelű
csend kupolái
örök-
zöld fenyvesek
a hó
alól is reményt szikrázni
csak zengjetek!
Isten nélküli istállók mélyén
ti őrzitek a szárnyatok alá menekült
Kisdedet.
Túl: arasznyi ágaitok szalmazsákokba rejtve,
ha őrök
elkobozzák, rabok szabad szívében nyit tovább!
Némán is hirdessétek e gyűlölet-rengetegbe':
csak a
szeretet
tehet
csodát.

https://www.youtube.com/watch?v=EfEJxvo8fXo
Elvis Costello Ő

https://www.youtube.com/watch?v=KooinrAZkEs
Ének az esőben

https://www.youtube.com/watch?v=OaM_Rlt2lgE
Bicska Maxi dala

Véleményem szerint a mostani, negyedik megasztár verseny a leghitványabb az eddigiek közül. Arról felesleges is vitát nyitni, hogy ripacska és rikácska, a két műsorvezető, úgy teszi a dolgát, mintha egy huszadrangú vurstli kikiáltói lennének, de a zsűri szakmaisága is erősen megkérdőjelezhető egy állítólagos énekverseny mibenlétéhez képest. Tisztelet az egy szem kivételnek, Fenyő Miklósnak, aki nem azzal foglalja el magát, hogy ajándékot, fülbevalókat osztogasson, önmagát fényezze (neki erre nincs szüksége), fellépő ruhát – amit amúgy nem az énekesek választanak ki maguknak – kritizáljon, hanem a hangra koncentrál.
Ebből pedig, ebben a szériában (bár megkockáztatom, az eddigieket is ideszámítva), Lakatos Krisztiáné magasan veri az összes többit.

A TV2 tisztességességét pedig inkább nem kommentálnám. Talán leginkább azért, mert erősen kétlem, van-e nekik olyanjuk egyáltalán?
 

Lásd a blogom

jobboldali hasábjának indító dobozát.

A vámon megáll egy férfi, amikor így szól a vámos:
- Mutassa a táskáját!
- Elnézést, de nekem nincs táskám - mondja a férfi.
- És az kit érdekel? A szabály az szabály!
 

 … és megint azt dobta a gép, hogy idén se én legyek a Mikulás, pedig akkor valaki szépen kipucolt csizmájába belerakhattam volna az egész cuccost, mondván: itt van, megnyerted, innentől legyen a tied.
Meglehet, amióta tudom, hogy egy szekérderéknyi pár apróbb bibit leszámítva nincs nagyobb bajom, pusztán hülye vagyok – de ebből az agyász majd kikezel – tulajdonképpen tojok az egészre. Nota bene: az agyászra is. Bár, ha valaki meg tudna győzni, hogy három kék, meg egy marék fehér, valamint több egyéb színekben pompázó bogyótól (de legyen akár jeges fürdő, villamos sokkoló, esetleg kis szalonkabát, sikkes masnival a hátán, vagy akár lobotómia) megoldódnak a problémáim, minden családtagomnak lesz munkája – és ki is fizetik – tisztességes munkahelyeken tisztességes munkaadóval, a bank lemond a hiteltörlesztéseinkről, a szembemosolygós szemétládák belefulladnak a szarba, amit oly előszeretettel kavargatnak, nem sajnálnék időt és fáradságot arra, hogy megnormálisodjam.
A boszi dédim meg ül egy felhő szélén, lóbálja a lábát és szakad rajtam a röhögéstől, miközben azt gondolja: hülyegyerek, hát miért nem segítesz magadon? Kell neked orvos, aki megmondja, hogy kicsivel nagyobb a szíved a normálisnál (mondd, tényleg muszáj abba tömegeknek beleférni)? Meg félrever? No és? A harang is szokta. Dokihoz kell menned, hogy megtudd, nincsenek elpunnyadt lábaid, látszik rajtuk, hogy tornász voltál? Fáj? Kinek nem, ha lúdtalpat intézett bele magának? Fulladsz? Fulladj is meg, ha ahelyett, hogy bemosnál egyet a „nagymenőknek”, azt mondod, nem süllyedsz az ő szintjükre. Bőrgyógyászhoz mégy? Hát te tényleg nem vagy eszednél! Bibircsókjának minden tiszteséges banyának kell lennie, örülj neki, hogy alakulsz! Egyél füveket, gyökereket, vedd elő a megfelelő gyertyát végre és hagyd a francba a patikaszereket. Az agyásszal meg légy óvatos. Ő nem ártott neked, ne kergesd hát az őrületbe. Meglehet, szebb sorsot érdemelne…

Juhász Gyula: Szavak

 

Szavak, csodálatos szavak,
Békítenek, lázítanak.

 

Eldöntenek egy életet.
Följárnak, mint a kísértetek.

 

Szárnyalnak, mint a gondolat.
Görnyedve hordnak gondokat.

 

Világokat jelentenek.
Meghaltál, ha már nincsenek.

 

Dalolnak és dadognak ők.
Gügyögnek, mint a szeretők.

 

Ölnek és feltámasztanak.
Szavak, csodálatos szavak.

Kiss Tamás: Elfelejtett szavak

 

Csak titeket kereslek,
kimondhatatlanok.
Nem alszom sokszor éjjel,
sírok miattatok,

 

mert amit mondanék is,
csak elejtett falat
nélkületek, ti kedves
elfelejtett szavak.

 

Már azt hiszem, azért – mert
titeket elhagyott –
lett néma, aki néma
és hallgat a halott,

 

s azért fúl el a lélek,
mire a szánkhoz ér
s mint seben át belőle
azért hull, hull a vér.

Fábri Péter: Tyúkeszű vers

 

A szavak, mint a tojás héja: bennük
valami él, talán éppen a kód,
s végül a tojáshéjat és a kódot
föltöri majd a törekvő utód,
és így életre kel – csipogni kezd, és
eleinte még érti önmagát,
de fölnő, s minden egyre titkosabb lesz,
érthetetlen és zárt, mint egy tojás.

Magyari Lajos: Szavak
Sütő Andrásnak

 

Egymilliószor megverve, megáldva,
a szavak fellegvárába bezárva,
élve hűségvizen, jóság-kenyéren,
szándékaidban örök tettenérten,
égre rúgtatva, hol csillagszilánkok
megsebzik és szétszabják az álmot,
a mélybe lebukva, le, gyökerekre,
a kínok pörgő korongján pörögve,
és győztesen mégis, mégis birtokolva,
e birtoklásért indulva birokra,
hol szelíd harcon, csak magad sebezve,
születik már a dolgok égi rendje:
a lét odabékül lassan a kezedhez,
csak minden percét nevén nevezd meg,
és rád hallgat a dolgok szétbogárzó nyája
– nincsen szükséged dobra, lármafára –,
mert megőrzik e világot, korokon át,
nyelvünk szavai, hű sorkatonák.

Baka István: Csak a szavak

 

Csak a szavak már nem maradt más
csak a szavak csak a szavak
a tó szavában úszom én hol
a hínár mondata tapad
testemre és a mélybe húzna
de hát az is csak szó a mély
nevezz meg és a név a szó majd
kiszabadulva partot ér
csak a szavak már nem maradt más
nem táplál a kenyér s a bor
lélek vagyok ki test-koloncát
hurcolva folyton megbotol
a semmi és a lét közötti
küszöbben bár ez a küszöb
szó maga is csak és riadtan
tévelygek a szavak között
jó volna lenni még talán de
mit is tegyek ha nem lehet
a szótáradba írj be s néha
lapozz föl engem és leszek

Tudja, mennyivel többet ér egy rossz könyvnél egy jó böngésző? Egy avas csokinál egy állapotfelmérésen átesett bicikli? Egy lila nyakkendőnél a megfelelő arányban adagolt szeretet vagy gyűlölet? Remek karácsonyt rendezhet, ha senkire sem költ semmit. Megmutatjuk, hogyan:

http://index.hu:80/tech/uzlet/tudj081201/

 

 

És egy ötlet a dekorációhoz is:

 

Rénszarvasból készítenek karácsonyfadíszeket az Egyesült Államokban, de nem a húsából, sem a csontjából, agancsából, sem a bőréből:

http://www.stop.hu/articles/article.php?id=419073

Jó pár éve, egyik karácsony előtt úgy döntöttem, hogy az ajándék – tőlünk, saját magunknak – egy beépített szekrény lesz.
Először, ugye, ki kellett rámolni a szobából – megszüntetve a korábbi szekrényeket –, hogy helyet csináljunk az új bútornak. Iszonyú felfordulás lett pillanatok alatt, bakot ugrottunk, dobozokból éltünk. Aztán, ahogy kell, jöttek a szakik, fúrtak, faragtak, fűrészeltek, szegeztek. A macskáim (akkor éppen négyen voltak) nem szívelték a csatazajt, egész nap a takaró alá bújva szunyáltak. Este aztán, a hangok csitultával az övék volt a világ.
Egyik nap, szörnyű fáradtan zuhantam az ágyba, mert – Murphy törvénye szerint – nem volt elég a cirkusz, még egy jó kis hőemelkedést is beszereztem magamnak. (Megjegyezném, ez nálam szokás, a megelőző lakásfelújítás alatt épp bárányhimlős voltam). Szóval, lefeküdtünk a gyerekemmel a kisszobába, magunkra zártuk a két helyiséget elválasztó üvegajtót, ezzel elrekkentve az ádáz bandát is. Mindhiába.
Éjfél után nem sokkal iszonyú kuravanyázásra ébredtem. Te jó ég – gondoltam magamban – biztosan betörők jöttek, akik konstatálván a felfordulást és a romhalmazt, azaz azt, hogy ezt a lakást már kirámolták, most üvöltve káromkodnak. Magamhoz szorítottam a gyerekemet és szentül elhatároztam, az életem árán is meg fogom védeni! Ráhúztam a paplant, eltakarván őt, amennyire csak lehet … majd lassú, néma osonással kibújtam az ágyból és megnyitottam az este bezárt ajtót. Mozgást nem érzékeltem, bár a szitkozódás még mindig tisztán hallható volt. A sarokból jött, az ajtó mögül. De hiszen ott csak az íróasztalom van az irodagépeimmel! Oda ember csak úgy fér el, ha mindenen átmászva leül eléjük! Kitártam az ajtót és akkor ért a felismerés:
A macskáim mind ott gyülekeztek az asztalon, körülülve a telefaxot. Ezek a bitangok telefonáltak! És esküszöm, közben röhögtek! Az éjszaka kellős közepén, kihasználva, hogy kedvükre galádkodhatnak, valószínűleg megnyomták a kihangosító gombot és azután az újratárcsázót, minek következtében a telefon – téve a dolgát – felcsörgette azt a számot, amivel legutoljára beszéltünk. El tudom képzelni, hogy örülhetett az illető, amikor éjjel felhívják telefonon, kikeltik az ágyából, megzavarva az első, legédesebb álmát, aztán ahelyett, hogy beleszólnának, legfeljebb csak nyávognak. Hát persze, hogy ledobta az agya a láncot és olyanokat üvöltött a készülékbe, amire aztán felébredtem!
Akkoriban még hála az égnek nem volt hívószámkijelzés a készülékek többségén, így nem kellett magyarázkodnom és elmesélnem nekik, hogy a macskáimmal beszéltek. Biztos vagyok benne, sosem hitték volna el.
 

Egyszer kábé este hatkor, hűs, borongós őszi nap volt,
vert avart sodort a nyirkos, őszi szél az útakon,
ültem elmerengve hosszan, s látom ám, hogy bent a koszban
hosszú árnyak szárnya moccan fönt az egyik bútoron,
fölkavart por, hollóforma ronda, súlyos únalom,
s rémisztő volt? Hú nagyon!

„Bocs, de nincs időm momentán – mondtam perceim rohantán
– régi költők régi kincsét szórom órák óta már
aprópénzre felcserélve ócska rímek perselyébe –
verset írok elsejére, hagyj merengnem, te madár,
fázom úgyis, félek úgyis, félek attól, ami vár.”
„S szólt a holló: Marimar.”

 

Megborzongtam este hatkor, tényleg ez vár engem akkor?
Jaj, miféle szörnyű átok károg át e hangsoron?
S elbutulva bár a bútól, mely kedélyem érte útol,
csak kilestem, mégse bútor az, min ül az únalom,
fenn a tévén, ott ül, ott ül (mondjuk nincs is Pallaszom),
s hízik ott a Dallaszon.

 

Én, személy szerint egészen kedvelem, ha annyi részen
át megy egy külföldi, marha sorozat, bevallhatom,
Baywatchon nőttem fel, aztán meg a Mért éppen Alaszkán,
tényleg nem lehet panasz rám, addig el nem alhatom,
míg nem láttam egyet egy nap, mondom, van rá hajlamom,
meg kellett hát hajlanom.

 

És azóta, mit tagadjam, leckét, verset abbahagytam,
örökösen este hat van, nyirkos, őszi szél eseng,
s hollómmal megosztva széket nézem a sok hülyeséget,
melyek mind, akár az élet, hol halózunk tévesen,
hol a fájó közhelyeknek nincs se hossza, vége sem,
s unjuk egymást rémesen.

 

Hát, a versnek vége itt most, unni tetszett szinte biztos,
untam én már írni is, csak bóbiskoltam dallamán,
rezgett, mint a málnalekvár, bús elődöm Allan Edgár,
félek, nem dicsérne meg már ennyi rossz rím hallatán,
búslakodna Allan Edgár ennyi rossz rím hallatán,
nézze el, ha hall talán.

– amilyen a szerencsém, akkor éppen a reptéren leszek.

Egy héten belül másodszorra küldtek vérvételre, mert az első eresztésből kifelejtődött azon vizsgálatok kérése, amik a leginkább érdekesek lehetnek a jelen egészségi állapotom szempontjából.
Az új körben, első nekifutásra rosszul töltötték ki a beutalón lévő adatokat. Anyám neve helyére beírták az enyémet, a lánykori nevemhez (ami egyébként ugyanaz, mint a jelenlegi) egy az enyémmel megegyező vezetéknevű, de más keresztnévvel bíró hölgyé került (megjegyezném, nem Kiss, Kovács, vagy Tóth a vezetéknevem, sőt, egyáltalán nem gyakori) és kaptam még bónuszként egy doktori címet is.
Visszamenék a rendelőbe, mert szóltak, hogy a beutalómon csak a kitöltő doki javíthat adatokat úgy, ha rányomja a pöcsétjét is.
Ó, semmi baj – mondta a doktornő, amikor megfelelő mennyiségű sorban ülés után végre elétettem a papírt és átfirkálta a névrokont. – Ezt megtehette volna maga is! – szólt széles mosollyal.
Igen ám, de nekem pecsét is kell, mert anélkül nem fogadják majd el a laborban…

OK. Következő kör a vérvétel.

Az ablaknál kilométeres sor, minden beteg szitkozódik, de az egészségügy teszi a dolgát. Én is beadom a papíromat, megnézik, iktatják, számítógépre viszik, vonalkódot is kap. Kezembe nyomják a másik lapot, amivel mehetek majd négy-öt nap múlva az eredményekért. Kis idő múltán a vámpír néni ismét megcsapol (hozzá kell tennem: most nem is fájt), majd utamra enged.

Következő héten megyek az eredményért. Beadom a nálam lévő lapot, kapok helyette másikat – a lelettel. Sietek, majd otthon megnézem.

Hazaértem után látógépet rántok és elkezdem bogarászni, vajon életben maradok-e még? Hát, a papíron – a három vizsgálat közül az első kettőnél az alábbi mondat olvasható:
„Alapellátás keretében nem végezhető. Valid”

Mi a szösz ez? Kaptam beutalót, elkéretőztem a munkából (később le kell dolgozni), sorban álltam, kiszívták a véremet, rohangáltam … és egyik seggfej sem vette a fáradságot szólni, hogy mindezt teljesen feleslegesen teszem? Meg különben is, mi az, hogy „alapellátás keretében nem”? Nem fizetek elég járulékot? Vagy csak szerintük nem – és előbb még ott is sorban kell állnom és bebizonyítani, hogy de igen??? Vagy esetleg az összes nyilvántartott adatom nem is rólam szól? Létezem én egyáltalán?

Másmeg, ha „alapellátás keretében nem”, de egyébként igen, akkor miért nem kérdezik meg, hogy kifizetem-e, vagy valaki más esetleg helyettem, vagy egyáltalán bótolunk-e így is?

A cardiológiát ötödikén kezdtem. A holter-eredményt december elsején kapom meg (mivelhogy más dolguk is van, nemcsak én vagyok a világon). Különben is, mi változás lehet a két évvel korábbihoz képest?
1.) Meggyógyultam;
2.) Nem változott semmi;
3.) Dögledezünk, dögledezünk? Akkor meg mire ez a nagy sietség?

A gastroenterológiát hívtam három hete (félévente kell javaslatot adniuk egy olyan gyógyszerre, amit állandóan szedek), de majd decemberben kell újra telefonálnom, mert nem tudják, hogy mikorra fognak tudni időpontot adni januárra. Sok a beteg, ez van. Ja, addig nem kapok engedményes gyógyszert, fizessem a teljes árat. Végülis, nekem kell, vagy nekik?

A tüdőgyógyásznőnek lesz igaza. Csak stresszelek. Csak pánikolok. Javasolná, hogy beszéljek egy pszichiáterrel (jó ha tudom előre, drága lesz!).

Konklúzió:

Ha beteg vagy, gyógyulj magadtól, vagy dögölj meg.

Ez az, ami valid.

Hipochonder:

- Doktor Úr! Tudja én vagyok, Nagyné! A férjem rosszul van! Kéri, hogy jöjjön ki hozzá!
- Eszem ágában sincs éjfélkor kimenni! A férje csak képzeli, hogy beteg! Majd reggel hívjon! Addigra lehet, hogy mást képzel!
Másnap reggel:
- Igaza volt doktor úr! Most azt képzeli be magának, hogy meghalt.

...a halk szavú költő, műfordító 80 éve, 1928. november 7-én hunyt el Budapesten.

Aradon született 1886. április 14-én, édesapja szobrászművész volt. Iskoláit Debrecenben végezte, gyenge fizikumú, beteges gyerek lévén az irodalom, az ábrándok világába vonult vissza a hétköznapok zaja elől. Érettségi után a budapesti egyetem magyar-német szakán tanult, költői pályája is itt kezdődött. Versei eleinte A Hét és a Vasárnapi Újság című lapokban, majd 1908-tól az akkor meginduló Nyugatban jelentek meg.

1909-ben vissza kellett térnie Debrecenbe, hogy családfenntartó legyen. Több helyi lapnak dolgozott, a közélet kérdéseiről, a különböző társadalmi jelenségekről közölt publicisztikákat, a Debreceni Független Újságba színikritikákat írt, s továbbra is küldte verseit a Nyugatnak. 1913-ban ismét Pestre költözött, ahol megjelent első kötete, a Hajnali szerenád. Korai költészetének alaphangja a melankólia, a fájdalom- és magányérzés volt, erősen hatott rá Schopenhauer filozófiája. Nevezetes és igen jellemző versei e korszakának a Meddő órán és az Elégia egy rekettyebokorhoz.

Pesten kezdetben házitanítóskodott, majd a művészek nagy barátja, Hatvany Lajos vette pártfogásába. Ekkor derült ki, hogy súlyos tüdőbeteg, így Hatvany támogatásával különböző szanatóriumokban keresett gyógyulást. 1907-ben az Esztendő című lap munkatársa lett, megjelent a Lomha gályán című kötete, s feleségül vette szerelmes verseinek múzsáját, Lichtmann Annuskát. Házasságukból 1920-ban született leányuk, Eszter, aki később szintén kiváló költő, műfordító lett.

Az I. világháború eseményeit rettenettel szemlélte, pacifistaként elítélt minden vérontást, a háborús hőskultusszal nem tudott és nem is akart azonosulni. Az őszirózsás forradalom lelkesedéssel töltötte el, a Tanácsköztársaság kikiáltását is örömmel köszöntötte. 1918-ban a Vörösmarty Akadémia titkára lett, betegsége azonban ismét szanatóriumba kényszerítette, s a Tanácsköztársaságot követő időszakot is itt töltötte. 1921-től az Est-lapok munkatársa, itt jelentek meg versei, novellái, kritikái is. Utolsó korszakának verseiben ismét felerősödött pesszimizmusa, a minden sorát átható szomorúság. A Körúti hajnal, az Esti sugárkoszorú, a Lélektől lélekig e kor jellegzetes versei, s a Jó éjszakát!, amelyben a ma is oly kínzóan aktuális kérdésre keresi a választ: van-e értelme, haszna a művészetnek, a költészetnek.

Élete utolsó éveit Újtátrafüreden, a tüdőszanatóriumban töltötte. Budapesten halt meg 1928. november 7-én, temetésén Babits mondott búcsúbeszédet, a Nyugat pedig emlékszámmal adózott egykori munkatársának.

Tóth Árpád igen jelentős műfordítói munkát is végzett, nevéhez fűződik többek között Shelley Óda a nyugati szélhez, Oscar Wilde A readingi fegyház balladája, Rilke Archaikus Apolló-torzó című költemények fordítása, s Babitscsal és Szabó Lőrinccel együtt ő ültette magyarra Baudelaire A romlás virágai című kötetét.
(stup.hu)

(Kép: Tóth Árpád, Annuska, Hollós Korvin Lajos és Hollós Korvin Lajosné Tóth Eszter sírköve - Farkasréti temető: 42-1-12)

Negyedik osztályos lehettem, amikor Pilisvörösvárra utaztunk úttörő táborba (én még mint kisdobos). Az ismerkedési esten mindenkinek valami produkcióval kellett előállnia. Tisztán emlékszem a lányra, aki gitározott (és a fiúkra, akik elhangolták a hangszerét). Még föl tudom idézni azt az indulót is, amit az odafelé vezető úton költöttünk a társaimmal a vonaton, hogy aztán mi is megmutathassuk, „micsoda nők” vagyunk. Valamint emlékszem egy lányra, aki egy Tóth Árpád verset mondott el.

Én addig még a költő nevét sem hallottam, a szerelmi vágyódás érzetéről sem sejtettem, hogy mi fán teremhet, de azt tudom, hogy nagyon megragadott, ahogy a lány szavalt. Azt hiszem, az a pillanat volt, amikor tudatosult bennem, hogy rendkívül fogékony vagyok a rímekbe szedett ritmusos sorokra, mert azt a verset is ott, első hallásra megtanultam kívülről – és nem felejtettem el a mai napig.

Tóth Árpád: A vén ligetben

 

A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.

Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,
S csendes volt a szivünk nagyon,
És mégis csókba forrt az ajkunk
Azon a sápadt alkonyon.

Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve
Lehullott egy csöpp csipke-rom,
Fehéren és halkan röpült le,
Akár egy elhervadt szirom.

Szeme rámnézett kérdőn, búsan:
(Nincs búsabb szem, mint aki kérd)
Ily szomorúan, ily koldúsan
Mért hívtuk egymást ide? mért?

S mondta, hogy késő már az éj, s ő
Megy... mennie kell... s elfutott.
Hallottam haló zaját a lépcsőn,
S nem tudom, meddig álltam ott.

Aztán... le s fel jártam a parkban,
Mint aki valakire vár.
Gázolt a sarkam síró avarban,
S aludt a tölgy, a hárs, a nyár...

… Én így emlékezem Tóth Árpádra.

Az Árny keze

"Maradj velem, mert beesteledett!"
Bibliát hallgat a gyülekezet.
Alkony izzik a templom ablakán.
Hitetlen vagyok, vergődő magány.
"Maradj velem, mert beesteledett!"
- Ha így idegen, vedd emberinek,
súgja egy hang, s ahogy látó szemem
elmereng a régi jeleneten,
az emmausin és felejtem magam,
a sugár-hídon némán besuhan
egy örök Árny: lehetne Buddha is,
de itt másképpen hívják, és tövis
koronázza: én teremtem csupán,
mégis mint testvérére néz reám,
mint gyermekére, látja, tudja, hogy
szívem szakad, oly egyedül vagyok,
s kell a hit, a közösség, szeretet.
S kezét nyújtja. Mert beesteledett.